28 °C, Budapest
28 °C
Budapest
Holnap
27°
Holnapután
26°
Szombat
27°
2019.05.22. szerda, Júlia, Rita
figyelo.hu
FIGYELO
Aggasztóan növekszik a csődök száma a kínai cégek körében. Az egyik legnagyobb magántulajdonban lévő konglomerátumot az állam mentette meg a krachtól...
A vártnál jobb lett az első negyedéves német GDP, ennek hátterében azonban átmeneti tényezők állnak...
Athéntól Szöulig egy sor kormány fontolgatja, hogy megemeli a minimálbért. A nagy kérdés, hogy mi az a szint, amelynél még megéri alacsony ...
Ahogy arra számítani lehetett, korántsem jutott nyugvópontra az úzvölgyi hősök temetőjének ügye...
A vámháborúban mindkét félnek érdeke lenne a megegyezés, de egyelőre tovább mérgesedik a viszony. Kína egyre kevésbé képes kompenzálni az ...
Senki sem tagadja, hogy az „EU-s pénzeknek” jelentős szerepük van az azokat kapó országok – és ennek megfelelően hazánk – felzárkóztatásában...
Nem vagyunk kifejezetten rossz helyzetben a kutatás-fejlesztési (k+f) költések terén, de azért bőven van még mit tenni e téren Magyarországon, amint ...
Magyarország nem látja indokoltnak, ezért tiltakozik is ellene, hogy csökkenjenek a kohéziós források a 2021–27-es költségvetési ciklusban – ...
Az első negyedéves GDP-számok alapján robbantott a magyar gazdaság, nyoma sincs a jósolt lassulásnak. Éves átlagban immár 4–4,7 százalékos ...
Jelenleg nyugalom van a világgazdaságban, és egy-két évig még nem kell tartani a válságtól. „A farkas 2008-ban jóllakott”, vagyis ha be is üt ...
Budapest életében a fejlesztések tekintetében a Millennium óta most éljük a második aranykort...
A fogvatartottak bevonásával kezdődik meg a büntetés-végrehajtás új kórházának építése is Berettyóújfaluban – tudta meg a Figyelő.
Jövő januárban életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége - mondta a család- és ifjúságügyért felelős ...
Az álláskeresők száma 1,4 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az ...
Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-SZJA rendszert használók száma, az idén 1,5 millióan, tavaly 1,1 millióan nyújtották be határidőre a rendszeren ...
Idegen nyelvi mérést tartanak az iskolák 6. és 8. évfolyamos tanulóinak angol és német nyelvből szerdán - közölte az Oktatási Hivatal.
Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását a hamvasztások és a koporsós temetések „környezeti ...
Hazánkban közel 5,4 millióan szoktak rendszeresen online vásárolni, a felnőtt magyar internetezők 91 százaléka. Mivel már nehéz érdemben növelni ...
Az EXIM a 2018-ban elért eredmények alapján díjazta pénzügyi intézményi partnereit.
Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer ...
Államhatalommal való visszaélést vetett a pekingi külügyminisztérium szóvivője az amerikai kormányzat szemére külföldi vállalatok ...
Leánybankot alapított Ausztriában a kínai kereskedelmi és iparfejlesztési bank, az ICBC, az osztrák-kínai pénzügyi tranzakciók megkönnyítése ...
A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket - jelentette a helyi sajtó kedden.
Magyarországnak ma is szüksége van erős, modern, korszerű, ütőképes Magyar Honvédségre - jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden, Budapesten, a ...
Az idén a magyarok 62 százaléka tervez nyaralást, a legtöbben (35 százalék) július második, valamint augusztus első felében (22 százalék), ...
Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a ...
Elhunyt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok - jelentette kedden az osztrák hírügynökség a családra hivatkozva.
A technológiai forradalom a pénzügyi rendszereket is átalakítja, a következő évek változásait várhatóan a fenntarthatósághoz kapcsolódó ...
Bár a magyarok a váratlan balesetektől és betegségektől félnek a leginkább, mégis jellemzően a lakásukra vagy autójukra kötnek biztosítást - ...
A haza védelme, a nemzet szolgálata címmel készült tájékoztató kiadvány a honvédelem napja alkalmából - jelentették be hétfőn Budapesten.
Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Facebook hétfőn hajnalra visszaállította a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok egy hete ...
A Huawei továbbra is biztosítja a biztonsági frissítéseket és az értékesítés utáni szolgáltatásokat minden már értékesített vagy kereskedelmi ...
Magyarország a sorozatos európai válságok után azt a következtetést vonta le, hogy meg kell őrizni az identitást, meg kell védeni a biztonságot és ...
Bejelentette az ukrán parlament feloszlatását hétfőn Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, miután hétfőn a törvényhozásban letette a hivatali esküt.
Kezdeményezte hétfőn az ügyészség Svédországban, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét - közölte honlapján a vádhatóság.
"Ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz" - fenyegette meg a közel-keleti nemzetet Twitteren Donald Trump amerikai elnök nem sokkal azt ...
Theresa May brit miniszterelnök szerint a kormány "új, merész" javaslatot terjeszt az alsóház elé, amikor a jövő hónapban szavazásra bocsátja a ...
Harminc euróba, vagyis körülbelül tízezer forintba kerülnek a legolcsóbb jegyek a jövő nyári labdarúgó Európa-bajnokság budapesti ...
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra.
A magyar bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi 5,3 százalékos növekedése közel négyszerese az uniós átlagnak – mondta Csath Magdolna ...
Kampányt indított a rendőrség a 112-es segélyhívó helyes használatáról - számolt be az M1 aktuális csatorna szombat délutáni híradójában.
A Munkáspárt (ALP) győzelmét jelzik a szombati ausztrál parlamenti választásokon az első exit poll-eredmények. A voksolást megelőző felmérések ...
Még több cikk