27 °C, Budapest
27 °C
Budapest
Holnap
20°
Holnapután
24°
Szerda
25°
2023.09.24. , Gellért

Dárdai Pál

Január 27-én, a Puskás Akadémia-Ferencváros elhalasztott mérkőzés pótlásával vált teljessé a 4. forduló, ezt követően ismét összeszedtük, mely játékosok teljesítettek a legjobban ebben a körben honlapunk megítélése szerint.
A Hertha török vezetőedzője, Tayfun Korkut azután szólalt meg, hogy német sajtóhírek szerint felvetődött Dárdai Márton távozása és Svájcba igazolása.
Schäfer András érkezését Berlinben már Dárdai Páléhoz hasonlítják, bár azt írják, a Dunaszerdahelyről igazolt középpályás sokoldalúbb erőssége lehet majd az Unionnak. Bernd Storck szerint nem lesz gondja a beilleszkedéssel a 22 éves játékosnak a Bundesligában.
A Hertha fiatal német utánpótlás-válogatott védője, Dárdai Márton kölcsönben kerülhet Bázelbe a Kicker információi szerint.
Tisztelettel váltak el, de azért még mindig a hibákon rugóznak.
Szombat délután menesztették a Genoától Andrij Sevcsenkót, aki egyetlen meccset sem tudott megnyerni a tavaly novemberi kinevezése óta.
Meg nem erősített sajtóhírek szerint Dárdai Pál neve is felmerülhet, mint lehetséges Genoa-edzőé, ha a Serie A-gárda meneszti jelenlegi szakvezetőjét.
Ha napközben nem tudtad minden hírünket az oldalunkon, illetve folyamatosan frissülő rovatunkban elolvasni, akkor itt mindent megtalálsz egy helyen. Öt perc alatt átfuthatod a történéseket, de ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor a linkekre kattintva a teljes sztorikat is elolvashatod!
A legjobb NB I-es játékosoknál csak a bajnoki címvédő Ferencvárosból kerültek a dobogóra, míg a legjobb edző Lőw Zsolt (Chelsea), a legjobb klubvezető Révész Attila (Kisvárda) lett.
Schäfer András, a DAC és a magyar válogatott labdarúgója kapta a díjat a 2021-es teljesítményéért.
A Puskás Akadémia csapatkapitánya - Szolnoki Roland - a klub honlapjának értékelte 2021-et.
Hamarosan véget ér egy újabb esztendő, és ahogy az nálunk már megszokás, néhány pontban most is visszatekintünk az elmúlt tizenkét hónapra. Alább a FourFourTwo magazin újságíróinak, szerkesztőinek év végi számvetése, s egyúttal kívánunk boldog új esztendőt minden olvasónknak!
Ismét kritika érte a Hertha korábbi edzőjét, Dárdai Pált. Volt játékosa után volt főnöke, Fredi Bobic is megszólalt, mondván a berlini csapat már nem tudott megbirkózni a magyar tréner "passzív" játékstílusával.
A legutóbbi dicstelen Eb-szereplés óta síri csendbe burkolózott Joachim Löw, a német válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A 2014-es vb győztes német csapat szakvezetője még szeretné folytatni edzői pályafutását: a törökök a Szalai Attilát is foglalkoztató Fenerbahce együttesével hozták szóba.
Egyelőre nem tudni, mennyire komoly az érdeklődés, a török média hozta le a hírt.
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából és a nemzetközi átigazolási piacról. Külföldi körkép.
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát alig pár hete, november 29-én menesztette klubcsapata, a Hertha BSC.
A Hertha a két hete, Dárdai Pál helyére kinevezett török szakvezetővel, Tayfun Korkuttal egyelőre veretlen és már győzött is - a berliniek középpályása, Suat Serdar rámutatott a két edző közötti legnagyobb különbségre.
Mindhárom magyar válogatott játékos lehetőséget kapott a Leipzig új vezetőedzőjének debütálásán, Novothny Soma nélkül ért el bravúrdöntetlent a Bochum a Dortmund ellen.
Németországi lapértesülések szerint Domenico Tedesco a legesélyesebb arra, hogy elfoglalja az RB Leipzig megüresedett kispadját.
A magyar edző másodszor is szakított a Herthával, egy döntetlen után menesztették, de ha nyernek, akkor is lapátra teszik. Ki Fredi Bobic, aki megkapta a berlini klub irányítását, és mikor zördültek először össze? Tudja integrálni a magyar futball a 45 éves edző tudását?
Fredi Bobic azt mondta, nem volt kedve edzőt váltani, de szükség volt rá. Mondjuk ezzel ellentmond, hogy már jó pár hete érezhető volt, hogy el akarja küldeni.
A Hertha BSC hétfői edzőváltása után elsőzör adott hosszabb interjút adott a klub sportigazgatója, Fredi Bobic. A DAZN-nel folytatott beszélgetésben elmondta, miért döntött az edzőváltás mellett, mit vár el az új edzőtől - Tayfun Korkuttól - és hogyan tette felelőssé a csapatot az utóbbi időszak teljesítményéért.
Hétfői menesztését megelőzően már hónapok óta lógott a levegőben az edzőváltás.
Új főnöke kora nyári érkezése óta fasírtban volt a Hertha hétfőn menesztett magyar vezetőedzőjével. Több szempontból sem jöttek ki egymással.
Voltaképp "semmi extra" nem történt azzal, hogy Dárdai Pált épp az Augsburg elleni bajnoki után menesztette a Hertha.
Hétfő óta nem tudni, lesz-e feladata Berlinben a szakembernek.
A hétfő kinevezett Korkuttal csak nyárig számol a Hertha, a német sajtó pedig már be is dobott két nevet a leendő edzőjelöltek közé.
Mintegy 640 millió forintnyi euróval számolhat a magyar edző.
A B.Z. Berlin német lap összeszedte, mi lehetett az öt probléma, ami Dárdai állásába került.
Egyelőre nem számíthat csapata, a Hertha a hétfőn menesztett vezetőedző, Dárdai Pál fiára, a német utánpótlás-válogatott Mártonra.
A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át - adta hírül hétfőn a berlini klub honlapja.
Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.
A berlini klub egy török-német vezetőedzővel folytatja. Azonnal hatállyal kirúgta a német Hertha BSC Dárdai Pál vezetőedzőt – közölte a klub. A Hertha 13 forduló után mindössze 14 ponttal szerénykedik […] The post Megint egy magyarral kevesebb a topligákban – kirúgták Dárdai Pált first appeared on Forbes.hu .
Dárdai Pált azonnali hatállyal menesztette a Hertha BSC
A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át.  A 45 éves magyar szakember – a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya – januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, ...
A hivatalos honlapon jött a bejelentés, már nem Dárdai Pál a Hertha felnőtt csapatának vezetőedzője.
Sejteni lehetett, hogy Dárdai Pál pozíciója inog a német csapat élén.
Eddig tartott a türelem a klub vezetőinek részéről, a Bundesligában 14. helyen álló Hertha ma bejelentette, hogy azonnali hatállyal meneszti a csapat magyar vezetőedzőjét, Dárdai Pált. The post Kirúgta Dárdai Pált a Hertha appeared first on pecsma.hu .
Menesztette a vezetőedzőt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC.
Ez történt a múlt héten és a hétvégén a magyar légiósokkal Európa, Ázsia és Amerika pályáin. Körkép.
Még több cikk