5 °C, Budapest
5 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Kedd
2020.12.05. szombat, Vilma
szegedma.hu
SZEGEDMA
Az ATV korábbi műsorvezetője, Balogh Judit váltja a Hódmezővásárhelyre távozó Kozó Attilát.
Már megkezdték a medencék feltöltését.
Jorge Maquedának az idény végén lejár a szerződése a Tisza-parti csapatnál.
A magyarországi halálos áldozatok valamennyien krónikus alapbetegségben szenvedtek.
Ahol a korlátozások nem vezetnek eredményre, ott súlyosabb szankciókat alkalmaznak.
Már kétmillióan látták a közösségi oldalakon a róla készült egyik videót.
Színpadra lép mások mellett Esztergályos Cecília, Dobó Kata, Erdélyi Tímea és Koltai Róbert is.
Október 9-én, szerdán 16.30-tól a Somogyi-könyvtár 1. emeleti folyóirat-olvasójában.
Súlyos sérüléseket szenvedett.
A következő szezonban a Valur Reykjavík együttesét erősíti Nagy Martin.
Az Európai Tanács élére Charles Michel belga liberális miniszterelnök futhat be.
Andrea nem érti, miért csukta be előtte az ajtót és hagyta ott a busz sofőrje.
Mint ismert, a 44 éves politikus 2002-től tíz éven át vezette a várost. Közvélemény-kutatást is tartott a vásárhelyi Fidesz. Lázár János ...
Két albán migránst szállított kocsijában.
Ötvenkét alkotás szerepel a Bujtor István Filmfesztivál versenyprogramjában, a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, ...
A májusi európai parlamenti választás a pártok hazai erőviszonyait is alaposan felkavarta.
Ma van a Múzeumok éjszakája, amelyen országszerte 400 intézmény csaknem kétezer programja közül válogathatnak az érdeklődők. A tizenhetedik ...
Nemesi Pál független polgármester-jelölt kapcsolatokkal, tapasztalatokkal és erővel is rendelkezik – írja a párt szegedi szervezete közleményében.
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyerte a túraautó-világkupa (WTCR) kínai versenyhétvégéjének második futamát vasárnap, és sikerével ...
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Francia Nagydíj szombati időmérő edzését. A pontversenyben élen álló ...
Kása Péter 19 esztendős tanítványa először indulhat egyest felnőtt vb-n.
Újabb műtét vár a lólengésben olimpiai bajnoki Berki Krisztiánra. A Magyar Torna Szövetség pénteki hírlevele szerint az UTE világ- és ...
Iszonyú nehéz lehet neki, és ezt most kivételesen nem cinizmussal mondjuk. Mutatjuk, mire gondolunk.
Nemesi szerint pár év alatt Szeged is felcsatlakozhat arra a vonalra, amelyet Kecskemét, Debrecen vagy Győr képvisel.
Szombaton csak az egészségügyi határértéket haladta meg a por.
Még több cikk