12 °C, Budapest
12 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Hétfő
2019.11.22. péntek, Cecília
itcafe.hu
ITCAFE
Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint értékben dolgozott fel pénzügyi tranzakciókat Magyarországon.
A cég ügyvezető alelnöke által szignált levél sajnos azt is megemlíti, hogy a problémákat még nem sikerült megoldani.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán ismét elkezdte engedélyek kiadását egyes amerikai termékek exportjához a Huawei számára.
Az ASUS-tól származó kijelentés a cég befektetői fórumán hangzott el a CPU-gyártásban jelentkező gondok kapcsán.
A legfrissebb kutatás ugyanazt mondja, amit a korábbi komolyan vehetőek is: semmi bizonyíték a káros hatásra.
Megalapozottnak tűnik egyes szakértők feltételezése, hogy a történtek hátterében a konkurencia tevékenysége állhat.
A magyar IT-szektor fénysebességgel növekvő vállalata az első három negyedévben pazar eredményeket ért el. És még messze a lassulás, jöhetnek a kötvények is.
A változtatások célja, hogy az Európai Unión kívüli, de az EU-n belül kereskedő vállalkozások ne kerülhessék el az adó megfizetését.
A Neowin információi szerint készül a szükséges szoftveres alap a Windows 10-be, de erre 2021-ig várni kell.
A híres programozó mostantól már nem az Oculus technikai igazgatója, de vezető technológiai tanácsadóként a cég része marad.
A tagországok haderőinek közös felkészítését szolgálja az új rendszer.
A November 2019 Update, az ígéreteknek megfelelően inkább egy optimalizálásnak fogható fel.
A TSX Asynchronous Abort egy variáció az MDS-re, míg a Jump Conditional Code már új problémára vezethető vissza.
A Honvédelmi Minisztérium szerint technikai módosításokról van szó, melyek az automatikus nyilvántartás minőségét emelik.
Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó tervezetét az OECD.
A tízmilliárd dolláros megbízás elnyerésére az Amazon volt a legesélyesebb, ám az elnök a hírek szerint valószínűleg közbelépett.
Két év után hazatért a titokzatos amerikai űrjármű
A fejlesztéseket és a kísérleteket a Pentagon folytatja, és részletekről, célokról nem nyilatkoznak, mivel a projekt védett jellegű.
A Rubik-kocka nem lehet védjegy
A bíróság szerint hiba volt 1999-ben térbeli védjegyként lajtsromozni.
Nemcsak hogy extra magas óradíjat kaptak a tanácsadók, de valószínűleg teljesítés sincs mögötte.
Szinte a összes tagállam támogatja a nemrég megindított trösztellenes vizsgálatot.
A díjakat a karbantartás ideje alatt is meg kell fizetni, ezért ajánlott előre megváltani a jogosultságot.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a kézikonzol is érintett a nagyobbik gép analóg karjainak drifting problémájától.
Természetesen adófizetői pénzről van szó, a döntés nagy nyertese pedig az Ericsson és a Nokia lehet.
Még több cikk