A karácsony az év legjobban várt ünnepe, amikor a készülődés a hagyományoknak megfelelően már egy hónappal hamarabb elkezdődik. Ünnepi fényekbe és díszbe öltöznek a kirakatok, az otthonok, és ez a céges karácsonyi partik időszaka is. Az ünnep fényét emelik a jellegzetes karácsonyi színek: a zöld, a piros, az arany, az ezüst és a bronz.
A karácsony színei
Mindenki könnyedén meg tudná nevezni a jellegzetes karácsonyi színeket, azonban azt már kevesebben tudják, honnan is származnak ezek. Ennek jártunk utána.
A zöld szín a hagyományos karácsonyfa színe. Télen, amikor a legtöbb növény már elhullajtotta a leveleit, és minden egyszínű barnásszürke, a tűlevelű fenyők üde színfoltként emelkednek ki a környezetből. Ezek jelentik a reményt, hogy újra lesznek színek körülöttünk, a zöld szín tehát az életet szimbolizálja.
A piros vagy bíbor szín a kereszténységgel függ össze, ugyanis december 25-én ünneplik Jézus Krisztus születésnapját. A piros szín Krisztus vérét jelképezi, egyes tudósok szerint viszont a tudás almájára utal, ezt szimbolizálják a piros karácsonyi gömbök.
Az arany szín az ajándékozás szimbóluma, ugyanis a Három Királyok aranyat vittek ajándékba a kis Jézusnak. De utalhat a napkeleti bölcseknek utat mutató csillagra is.
Az ezüst, a bronz színek pedig csillogásukkal tovább emelik az ünnep fényét.
Ruhák karácsonyi színekben
Bár az adventi időszak eredetileg az elcsendesedésről szól, mai világunkban ez az időszak inkább a csillogás, a karácsonyi partik időszaka. Családi karácsonyokon is illik szépen felöltözve asztalhoz ülni, így ebben a ciklusban megnő a kereslet az alkalmi ruhák iránt.
A piros, arany, ezüst, fekete, lurex szállal átszőtt ragyogó ruhák kelendőek. Csempéssz vidámságot a karácsonyi időszakba az egyedi, vidám, mintás Desigual ruhákkal a Griff Webshopból.
A zöld szín nőknek és férfiaknak egyaránt hordható, nem túl hivalkodó szín, amely jól kombinálható a karácsony többi színével. Az idei szezon legtrendibb női alkalmi ruha színe a sötétzöld, ami sejtelmes, meleg, és egyaránt jól passzolnak hozzá az ezüst és az arany ékszerek.