21 °C, Budapest
21 °C
Budapest
Holnap
26°
Holnapután
27°
Vasárnap
26°
2020.08.13. csütörtök, Ipoly

Ambrus Attila

Rendező: Antal Nimród Szereplők: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Gazsó György, Klem Viktor
Ajánló - Szereplők: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Gazsó György, Klem Viktor
Az állampusztai börtön lovardájából lépett meg egy rab a múlt szombaton. Azóta elkapták, és már el is ítélték.
Mint arról már a Blikk is több ízben beszámolt, 18 évnyi tévesen letöltött börtönbüntetés után Pünkösdhétfőn szabadulhatott Kaiser Ede. A férfit tévesen ítélték el a nyolc emberéletet követelő móri mészárlás miatt, később azonban felmentették. Más bűncselekmények miatt azonban 18 évet kapott.
Szabad emberként élhet ezentúl Kaiser Ede, miután letöltötte a rá kiszabott 18 éves szabadságvesztését, ám minden lépését jól meg kell fontolnia. A Viszkisként elhíresült Ambrus Attila régóta élvezi a rácsokon túli világot, a Borson keresztül most tippeket ad egykori rabtársának.
A híresség a figyelmetlensége miatt bukott rengeteg pénzt.
Az írdalá.hu bejelentette, hogy összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés során, melynek tétje többek között az, hogy az Európai Unió saját erőforrásokat biztosítson Európa őshonos nemzeti régiói számára. A 220 ezer papíralapú ...
Egyre többen állnak a kezdeményezés mögé, melynek célja, hogy az Európai Unió közvetlenül támogassa az államokon belüli nemzetiségi régiókat. Sok magyar művész is támogatja a Székely Nemzeti Tanács erre irányuló petícióját.
Már csak pár nap van hátra, hogy összegyűljön a kellő mennyiségű aláírás a Székely Nemzeti Tanács petíciójához. A tét az, hogyha a tavaly májusban indult kezdeményezés sikeres lesz, akkor a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei alanyi jogon pályázhatnak európai uniós támogatásokra. Most ...
Az ATV műsorvezetője a Pulitzer-emlékdíját, míg Ambrus Attila egy egyedi vázát bocsát licitálásra. A befolyt pénzből pedig a koronavírus-járványban leginkább érintetteknek fognak segíteni.
A Start Plusz vendége Ambrus Attila, valamint telefonon kapcsoljuk Szilágyi Bélát, a Baptista Szeretetszolgálat alelnökét.
Szokatlan páros, Vujity Tvrtko és Ambrus Attila, azaz a Viszkis indítanak közös jótékonysági akciót a koronavírus járvány miatt. A tervezett aukcióval az idősotthonokat támogatnák. Vujity Tvrtko egy újságírói elismerést, Ambrus Attila pedig egy általa készített műtárgyat ajánlott fel.
Szokatlan páros, Vujity Tvrtko és Ambrus Attila, azaz a Viszkis indítanak közös jótékonysági akciót a koronavírus járvány miatt. A tervezett aukcióval az idősotthonokat támogatnák. Vujity Tvrtko egy újságírói elismerést, Ambrus Attila pedig egy általa készített műtárgyat ajánlott fel.
A Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági akciójában vesznek részt. Tvrtko a Joseph Pulitzer-emlékdíját árverezi el.
Pár száz forintért nézhetünk otthonról olyan alkotásokat, mint A viszkis, A fegyvertelen katona, a Budapest Noir, a Zöld Könyv vagy éppen a mozikról lemaradt Nyelés.
A Viszkis nem felejti el, kik voltak azok az emberek, akik a börtönből való szabadulás után a nehéz időkben is támogatták.
Óriási döbbenet volt a Nicsak ki vagyok? - a rejtélyek színpada vasárnap esti adásában. Kiderült, hogy a Farkas Piroska...
Óriási döbbenet volt a Nicsak ki vagyok? - a rejtélyek színpada vasárnap esti adásában. Kiderült, hogy a Farkas Piroska jelmeze alatt Ambrus Attila, vagy ahogy egy ország ismeri a Viszkis volt. Az egykori bankrabló olyannyira megtévesztette a...
