Ha kell egy kiváló raktárkezelő program
Ma már számos webáruház van Magyarországon is, de a külföldi tendencia is azt mutatja, hogy közel sincs még annyi, mint amennyi lesz. Folyamatos a fejlődés ebben a szektorban, ami igaz a cégekre, de az őket kiszolgáló vállalatokra is.
Mivel sok a KKV, ezért számos olyan megoldást lehet találni a piacon, melyekkel őket támogatják könnyen kitermelhető havi költségek mellett. Ilyen például a Mav-IT.hu WebDepó raktárkezelő programja is. Ez többek között az alábbiakat tudja:
Érdemes végignézni a teljes specifikációt, mert egy ilyen online, bárhonnan elérhető szoftver sokaknak tud segíteni sima webáruházaknak és bérraktárra specializálódott cégeknek egyaránt. De bármelyikről is legyen szó, van egy terület, amit még ezek a cégek sem hanyagolhatnak el. Ez pedig a sales!
CRM rendszerrel a sikeres értékesítésért
Ahhoz, hogy nőjenek az eladások, hogy minél több partnert sikerüljön felkutatni és meggyőzni, a legtöbb esetben kiváló sales munkatársakra van szükség. De egyetlen ilyen szakember sem tud annyira hatékony lenni, mint azok, akik mögött egy nagyszerű rendszer áll.
És itt most nemcsak az eladási metódusra gondolunk, hanem magára a szoftverre is, ami támogatja az eladási folyamatot. Nem mindegy ugyanis, hogy meg van-e támogatva az eladás minden létező korábbi információval az ügyfélről. Aranyat ér egy olyan rendszer, amiben minden benne van, és még emlékezteti is az értékesítőt, ha valakit hívni kell.
Kiválóan használható egy alap CRM is arra, hogy több párhuzamos kampányt is futtassanak. Listából feltölthetőek a kontaktok, így gyors a rendszer beüzemelése. Minden feladathoz felelőst tudunk rendelni, és folyamatos a naplózás, így nincs elveszett, elfelejtett teendő.
Ha folyamatos adatgyűjtés történik az ügyfelekről, akkor egy CRM rendszer kiváló helye lesz a megszerzett információknak. Már szinte régi barátként hívhatja az értékesítő az ügyfelet, mert minden fontos és hasznos információ ott lesz előtte.
Bérelt CRM és raktárkezelő kontra egyedi fejlesztés
A legtöbb esetben azonos séma alapján mennek a sales folyamatok és megkeresések. Nem véletlen, hiszen ami bevált, azon nem kell változtatni. Ennek megfelelően, ezt segítve épül fel a legtöbb sales területet támogató CRM rendszer.
Így nincs is szükség saját fejlesztésre. Ha valami egyedibbet, a saját folyamatainkhoz jobban simuló megoldást szeretnénk, akkor fejleszthetünk, de először nézzük meg, hogy mik a lehetőségeink, és csak utána döntsünk!