Többféle méretben és anyagból elérhetőek ezek a szerkezetek, érdemes tájékozódni arról, hogy melyek lesznek azok a kiegészítők, amik számunkra a legmegfelelőbb választást jelentik.
Mire jó a magaságyás?
Modern kertészkedésben egyre több lehetőségünk van arra, hogy magaságyást alkalmazzunk a saját kertünkben. Ráadásul ezek kivitelezhetőek úgy, hogy minimális idő- és energiabefektetéssel jár a telepítésük.
Magaságyásnak nevezünk minden olyan szerkezetet, ami 60-80 cm-re van megemelve a föld síkjától. Általános ismertetője ezeknek az, hogy valamilyen kerettel határoljuk az ágyást, ezek jellemzően fából készülnek, de rozsdamentes acélszerkezettel is vásárolhatunk ilyet.
Elkészítése egyáltalán nem bonyolult, a bátrabbak akár saját maguk is nekiállhatnak. Azonban javasolt inkább olyan szakáruház termékeit választani, melyek sok évig tehetik könnyebbé a kerti munkát, és emellett díszei is lesznek a külső tereinknek.
A legnagyobb előnyök
Az ágyásba professzionális módon készíthetjük el a talaj rétegzését annak megfelelően, hogy milyen növényeket szeretnénk ültetni bele. A talaj rétegzés miatt az ágyás jobb hatásfokkal képes megtartani a hőt, így a veteményezést korábban megkezdhetjük, mintha hagyományosan a termőföldre ültetnénk. Ennek a magasabb hőmérsékletnek köszönhetően a növények gyorsabban is fejlődnek, így a palánták neveléséhez kifejezetten alkalmas eszköznek bizonyul.
A másik nem elhanyagolható előnye az, hogy a növények gondozása sokkal egyszerűbbé és kényelmesebbé válik. Nem kell természetellenes pozícióban görnyedni a kertben, hanem megtehetjük ezt úgy is, hogy nem egy kellemetlen hát- vagy derékfájással zárjuk a napot.
Mit kell tudni a fából készült változatokról?
A fából készült magaságyások a legelterjedtebbek. Figyeljünk arra az építés során, hogy ezek stabilak legyenek! Érdemes olyan minőségi terméket vásárolni, mely ezeknek a szempontoknak megfelel.
Az e-kert.hu webáruház magaságyásai között számos típus megtalálható. Az előregyártott elemekből készült magas ágyások rengeteg olyan kiegészítővel vannak felszerelve, melyek hozzájárulnak a tartóssághoz.
Ilyenek a belső vízzárófólia-betétek, illetve kiegészíthetjük őket élvédőkkel a biztonság érdekében. Festésükkel elegáns hatást érhetünk el, illetve kertünkkel színben harmonizáló kinézetet alakíthatunk ki.
Amennyiben nem szeretnénk ezzel bajlódni, választhatunk gyárilag festett változatok közül is. Ha a natúr kivitel mellett döntünk, akkor a faanyagot mindenképpen kezeljük mielőtt megkezdjük a használatát, annak érdekében, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak!