Az adatok tárolásának és feldolgozásának új szintje
Bár a számítástechnika világában a folyamatos fejlődés az adattárolást is érinti, sajnos mégsem lélegezhetünk fel teljesen. Nem véletlen hangsúlyozzák a szakemberek a rendszeres biztonsági adatmentés fontosságát!
A digitális technológia térnyerése kényelmesebbé tette az információk gyűjtését, rendszerezését és feldolgozását. A ma kezelt mennyiséget papíralapon fizikai képtelenség lenne tárolni és feldolgozni. Számos hibázási lehetőség lenne, ott a fokozott sérülékenység is, valamint a korlátozott, egyidejű hozzáférés.
Ezzel szemben a modern informatikai eszközök állományai pillanatok alatt a rendelkezésünkre állnak instant feldolgozható formában. De érdemes szem előtt tartani, hogy nincs olyan eszköz, ami ne mehetne tönkre!
Az adatbiztonság csupán illúzió?
Ma már ott tartunk, hogy egyre jobban függünk a számítógépeinken tárolt állományainktól. Épp ezért nagyon rosszul érint minket, ha adatvesztés történik. Márpedig a tárolás technológiájától függetlenül továbbra is sérülékenyek maradtak az adataink.
Számos veszélyforrás létezik, köztük olyanok is, melyre elsőre talán nem is gondolnánk, és ezek nagy részével már szinte mindenki találkozott. Gondoljunk csak egy hardveres hibára vagy vírusfertőzésre, de ne felejtsük el az emberi tényezőt sem. Előfordulhat, hogy mi magunk törlünk véletlenül valamit, vagy rámentünk egy dokumentumra, és csak később jövünk rá, hogy mégis az előző verzió lenne a jó.
Ezek miatt hangsúlyozzák olyan sokszor a szakemberek, hogy rendszeresen készítsünk biztonsági mentéseket! Egy kis odafigyeléssel is nagy biztonságban tudhatjuk az állományainkat, így sok bosszúságtól óvhatjuk meg magunkat. Ez a kis belefektetett idő és energia óriási haszonnal társul.
Adatbiztonság a gyakorlatban
Egyszerűen arról van szó, hogy a számunkra legfontosabb állományokat ne csupán egyetlen helyen tároljuk. Bármilyen egyszerű megoldást is választunk, ha már van egy biztonsági mentésünk, akkor is jobban járunk egy rendszerösszeomlás esetén, mintha még az sem lenne! A fontos, de napi szinten nem használt fájljainkat (amilyenek például a fényképek is) kiírhatjuk egy optikai lemezre vagy kimásolhatjuk pendrive-ra, és mehet is a fiókba.
Ha viszont rendszeres mentéseket szeretnénk készíteni, akkor érdemes a teljes lemezt klónozni. Ekkor a teljes HDD vagy SSD kerül egy az egyben leképezésre egy legalább azonos tárolókapacitással rendelkező lemezre. Így az adataink, játékaink, de még az operációs rendszerünk is klónozásra kerül. Számos program áll rendelkezésünkre ehhez.
Minél sűrűbben készítünk biztonsági mentéseket, annál kevesebb adat veszhet el, ha vissza kell állítanunk a rendszert vagy egyes fájlokat. Időnként végezzük el ezt a fontos feladatot!