30 °C, Budapest
30 °C
Budapest
Holnap
25°
Holnapután
20°
Kedd
24°
2023.09.23. szombat, Tekla
filter.hu filter.hu

Meghalt George Michael

George Michael halála szerte a világon sokkolta rajongóit, akik több mint három évtizednyi pályafutása alatt szerették meg. A görög származású brit popsztár korai életkorban, 53 évesen távozott. A hírek szerint álmában, békésen halt meg.

George Michael több mint,

100 millió lemezt adott el világszerte a majdnem negyvenéves pályafutása alatt.

Nyolc saját, önállóan előadott dala került a brit slágerlisták első helyére, lemezeiért pedig három Brit Awards és Grammy-díjat is kapott. Az egyik Grammyt az Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettért kapta. A nagyjából 20 millió példányban eladott Faith című albumát maga írta és hangszerelte. Ezért kapta a másik Grammy-díját, 1989-ben.

George Michael az utóbbi években súlyos egészségi problémákkal, valamint szenvedélybetegségekkel küzdött.

2014-ben a The Big Issue magazinnak adott interjút George Michael, ahol elmondta, 2010-ben történt börtönbüntetése és az azt követő egészségügyi problémái miatt felhagyott a droghasználattal.

2013-ban egy autóbaleset után került kórházba, ahová mentőhelikopterrel szállították be. A Londonból kivezető M1-es autópályán menet közben próbálta rendesen becsukni a kocsi ajtaját, ám amikor kinyitotta az ajtót, kirepült a járműből. Ekkor csupán kisebb, felületi sérüléseket szenvedett.

2011-ben életveszélyes tüdőgyulladással került kórházba Bécsben, szövődmények is felléptek nála, a gyulladás ráhúzódott a szívére. Haza sem lehetett szállítani, az orvosok megtiltották neki a repülést. A bécsi koncertjét - ami miatt a városban tartózkodott - két órával a kezdés előtt mondták le.

George Michael épp december elején jelentette be, hogy az énekes-producer Naughty Boy-jal egy új albumon és a visszatérésen dolgozik. 

Az 53 éves énekes otthonában, békésen hunyt el, a hatóságok szerint halála körül nem merült fel gyanús körülmény.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a mentők 13:42-kor érkeztek ki az Oxfordshire-i Goringban lévő címre, ahol semmilyen gyanús körülmény nem állt fenn. Itt található az a régi, 16. századi villa, ahol George Michael lakott.

A család vasárnap azt mondta, egyelőre nincs további közölnivalójuk.

Az énekes korábbi menedzsere, Michael Lippman azonban a Daily Mail szerint azt mondta, George Michael az ágyában halt meg, szívelégtelenség következtében.

Forrás: BBC, Daily Mail