14 °C, Budapest
14 °C
Budapest
Holnap
13°
Holnapután
16°
Vasárnap
18°
2024.03.28. csütörtök, Gedeon

Donald Trump

 2017. január 20-án, elnöki esküjét követően lépett hivatalba hazája 45. elnökeként Donald Trump. A gazdag üzletemberként és médiaszemélyiségként ismertté vált Trump Dwight D. Eisenhower  óta az első amerikai elnök, aki elnökségét megelőzően semmilyen politikai tisztséget nem töltött be. 

Donald Trump miután elindult a Republikánus Párt elnökjelöltségéért a 2016-os amerikai választáson, amit július közepén meg is szerzett, ő lett a demokrata Hillary Clinton kihívója.  A kampány során nemcsak a demokratákat, de a republikánus jelölttársait is sokszor illette kritikus szavakkal, amíg versenyben voltak. Megdöbbentő kijelentéseket is tett, melyek nagy felzúdulást keltettek a médiában. Nyilvánosságra hozták több korábbi, a nőkkel szemben sértő kijelentését, ezen kívül szexuális zaklatással is vádolták. 

Trump kijelentette, hogy hazája biztonsága érdekében kiutasítaná a muszlim bevándorlókat. Emellett kritizálta a globális felmelegedésről szóló elméletet, melyet szerinte Kína vezetése talált ki, hogy így ösztönözze az Egyesült Államokat a gazdasági termelés visszafogására. 

A legtöbb közvélemény-kutatás Clintont tartotta esélyesnek, Trumpnak mégis sikerült fordítania, miután a szavazatok feldolgozása során kiderült, hogy több elektori szavazata van, noha Clintonra számszerűen többen voksoltak. Miután 2017 januárjában az amerikai titkosszolgálatok nyilvánosságra hozták vizsgálódásaik kivonatát, amely szerint Oroszország hekkelte meg az elnökválasztási kampányt különböző médiabefolyásoló módszerekkel a Demokrata Párt rendszerein keresztül annak érdekében, hogy a republikánus színekben induló Trump nyerje meg a választást, Trump a Twitteren reagálva az eseményekre azt üzente, hogy „hülye, aki nem akar együttműködni Oroszországgal”, valamint hogy „ciki” a demokratáknak a vereség, ezért csinálnak ügyet a hekkelésből...

Donald Trump elnöki tevékenységeiről, illteve civil személyként való megnyilvánulásairól itt mindent megtaláltok. 

További részletek
Összes Népszerű
Az elnök
Az ember
Az elnök
Az ember
Az elnök
Az ember
Az elnök
Az ember
További anyagok
Ha szeretnéd beágyazni ezt a gyűjtést az oldaladra illusztrációként, akkor másold be ezt a kódot.
Szélesség

Magasság