Melyiket választaná?
Biztosak vagyunk benne, hogy a kettest választaná.
Mégis az egyes pontra is jócskán akadnak szomorú példák.
Megmutatjuk, hogy egy minden részletre (és legfőképpen a betegre) aprólékosan odafigyelő magán mentő mennyit könnyíthet a szállításból, vizsgálatokból, várakozásból adódó terheken.
A betegszállítással kapcsolatos negatív tapasztalatokat.
A probléma már ott kezdődik, amikor a beteg nem tud eljutni időben a kórházi kezelésekre, vizsgálatokra.
Sőt, valakinek az is nehézségeket okoz, hogy buszra, vonatra szálljon vagy megkérje valamelyik hozzátartozóját, hogy vigye el a kórházba. Oda, ahol valószínűleg nem pár percet kell várakozni.
Ráadásul a szállítási nehézségek, várakozási idő mellett még a beteg azzal is szembesülhet, hogy nem a legkedvesebb szavakat intézik hozzá, ami az amúgy is stresszes szituációt még kilátástalanabbá teszi.
Amikor a hozzátartozók úgy döntenek, hogy saját kezükbe veszik az irányítást és maguk viszik be a beteget a kórházba, annak több kockázata is lehet, főleg a komolyabb betegségekkel küzdők esetében.
Ugyanis hiányzik a professzionális felszerelés, bizonyos esetekben a szakszerű ellátás, így nem lehet beszélni biztonságos betegszállításról.
A súlyos betegeknél pedig alapelvárás, hogy időben és a legnagyobb rendben eljussanak az adott egészségügyi intézménybe.
A betegszállítás kapcsán kétféle út létezik. Ha teljesen le kellene egyszerűsíteni, akkor azt írnánk, hogy van a pokolba kívánt és van az emberséges út.
Az elsőre senki sem lép szívesen, hiszen vajon ki szeretné azt, hogy a betegsége mellett még a kényelmetlen helyzetekkel is meg kelljen küzdenie.
A másik út pedig olyan felbecsülhetetlen pozitívumokat kínál a magán mentő segítségével, ami a beteget és a hozzátartozót is megnyugtathatja.
A magán mentő segítségével minden adott ahhoz, hogy a beteg a lehető legnagyobb biztonságban eljusson a kórházba, kontrollra, vizsgálatokra. Ez rendkívül fontos szempont, hiszen pl. súlyos beteget kell szállítani, akkor sem engedhető meg egyetlen apró figyelmetlenség sem.
Lényeges szempont, hogy milyen a magán mentő állapota, minősége, felszereltsége. Fontos, hogy az autó speciális rugózással rendelkezzen, hogy az utazás valóban zökkenőmentes, kényelmes legyen a kórházba és a hazafelé vezető út során is. Elengedhetetlen a tiszta, fertőtlenített és korszerű jármű, hiszen a beteg kényelme, elégedettsége a legfontosabb.
Feltehetően mindenki találkozott már olyan helyzettel, amikor bántó hangnemben beszéltek hozzá vagy a környezetében. Ezért lehet felüdülés olyan betegszállítókkal találkozni, akiknek nemcsak az a céljuk, hogy A-ból B pontba eljuttassák a beteget (méghozzá a legnagyobb biztonságban), hanem hogy odafigyeljenek rá és olyan légkört teremtsenek, amely nyugodttá teheti és csökkentheti a stresszt.
A betegszállítás kapcsán szomorú esetek sokaságáról lehet hallani. Van, aki órákat vár, hogy végre elszállítsák, de olyanra is akad példa, aki nem a legkomfortosabb körülmények között utazik és kénytelen kényelmetlen szállítást elviselni.
A profi magán mentő ebben az esetben is kiváló opció lehet, hiszen nem kell attól tartani, hogy vajon időben odaérnek-e a betegekért, hiszen így pontosan jelenhetnek meg a vizsgálatokon, szakrendeléseken, kórházi kezeléseken a páciensek.
