Marco és Gloria építészek, az észak-olaszországi Veneto régióból költöztek Londonba, hogy a lány normálisan fizető állást találjon. A 24 szintes Greenfell Tower 23. emeletén vettek ki egy lakást.
A Telegraph szerint a tragédia estéjén, rögtön azután, hogy kiütött a tűz, Gloria felhívta a szüleit. Egy idő után az összes hívást rögzítették.
A legelső telefonbeszélgetés során a lány azt mondta, a harmadik emeleten csaptak fel a lángok, így ők is és szülei is joggal bízhattak abban, hogy a tűzoltóknak sikerül megfékezni a továbbterjedését. A következő hívás hajnali kettő körül érkezett a toronyból. Gloria ekkor már – érthetően – nagyon aggódott, Marco azonban próbálta nyugtatgatni őt és a lány szüleit.
Amikor 3 körül telefonáltak, a szülők már láthatták a tévében, ahogy ég a toronyház, amelyből lányuk épp hívja őket.
Hajnali 4 után jött az utolsó hívás. A lány elmondta, hogy szivárog be a füst a lakásba. A rögzített beszélgetést – Gloria anyjához intézett szavait – azóta nyilvánosságra hozták az olasz lapok:
"Annyira sajnálom, hogy soha többé nem ölelhetlek meg. Az egész élet előttem állt még. Ez így nem fair. Nem akarok meghalni. Segíteni akartam még nektek, megköszönni mindent, amit tettetek értem. Hamarosan felmegyek a mennyországba. Onnan fogok segíteni nektek.”
Forrás: Telegraph, 24.hu