12 °C, Budapest
12 °C
Budapest
Holnap
13°
Holnapután
15°
Szombat
18°
2021.05.12. szerda, Pongrác
AZUZLET
Pályázati felhívás a hétvégi magyar iskolák pedagógusai számára a 2021-es Széchenyi-év alkalmából. A diaszpórában működő hétvégi magyar ...
Kiszélesítik és kimélyítik a Szuezi-csatorna déli részét, ahol márciusban beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva ...
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a technológiai részvényeket érintő előző napi nagy profitkivétel ...
Márciusban nyolc hónap után először nőtt az OECD kereskedelmi olajtartaléka: 10 millió hordóval 2 milliárd 987 millió hordóra bővült - áll a ...
Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai ...
A KH Bank az idén is meghirdette A fenntartható agráriumért című ösztöndíjpályázatot, amelyre PhD, mester-, valamint alapképzésen tanuló ...
Májusban több mint húsz éve a legmagasabb értékre emelkedett a ZEW németországi gazdasági hangulatindexe. Ez arra utal, hogy az év hátralévő ...
Vádat emeltek két férfi ellen, akik 62 vállalkozás számára biztosítottak fiktív székhelyet egy szegedi kiskertben - tájékoztatta a ...
A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től - ...
Az előző hónaphoz képest 1,4 százalékponttal 5,1 százalékosra nőtt az éves infláció áprilisban. A növekedést döntően az üzemanyagok ...
Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos ...
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ...
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) frissítette a titán-dioxid (E 171) biztonsági értékelését: a színezék felhasználása élelmiszer ...
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) aktualizálta 2021. évi finanszírozási tervét, miután a költségvetés módosításával az ...
A magyar nyelvre kell építeni a jövőképet, amely nyugati irányból keletre fordul - hangsúlyozza legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar ...
Eséssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. The post BÉT – Eséssel indulhat ...
A világgazdaság fokozatosan nagyobb sebességre kapcsol. Ez azt is jelenti, hogy beindulnak az üzleti utazások, s ismét előtérbe került a nemzetközi ...
Történelmi csúcson nyitott a Dow Jones ipari átlag hétfőn. A piacok továbbra is bíznak abban, hogy a kamatlábak hosszabb ideig alacsonyak maradnak, a ...
Vádemelést javasoltak a tiszai vízirendészet rendőrei két tiszaburai orvhalásszal szemben, akik januárban a tilalom ellenére kifogtak egy nagyméretű ...
Június 4-én nyitja meg újra kapuit a Fővárosi Nagycirkusz. A hatályos jogszabályokat betartva a cirkuszba a nézők csak védettségi kártyával ...
A lakást bérlők Budapesten átlagosan 135 ezer forintos havi díjat voltak hajlandóak fizetni az albérletekért áprilisban, ez 7,6 százalékkal haladja ...
Segítő, ösztönző, támogató fiskális hozzáállásra van szükség 2023-ig. A kormány egyensúlyra törekszik, de 2022 még a mérsékelt ...
A Gazdasági Versenyhivatal összesen 337 millió forint büntetést szabott ki 10 vállalkozásra, mert azok felosztották egymás között az egyik ...
Áprilisban az államháztartás központi alrendszere az egy évvel korábbihoz nagyságrendileg hasonló, 100,5 milliárd forintos többlettel zárt, az év ...
2022-ben is folytatódik az adócsökkentés politikája: megszűnik a szakképzési hozzájárulás, a munka közterhe és a szociális hozzájárulási adó ...
A járvány harmadik hulláma alatt a rendelések ingadoztak, de éves szinten öt százalék körüli, csoportszintű árbevétel-növekedést vár euróban a ...
Az építési vállalkozások a jogos követelésük 92 százalékához jutnak hozzá a szerződésekben rögzített fizetési határidőre, a késedelmes ...
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség ...
Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, "mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van" - közölte George Eustice ...
A finn jegybank kormányzója szerint az Európai Központi Banknak (EKB) az amerikai Federal Reserve példáját követve toleránsabban kellene kezelnie az ...
Szerdán a benzin ára nem változik, a gázolaj literenkénti átlagára viszont bruttó 2 forinttal emelkedik. The post Szerdától tovább nő a gázolaj ...
A pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előttinél közel 30 százalékkal magasabb. A ...
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. The post BÉT – ...
A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el - közölte a ...
Bocsánatkérést követelt a szlovák állami gyógyszerfelügyelettől az orosz oltóanyagokat menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), ...
Jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kínai Sinopharm állami gyógyszergyár által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina ...
Fogolyzendülés miatt nem jogerősen négy éve fegyházra ítéltek két férfit - tájékoztatta a a Fővárosi Törvényszék az MTI-t. The post ...
Kriptovalutát követelő zsaroló emailek miatt figyelmeztet Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). The post Zsaroló emailekre ...
Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS ...
Vegyesen indult a kereskedés pénteken a vártnál lényegesen gyengébb áprilisi foglalkoztatási adatok ismeretében. The post Tőzsde – Vegyes kezdés ...
A szlovák egészségügyi minisztérium megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit, az orosz koronavírus elleni oltóanyag ...
Ha szójáról beszélünk, nagy valószínűséggel génmódosított terményről folyik a diskurzus.  Márpedig nem kis mennyiségről van szó. A ...
Magyarország elfogadja a minimálbérre vonatkozó európai uniós elveket, azonban az az álláspontja, hogy a szabályozást a tagállamoknál kell hagyni ...
Részben a kínai kereslet megugrására, ötszörösére nőtt a BMW nyeresége az első negyedévben. The post A BMW duplázott Kínában – ötszörös ...
Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a KH Csoport vezérigazgatójává. Az új vezető korábban már ...
Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer. A havi és éves ...
Nagyon jó eredményeket ért el az OTP csoport az idei első negyedévben, sikerült megfelelnie a kihívásoknak - mondta Bencsik László ...
A patinás Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - ...
Még több cikk