Gyakran a szülő nem is tudja, hogy egy adott probléma fennáll. Pedig van, hogy az adott kellemetlenséget rendkívül egyszerűen, például egy tipegő hálózsák segítségével orvosolni lehet. Még akkor is, ha a baba egyelőre nem tud járni. A Cseppke kamáslis tipegő hálózsák sok esetben nagyon hasznos lehet a gyermek és a szülő számára egyaránt.
A nyugodt éjszakai alvás titka
Gyakran hallani, hogy a külvilág “jó babának” nevez egy újszülöttet. Ezt gyakran az határozza meg, hogy a kicsi mennyit sír, mennyiszer ébred fel éjszakánként és mennyit eszik. Természetesen jó és rossz baba nincsen, ez eleve hibás feltételezés, így helyesebb úgy fogalmazni, hogy mennyire nyugodt a baba. Ez viszont a körülményektől is függ.
Ha a baba gyakran felriad és sírással jelez éjszakánként, akkor az anyuka jellemzően a pelust ellenőrzi, valamint azt, hogy éhes-e gyermeke. A legtöbb kezdő édesanya bele sem gondol, hogy talán fázik vagy melege van, és ezért nem tud a pici nyugodtan pihenni.
Baba hálózsák a nyugodt alvás érdekében
Ha a gyermek jóllakott, és a pelenka is rendben van, viszont ennek ellenére sem akar aludni, akkor az anyuka talán elkezdi sejteni, hogy az ágyneművel lehet valami probléma. Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy a hálózsák valóságos kincs lehet a nyugodt éjszakák elérésében.
A baba hálózsák egész éjszakára kellemes meleget biztosít a baba számára. A körcipzáros fazonok különösen előnyösek, mert megkönnyítik az éjszakai pelenkacsere folyamatát. Ennek köszönhetően akár úgy is kicserélheted a pelust, hogy a kicsi közben nyugodtan szundikál.
Mocorgós éjszakák
Ahogy a baba nőni kezd, egyre többet mocorog, sőt akár forgolódik is, így a zsákszerű baba hálózsák nagyon könnyen rátekeredik kis testére, ami nagyon kényelmetlenné válik. A baba rájön, hogy a hálózsák korlátozza a mozgását, ezért már nem szeretne benne aludni, így heves sírással, tiltakozással elutasítja azt.
Ez esetben nem a hálózsákkal van a probléma, hanem sokkal inkább a fazonnal. A tipegő hálózsák alján lévő két tipegőlyukon a baba lába a bokánál találkozik a zsákkal, így nyugodtan tud mozgolódni. Ha a szülő tart attól, hogy a gyerek lába megfázik, akkor a kamásli lábfejre hajtásával orvosolható a probléma, mivel így olyan, mintha zokni is lenne a gyermek lábán.
Ha a kisbabád tiltakozik a baba hálózsák láttán, akkor érdemes lehet tenni egy próbát a tipegőknek készített darabokkal. Még akkor is, ha a kicsi még csak féléves és járni sem tud. Hamar belátod majd, hogy ezzel az egyszerű váltással mennyivel nyugodtabbak lesznek az esték.