15 °C, Budapest
15 °C
Budapest
Holnap
18°
Holnapután
15°
Péntek
17°
2019.04.23. kedd, Béla
videkize.hu
VIDEKIZE
Ezek után következhet a halak elkészítése. A tőkehalat és a pontyot egyenlő nagyságú szeletekre vágom, és enyhén sós, babérleveles és citromos ...
Egy tálba rakjuk a felkockázott barackot, ráöntjük a konzerv levét is. Vaníliás cukorral, frissen facsart citromlével ízesítjük. Hozzáöntjük a ...
A kacsamellet beirdaljuk, sózzuk, borsozzuk, friss kakukkfűágat teszünk mellé, majd a bőrös részével lefelé serpenyőbe helyezzük, és nagy lángon ...
Bedörzsöljük a szárnyakat sóval és borssal, majd kicsit állni hagyjuk. Papírtörlővel leszárítjuk, lisztbe forgatjuk, s bő olajban mindkét ...
A lisztből, a sütőporból, a porcukorból, a margarinból, a tojássárgájákból és a tejfölből könnyen gyúrható tésztát készítek. Négyfelé ...
Úgy magozzuk ki a szilvát, hogy egyben maradjanak a szemek (csak kitoljuk a magokat egy kis rúddal). A magok helyére betolunk egy-egy szem mandulát. ...
Összegyúrjuk a lisztet a tejföllel, a két egész tojással, egy teáskanálnyi sóval és ugyanannyi cukorral. Kinyújtjuk, megkenjük olvasztott zsírral, ...
Felrakjuk főni a füstölt húst egy meghámozott, egészben hagyott vöröshagymával, valamint a babérlevéllel. Ha már félig megpuhult, hozzáadjuk a ...
ELŐKÉSZÍTÉS: 1 óra - FŐZÉS: 3-4 óra - Nagy fazékba rakjuk a karajcsontot meg a belsőségeket, eresztünk rá bőven hideg vizet, és felrakjuk főni. ...
Összegyúrjuk a tésztát a hozzávalókból, cipóvá formázzuk, majd hideg helyen pihentetjük legalább egy órát. Utána elővesszük, s ha kicsit ...
Csíkokra vágjuk a csirkemellfilét, majd egy serpenyőben kevés zsiradékot forrósítunk, és kifehérítjük benne a csirkecsíkokat. Mellédobjuk a ...
Az alma háromnegyed részét meghámozzuk, és a 20 g karamellizált cukron krémesre pároljuk, ízesítjük sóval, fahéjjal. A lisztet elmorzsoljuk 50 g ...
A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, és sós vízben teljesen puhára főzzük. Akkor jó, ha szinte szétfő. Leszűrjük, de annyi vizet hagyunk ...
Megfuttatjuk a rizst a vajon, épp csak annyira, hogy kifehéredjék. Folyamatos keverés közben merőkanalanként adagoljuk hozzá a vizet, a legvégén ...
A zsemléket apró kockákra vágjuk, azután a sütőben vagy száraz serpenyőben halványbarnára pirítjuk, hagyjuk kihűlni. Összekeverjük a tojások ...
1 dl langyos tejben 2 dkg porcukorral meg egy evőkanál liszttel felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk a maradék porcukrot, egy ...
A báránycombot gondosan megtisztítjuk, a hártyákat, inakat eltávolítjuk, félórára a citrom levével bedörzsöljük. Közben két tojást sós ...
A fagyasztott vajastésztát szobahőmérsékleten fölengedjük, majd három részre osztjuk. Enyhén belisztezett deszkán fél centi vastag, kerek lappá ...
A sütőt 200 fokra felmelegítjük. Finomra morzsoljuk a kétszersültet, majd beleszórjuk egy 20 cm átmérőjű kivajazott felfújtformába. ...
Egy zacskóba öntjük a kekszet, és sodrófával összetörjük. Nem baj, ha kicsit darabos marad. Összekeverjük a porcukorral. Megolvasztjuk a vajat, ...
A pulykamellfilét négy szeletre vágjuk, sózzuk, enyhén klopfoljuk, majd félretesszük, amíg elkészítjük a mártást és a köretet. Amikor minden ...
Levágjuk a megmosott padlizsánok végét, majd héjastul kis kockára felvágjuk. Egy nagy serpenyőben több adagban szárazon, azaz olaj hozzáadása ...
A babot egy éjszakán át áztatom. Másnap leszűröm, fazékban felöntöm annyi hideg vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadom a babérlevelet, forralok rajta ...