A hangsúly a minden szón van. Ugyanis különböző egészségügyi problémával küzdő emberek kérhetnek segítséget. A jól felszerelt magán mentő ugyanis fekvőbeteget, mozgáskorlátozott embert is képes biztonságosan és kényelmesen szállítani, akár ágytól ágyig.
A magán mentő által nyújtott szolgáltatások nemcsak a vizsgálatokra, kórházba történő szállításra korlátozódhatnak. Akár olyan plusz előny is szóba jöhet, amely a beteg, nehezen mozgó ember életét alaposan megkönnyítheti. Ilyen lehet egy gyógyszer kiváltása, vagy akár esküvőre, születésnapra, temetésre való szállítás is.
Ha egy véletlen baleset történik (pl. egy lábtörés) vagy valakinek fontos vizsgálatra kell mennie, akkor érdemes olyan segítséget igénybe venni, amely lehetővé teszi, hogy időben eljusson az egészségügyi intézménybe.
Előfordulnak olyan helyzetek, amikor a magán mentő lehet a legpraktikusabb megoldás, hiszen nincs idő késlekedni, gyors és biztonságos szállításra van szükség.
Főleg, hogy a „klasszikus” mentők az esetek súlyossága alapján is rangsorolnak és nagy leterheltséggel küzdenek, ami megnehezíti az érkezésüket.
Vannak olyan helyzetek is, amikor az eset nem bizonyul életveszélyesnek, de szükségszerű kezelésre van szükség, mint pl. a fent említett lábtörés esetén.
Ugyanis, ha nem lehet megoldani azt, hogy a beteg a saját autójával jusson el a kórházba és a hozzátartozók, ismerősök sem tudnak segíteni, akkor a minél gyorsabb ellátás érdekében érdemes a magán mentő lehetőségével élni.
Ráadásul olyan opció is szóba jöhet, hogy a betegszállítók elkísérik a beteget a vizsgálatra, beszélgetnek vele, megkönnyítik számára a kórházi tájékozódást, megvárják a kivizsgálás után, majd hazaszállítják.
Sok beteg tapasztalta már meg azt a kellemetlen helyzetet, amikor körülményesen jutottak el a kórházi vizsgálatra, orvosi konzultációra, szakrendelésre.
Ezt szokták megelégelni a hozzátartozók, akik úgy határozhatnak, hogy saját kezükbe veszik az irányítást és maguk szállítják a beteget a kórházba. Ez kockázatos lehet, főleg a komolyabb betegek esetében, ugyanis profi felszerelés híján nem lehet szakszerű ellátásról beszélni.
A betegszállításnál jogos elvárás, hogy a páciensek időben, biztonságosan és kényelmesen jussanak el az adott egészségügyi intézménybe és ha szükséges, akkor haza is.
Hazánkban van egy csapat, akik a magán mentőktől elvárható magas szintet nyújtják, sőt annál többet is.
Az MV Betegszállítás csapatának tapasztalatai azt mutatják, hogy óriási szükség van a magán mentő által kínált előnyökre:
„Azt tapasztaljuk, hogy a hozzánk fordulók megkönnyebbülnek, amikor látják, hogy megkönnyítjük számukra a betegfelvételt, az ügyintézést, a kórházi személyzettel való együttműködést.”
Ennek érdekében előre egyeztetett időpontban korszerű gépjárművel elmennek a betegért, megvárják a vizsgálatot, amennyiben szükséges, kiváltják a gyógyszerét, sőt haza is szállítják.
Kényelmes és biztonságos szállítást biztosítanak fekvőbetegek és mozgáskorlátozottak számára is, miközben odafigyelnek arra, hogy stresszmentessé, nyugodttá tegyék a beteg számára az utazást, a kórházban való tartózkodást.
Amennyiben Ön is szeretne hozzátartozója vagy saját maga számára biztonságos és kényelmes szállítást, keresse az MV Betegszállítás megbízható csapatát!