Óriási döbbenet volt a "Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada" vasárnap esti adásában. Kiderült, hogy a Farkas Piroska jelmeze alatt Ambrus Attila, vagy ahogy egy ország ismeri, a Viszkis volt. Az egykori bankrabló olyannyira megtévesztette a sztárcsapatokat, hogy azt hitték, Harsányi Leventét ...
Óriási döbbenet volt a "Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada" vasárnap esti adásában. Kiderült, hogy a Farkas Piroska jelmeze...
Ambrus Attila bár tudja, hogy az átalakulás mestere tud lenni, de abban szinte biztos, hogy ilyen formában életében először és utoljára állt a színpadon énekelve. Ambrus Attila bár örül neki, hogy egy kis örömet tudott vinni az emberek otthonaiba, most mégis visszahúzódik otthonába a koronavírus miatt.
Király Viktor, Ambrus Attila és Jakupcsek Gabriella bújt elő vasárnap este a "Nicsak, ki vagyok" jelmezei alól. A műsor most...
A sztárfellépők keményen készülnek a Nicsak, ki vagyok? showjára már az adás kezdete előtt is. Több alkalommal eléneklik az este folyamán előadott dalaikat és memorizálják a koreográfiát. Az egyik próba azonban nem egészen úgy alakult, mint ahogyan azt a Farkas Piroska jelmezébe bújt Ambrus ...
Életében először állt színpadon, és bár rettentően izgult, végül gond nélkül sikerült megtréfálnia a TV2 álarcos műsorának sztárcsapatait. A rendőrök után Majkáékat is átverte.
Eljött egy újabb vasárnap, így újabb fantasztikus leleplezések vártak ránk a Nicsak, ki vagyok? hatodik adásában is! Percről-percre cikkünk segítségével újra átélheted az esti show legizgalmasabb pillanatait!
A Nicsak, ki vagyok? hatodik adásában Ambrus Attila lepleződött le a Farkas Piroska jelmezében. Extra videónkból most megtuhatod, hogy hogyan is készült a megmérettetésre, mi volt a shpwra való készülésben a legnagyobb nehézsége, és miért is vállalta el a maszkos éneklést.
Az adás második leleplezése egyik csapat számára sem hozott pontot, mivel senki sem gondolta volna, hogy a Viszkis rabló, azaz Ambrus Attila ugrált, táncolt és énekelt a Farkas Piroska fura jelmezében. A két sztárcsapat minden tagja száz százalékig biztos volt abban, hogy lebuktatta Harsányi ...
Az egykori Viszkis rablót ismét kísérti a múltja.
Jó bornak nem kell a cégér, tartja a mondás, de Ambrus Attila neve még börtönmúltja ellenére is vonzó sok cég számára. A reklámszerződéseknek köszönhetően a volt bankrabló anyagilag több lábon áll.
Rendező: Antal Nimród Szereplők: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Gazsó György, Klem Viktor
Ambrus Attila már több mint húsz éve – ahogy ő fogalmazott – kivonult a „bankszektorból”, ám a bankrablások adrenalinjának hiányát ma is érzi. Fogadásokkal pótolja az izgalmakat.
Ajánló - Szereplők: Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán, Gazsó György, Klem Viktor
Sosem lehetett még ennyit nyerni az ötösön – nem csoda, hogy kitört a lottóláz. Az egykori Viszkis rablónak is fáj a foga a pénzre, ahogy akkor is, amikor a rácsok mögül, pótmamája segítségével fogadott.
Nagyon szépen fejlődik Ambrus Attila kislánya. Anna két napja már fel is állt és megtette első önálló lépéseit.
A Viszkisként elhíresült Ambrus Attila kislánya nemrég  egyéves lett. Az egykori bankrabló évekkel ezelőtt minden kapcsolatot megszakított édesanyjával, az asszony azonban unokája születése után felkereste Attilát.
A hétvégén még nyitva van a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozója. Ma Magyarországon több mint 65 ezren vadásznak, a horgászok száma pedig megközelíti a félmilliót; így nem meglepő, hogy a FeHoVa, hagyományosan a Hungexpo egyik legjelentősebb ...
Ambrus Attila tündéri kislánya hamarosan első születésnapját ünnepli.
Hiába próbál szigorú apa lenni, kislánya huncut mosolyától ellágyul a szíve. Hiába próbál szigorú apa lenni, kislánya huncut mosolyától ellágyul a szíve. velvet.hu
Még több cikk