A prosztata a férfi nemi szervek egyik fontos része, mely az ondó folyadékának termelésében vesz részt. Az idő múlásával azonban előfordulhat, hogy a prosztata megnagyobbodik, ami számos kellemetlenséget okozhat. A tünetei közé tartozhat például a gyakori vizelési inger, a nehézkes vizeletürítés, vagy a fájdalomérzet vizelés közben, valamint a gyenge vagy szakaszos vizeletsugár. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, időben forduljunk orvoshoz és vizsgáltassuk ki magunkat – rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg a testünket, ha időben találunk segítséget.
Az elhanyagolt prosztatamegnagyobbodás súlyos következményekkel járhat. Ha nem kezelik, a pangó vizelet húgyúti fertőzéseket és veseelégtelenséget okozhat. De szexuális jellegű problémák is előfordulhatnak, beleértve az erekciós diszfunkciót és az ejakulációs nehézségeket.
Több lehetőség is adott ahhoz, hogy megelőzzük a prosztatamegnagyobbodást. Az első és legfontosabb lépés az, hogy időben kezdjük a megelőzést. Az alábbi tanácsokat érdemes már 35-40 éves kortól megfogadni, hogy csökkenthessük a férfiproblémák kialakulásának kockázatát. Ehhez az egyik legfontosabb teendőnk a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. A PSA segítségével az orvos időben észreveheti a problémákat és megfelelő kezelést tud ajánlani. Fontos, hogy akkor se hagyjuk figyelmen kívül a rendszeres orvosi ellenőrzéseket, ha nincsenek tüneteink!
Az egészséges életmód szintén fontos szerepet játszik a prosztata egészségének megőrzésében. Törekedjünk az egészséges étkezésre: fogyasszunk mindennap friss zöldségeket és gyümölcsöket, teljes kiőrlésű gabonákat, egészséges zsírokat és antioxidánsokban gazdag élelmiszereket. A védő hatású alapanyagok, mint például a paradicsom, a szőlő vagy a zöld tea, amelyekben természetesen előforduló jótékony vegyületek vannak, segíthetnek a prosztata egészségének megőrzésében.
Emellett olyan prosztata vitaminok és táplálékkiegészítők is léteznek, amelyek pontosan arra hivatottak, hogy támogassák a prosztata egészségét. A likopin és a szelén olyan anyagok, melyek a kutatások szerint pozitív hatással vannak a prosztata egészségére. Konzultáljunk orvosunkkal, hogy melyek azok az étrend-kiegészítők, amelyeket érdemes szednünk a prosztata egészségének támogatásáért.
A rendszeres sport szintén élen jár a probléma megelőzésében – az inaktív életmód, az ülőmunka és az ezek nyomán kialakuló túlsúly ugyanis növelheti a prosztatamegnagyobbodás kockázatát! Az aerob mozgásformák – mint a futás, az úszás vagy a kerékpározás – segítenek fenntartani az egészséges testsúlyt, ez pedig kiemelt tényező a férfiegészség megőrzésében. Egy másik előnye a sportnak, hogy javítja a vérkeringést és az általános szív- és érrendszeri egészséget. A megfelelő véráramlás elősegíti a prosztata tápanyagokkal való ellátását és az anyagcserét, ez pedig nélkülözhetetlen a szervezetben zajló folyamatok optimális működéséhez.
Mindezeken kívül további előnye is van annak, ha bevezetjük a hétköznapokba a rendszeres mozgást: a sporttevékenységek segíthetnek csökkenteni a stresszt, amely szintén hozzájárulhat a szerv káros megnagyobbodásához. A sport tehát segít ellensúlyozni a stresszt és javítja a hangulatot, ezáltal pozitív hatással lehet a prosztata egészségére. Minden sporttevékenységet megfelelő módon és mértékkel kell végezni: az esetleges sérülések elkerülése érdekében érdemes szakemberrel konzultálni és figyelni a test jelzéseire!
Ha azt gyanítjuk, hogy probléma áll fenn a prosztatánkkal kapcsolatban, a legelső lépés az, hogy keressünk fel egy orvost. Csak egy urológus tudja meghatározni a probléma valós okát és segíthet megfelelő kezelést biztosítani. Ne hagyjuk, hogy a félelem vagy a szégyenérzet visszatartson bennünket az orvosi vizsgálatoktól! Az időben történő diagnózis és kezelés segíthet elkerülni a súlyosabb problémákat és megőrizni a férfi szervek egészségét.
Bár kevés szó esik róla a hétköznapok során, ez egy igenis fontos téma a férfiak egészségének megőrzése szempontjából. Leginkább a rendszeres szűrővizsgálatok, a kiegyensúlyozott életmód és a táplálékkiegészítők, prosztatavitaminok lehetnek segítségünkre a megelőzésben. Ne feledjük, hogy ha ilyen problémát sejtünk, mindig keressünk fel egy orvost, aki szakszerű segítséget tud adni!