Online képzések
A TanfolyamGURU.hu folyamatosan monitorozza a felnőttképzési lehetőségeket és megjeleníti honlapján a legújabb online tanfolyamok listáját is. Fontos információ a böngészéshez, hogy az oldal nem szervez tanfolyamokat, csupán hirdeti őket.
Az online oktatás során jellemző, hogy minden “élő” órát rögzítenek és a képzési napot követően feltöltik a videót egy tárhelyre, ahová a tanulók hozzáférést kapnak. Ennek a módszernek az is az előnye, hogy egy-egy hiányzás miatt nem maradnak le a tanulók, ugyanis a felvételek több hónapig is visszanézhetőek maradnak, így ha valaki munkába áll közben, még a képzést követően is vissza tud térni egy-egy kérdéses részhez.
Általában az online élő órák során lehetőség van kérdezni is, vagy éppen az oktató ad fel közösen megoldandó feladatokat, ezáltal kevésbé tűnnek szárazak ezek a képzések a tanulói közönség nélkül felvett videókhoz képest.
Több oktatási intézmény az online végezhető tanfolyamokhoz nem ír elő kötelezően megvásárolandó tankönyveket, a jegyzetekről az oktató gondoskodik, illetve az is jellemző, hogy lehetőség van a tanárokkal egyéni konzultációra is, szintén valamelyik online csevegőprogram segítségével.
Munkavédelmi előadó képzés
Az oldalon megtalálható online hirdetések közül az egyik a munkavédelmi előadó képzés, amely néhány hónap alatt teljesíthető. Jelentkezni többféle végzettséggel lehet, de ami a legfontosabb, hogy érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznünk kell.
Az online tanuláshoz továbbá szükséges még megfelelő sávszélességű internetkapcsolat és egy alkalmas eszköz (laptop, okostelefon, tablet), amin keresztül az órákat követni tudjuk.
A munkavédelmi előadó feladata
A munkavédelmi előadó képesítést a munkavédelemről szóló jogszabály írja elő immáron harminc éve. A szabályzat kisebb változtatásokkal ugyan, de szinte azonos maradt az elmúlt évtizedekben.
A szakember fő feladata, hogy egy intézménynél elássa a munkavédelmi feladatokat, amelybe beletartozik a munkavédelmi körülmények biztosításának érvényesítése, továbbá fel kell ismernie az adott cég munkavégzése során fellépő veszélyeket és ezen kockázatok megoldására javaslatokat kell tennie.
Tevékenységével segíti a munkakörülmények javítását, ezáltal növeli a vállalkozás termelékenységét és versenyképességét. Közösen dolgozik a munkavállalókkal és a munkáltatókkal, mondhatni egyfajta “őrangyalként” van jelen a mindennapokban.
Ez a képzés mivel rövid idő alatt teljesíthető, jó lehetőség lehet mindazoknak, akik hosszú tanfolyamok helyett minél gyorsabban szeretnének egy új szakma alapjait kitanulni.