A lábazat a falak alsó részét jelenti, amely a talajszinttől néhány tíz centiméteres magasságig terjed, onnan már a homlokzatnak nevezzük a fal külső felületét. Amit fontos tudni róla, hogy jóval nagyobb terhelés éri, mint a homlokzatot. Ez különösképp igaz a lábazati vakolat szempontjából, ugyanis ez az a külső réteg, amin minden lecsapódik, szó szerint.
A lábazatnak sok megpróbáltatással szemben állnia kell a sarat. Egyfelől szót kell ejteni a mechanikai hatásokról. A lábazatba bizony időnként belerúgnak, belebotlanak, megrúgják focilabdával. Többek között ezért is használnak lábazati hőszigetelésre keményebb XPS lapokat a hagyományos hungarocell lapok helyett. De a vakolatnak is rendelkeznie kell a kellő mechanikai ellenállóképességgel.
A másik oldalról ott a nedvesség, az eső, a hó, a jég, a sár, illetve a talajmenti fagy, ami nem kis megerőltetésnek teszi ki a lábazatot, így annak legkülső rétegét, a vakolatot is. Ehhez jön hozzá a só, ami az utak téli sózása során fröccsenhet fel a vakolatra a latyakkal együtt.
És ahogy a házat sem néhány évre építjük, a lábazati és homlokzati vakolatot sem akarjuk pár évente cserélni. Magyarán a vakolatnak évtizedekig ki kell tartania, úgy, hogy közben ne koszolódjon és használódjon el.
A lábazati vakolat felhordása a rétegrend kialakításának utolsó lépése. Bízzuk szakemberre!
Egy jó lábazati vakolóanyag erős, tartós és ellenáll a környezeti hatásoknak. Kiemelten fontos, hogy vízálló legyen, és ne tegyen benne kárt a ráfagyott víz vagy sóoldat. A legszerencsésebb, ha vízlepergető felülettel rendelkezik, így nem is marad meg rajta a nedvesség. A moshatóság szintén jellemzője a modern lábazati vakolatoknak: a sárfoltok vagy egyéb szennyeződések eltávolítása sokkal egyszerűbb és sokkal tovább szép marad a felület. Emellett a jó minőségű anyagok színtartóak, sem a nedvesség, sem a napfény nem fakítja őket ki.
A lábazati vakolat a lábazat rétegrendjének utolsó eleme. Azaz általában alatta van még a ragasztó, a hőszigetelő anyag (pl. XPS), az üvegszövet háló, illetve a lábazati vakolat alapozó. Mindezen rétegeket szakszerűen, precízen kell felvinni, ügyelve a megfelelő illeszkedésre és száradási időkre. Ez pedig szakértelmet igényel, így a legjobb, ha szakemberre bízzuk magunkat.
Ha tehetjük, válasszunk ajánlás alapján kivitelezőt, így nekünk már csak a megfelelő színek és textúrák kiválasztása lesz a dolgunk! Egy profi kivitelező ugyanis az összes fenti szempontot figyelembe fogja venni, valamint olyan minőségben dolgozik, hogy a rétegrend tartósságát nem kompromittálják kivitelezési hibák. Mi pedig hosszú évtizeden át gyönyörködhetünk az esztétikus vakolatban – vagy éppen nem kell rá gondolnunk, ami szintén előny!