A csülköt megmossuk, és a babérlevelekkel, szemes borssal, 1-2 gerezd fokhagymával feltesszük főni. Csendes tűzön egy-másfél óra alatt fő meg. ...
Az élesztőt 2 dl langyos tejben cukorral megfuttatjuk. Hozzáadjuk a liszthez az áttört burgonyát, és a zsírral összemorzsoljuk. Beleöntjük a ...
A lisztet elmorzsoljuk a puha vajjal, hozzáadjuk a porcukrot, a tojássárgáját, csipet sót meg a citromhéjat, majd az egészet összegyúrjuk. ...
A csirkemellfilét megnyitjuk, fóliába burkolva kiklopfoljuk, majd sózzuk és borsozzuk. A ricottát elkeverjük a tojással és a száráról lecsipkedett ...
Vékony csíkokra vágjuk a káposztát. A zöldbabot lehetőleg a hűtő normál részében hagyjuk felengedni. Főzni nem kell, pont jó, hogy kicsit ...
Egyneművé dolgozzuk a finomra őrölt kekszet az őrölt ánizzsal és az olvasztott vajjal. Kivajazott, 18 cm-es kapcsos tortaformába egyengetjük fél-egy ...
ELŐKÉSZÍTÉS: 30 perc - HŰTÉS: 30 perc - SÜTÉS: 25 perc - A HOZZÁVALÓKAT EGY NAGY TEPSIHEZ SZÁMÍTOTTUK. - Habosra keverjük a vajat a cukorral és a ...
A krumplit meghámozzuk, nyersen lereszeljük. Hozzáadjuk a lisztet és a tojásokat, sóval, őrölt borssal, delikáttal ízesítjük, majd jól ...
Lereszeljük a káposztát, összekeverjük 1 evőkanál sóval. Hagyjuk állni egy félórát. Utána kifacsarjuk. Egy lábasban felforrósítjuk a zsírt, ...
Igazi könnyű, mégis tartalmas és gyorsan elkészíthető étel. Csak egy kisebb serpenyő kell hozzá, de megfelel akár egy bogrács is. Két részletben ...
Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a paradicsompürét, azzal is pirítjuk egy kicsit, majd beletesszük a ...
A spagettit bő sós vízben készre főzöm, leszűröm, lecsepegtetem, majd hűlni hagyom. A radichiót, vagyis vörös salátát jól megmosom. (Fontos, ...
A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd az előre elvegyített liszt-dió keverékkel egyneművé keverjük. Sütőpapírra vagy zsírozott, ...
A sütőporral és egy csipet sóval elkevert lisztet tálba szitáljuk. Egy másik tálban habosra keverjük a puha vajat a cukorral és a vaníliás ...
A kacsamelleket lehártyázzuk, formázzuk, bőrös felükön beirdaljuk, és beleforgatjuk az elkészített pácba. Letakarjuk, és legalább négy órára ...
A kókuszzsírt összekeverjük a többi hozzávalóval. Ha túl száraz, adunk hozzá még egy kevés kókuszzsírt, ha túl nedves lenne, pici liszttel ...
A csirkemájat, a csirkemellet és a zsírszalonnát finom lyukú húsdarálón ledaráljuk. Sóval, őrölt borssal, majoránnával, őrölt kardamommal és ...
Lecsepegtetjük a tofut, és konyhai papírtörlővel felitatjuk a maradék folyadékot. Ha túl puhának érezzük, tegyük egy sűrű lyukú szűrőbe, ...
Pici kockákra vágjuk a kenyeret, és sütőben vagy száraz serpenyőben világosra pirítjuk. A zöldségeket apró kockára vágjuk, és sós, ...
A töltelékhez a szóját, gombát, sertéshúst, csirkemájat, szalonnát, hagymát, sárgarépát, zöldpaprikát ledaráljuk. A fokhagymát és a tormát ...
Az ananászt meghámozzuk, a gyümölcs húsát előbb szeletekre, majd kockákra vágjuk, közben eltávolítjuk a fás torzsáját. Megszórjuk cukorral, és ...
Habosra verjük a két egész tojást a cukorral. Beledolgozzuk a lisztet, a kakaót és az olvasztott étcsokit. Papírral bélelt, 24 cm átmérőjű kerek ...
Egyszerűen csak sóztam-borsoztam a csirkeszárnyat, egy órát pácolódni hagytam. Addig készítettem a hozzávalókból egy majdnem hagyományos ...
A kalácsot nagyobb kockákra vágjuk, és leöntjük a forralt tejjel, amelybe előzőleg belekevertük a tojássárgájákat, 8 dkg porcukrot és 10 dkg ...
Még több cikk