4 °C, Budapest
4 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Csütörtök
2018.11.19. hétfõ, Erzsébet
gphirek.hu
GPHIREK
Szinte hihetetlen, milyen odafigyeléssel újítják fel a versenyek után az alkatrészeket.
A Mercedes stratégája elárulta, Bottas feladata a Ferrarik feltartása volt.
Az autóversenyzőnek készülő ifjú Spencernek nem akárkitől hozott levelet a postás.
A Red Bull szerint azonban semmi sem fog változni, pénzkidobás a szabályváltozás.
A visszaemlékezés mellett Niki Laudának is jobbulást kívántak.
Szerinte nem az volt a leginkább felháborító, hogy ütköztek, és ezért elbukta a győzelmet.
Nem lesz szabályváltoztatás Vettel időmérős balhéja miatt
A versenyigazgató szerint a csapatoknak számolniuk kell a mérlegeléssel járó kockázattal.
A sajátját tette a helyébe, amit aztán alá is írt a megszeppent ifjú rajongónak.
Galéria az interlagosi versenyről.
Hamilton és Vetttel megúszta, Ricciardo és Ocon megkapta a büntetést.
A Ferrari pilótája megtarthatja a rajthelyét, vasárnap Hamilton mellől indulhat.
Kövesse velünk az eseményeket percről percre!
Még több cikk