Kicsit furcsa elképzelni a joviális urat, amint gumicsizmában tesz-vesz a tehenek körül, de ez az úr menedzseli az istállót. Hiszen az állatnak kell ennivaló, innivaló, meg kell fejni, a tejet el kell adni, el kell szállítani. Ezt a folyamatot pedig meg kell szervezni. Ez a menedzsment lényege. A szervezés. Hogy minden flottul menjen.
Könnyedén belátható, hogy ez kell a háztartáshoz, de a több ezer dolgozót alkalmazó multihoz is.
Ma már nem elég egy fapados weboldal a jól fésült igazgató beköszönésével és a cégről szóló semmitmondó adatok ismertetésével. Ma már minden csatornán lehet támadni: asztali gépen, laptopon, okostelefonon és okostévén, lehet podcastot gyártani vagy hírlevelet írni, twittelni vagy posztolni az Instára, televíziós vagy rádiós reklámot vásárolni, esetleg egy-egy óriásplakáttal hirdetni az autópálya mellett. Hogy a marketing ezeken a csatornákon működjön, össze kell hangolni őket. Menedzselni kell.
Marketing menedzsment
A marketingben a saját márkádat mindezeken a platformokon (legalábbis amiket kiválasztasz) fel kell építeni. Ki kell alakítanod egy képet magadról, amely alapján a telefonját nyomkodó célcsoportod felkapja a fejét, megjegyez, majd felismer. Ismerős leszel a mozgólépcső melletti hirdetésről, az esti film közben beszúrt reklámból, vagy az Instagramon megjelenő posztból. Kialakul a márkahűség, és már nyert ügyed van.
Az első lépés, hogy jól válaszd ki a platformokat. Ha nagyon szűk célcsoportod van, az óriásplakát nem lesz opció, de egy jól célzott Facebook-hirdetés vagy egy Google Ads jó és főleg költséghatékony megoldás lehet. A legjobb, ha a platform könnyen eljuttatja az üzenetedet, költséghatékony és még vásárlást is generál számodra. Ehhez alaposan át kell gondolnod a folyamatokat, azonban mérésekkel szűkítheted a kört.
A mérés nagyon fontos, hiszen így kapsz tiszta képet a munkádról. Világosan látszik a hatékonyság, az egyes felületek minősége, a hirdetések “hozama”. Ha vannak számaid, pontosabban célozhatsz, jobban megtalálhatod a célcsoportod. Ezáltal a költséghatékonyságod is nőni fog, hiszen kevesebb hirdetés talál süket fülekre. Bizonyos termékeket nem lehet eladni Google-hirdetésekkel, azonban a színes-szagos Facebook és Instagram remek felület számukra. A mérésnél kiderül.
Partnerválasztás
Egy online vállalkozás nagyon hamar ki tudja nőni magát. Ilyenkor jön el az ideje a partnerek kiválasztásának. Szükség van a marketingstratégia kidolgozására, egy jó webshopmotorra, olyan szolgáltatásokra, amelyek segítségével professzionálisan kezelheted a shopodat (pl. beépített számlázó program, időzítés, hírlevélküldés, stb.), és még sok olyan tételre, amire az első lépéseknél nem is gondolsz.
Ehhez kellenek a jó partnerek, akikre számíthatsz, akik elvégzik a rájuk bízott munkát.