26 °C, Budapest
26 °C
Budapest
Holnap
21°
Holnapután
23°
Vasárnap
24°
2023.06.08. csütörtök, Medárd
filter.hu filter.hu

A nemzeti megbékélés programját hirdeti a Magyar Keresztény Szociális Unió

A Magyar Keresztény Szociális Unió (MKSzU) összefoglalóan ismertette programját, a nemzeti megbékélés rendszerét. Szerintük a szellemi, etikai, politikai, gazdasági, és a szociális változások, valamint a globalizáció minden korábban értékrendet megkérdőjelezett s ez által meggyengítette az emberi együttélés hagyományos intézményeit: a családot, az egyházat és az államot.

A közlemény szerint: "A fokozódó individualizálódás elhalványította a közös alapmeggyőződéseket, amely egyúttal megnehezíti a társadalmi közmegegyezés megteremtését is. Az etikai értékek helyébe az ügyeskedés, a törvények megkerülése és kijátszása lépett a mindenáron elérendő siker érdekében, így a gazdaság, a jólét és a szociális biztonság megteremtése helyett a tisztességtelen előnyszerzés küzdőtere lett.

Hazánkban a pártok elvesztették integrációs képességüket, sőt az országot egy "belső Trianon" felé taszították. A Magyar Keresztény Szociális Unió (MKSzU) a nemzeti megbékélés jegyében hirdette meg és frissíti fel programját.

Magyarország sorsdöntő feladatok előtt áll, amelyeket csak akkor leszünk képesek megoldani, ha a pártpolitikai nézetkülönbségeken túllépve felismerjük közös nemzeti küldetésünket. A fentiek jegyében együttgondolkodásra és cselekvésre szólítjuk fel valamennyi jóakaratú honfitársunkat!" - áll a rövid összefoglalóban.

(Részlet a Magyar Keresztény Szociális Unió - MKSzU programjából)