13 °C, Budapest
13 °C
Budapest
Holnap
10°
Holnapután
13°
Hétfő
18°
2021.04.23. péntek, Béla
filter.hu filter.hu

Üzleti angyal – megoldás a startupok számára

Üzleti angyal? Sokakban felvetődhet a kérdés, hogyan és miként fér össze ez a két, egymástól igencsak eltérő jelentéssel bíró fogalom. Az angyalbefektető, avagy Business Angel kifejezés azonban egyáltalán nem újkeletű, sőt magyarországi szövetségük, a HUNBAN már 2017-ben megalakult. Célja, hogy helyi és regionális szinten is „összefogja” a befektetésre nyitott Business Angel-eket, egyúttal Magyarországot beintegrálja a nemzetközi vérkeringésbe.

Valószínűsíthető, hogy maga a kifejezés New York Broadway zenei életéből ered. Azok a producerek, akik új műsort akartak indítani, befektetési forrásokat kaptak gazdag mecénásoktól, akik vállalták, hogy befektessenek olyan produkciókba, amelyek kockázatosnak minősültek.

De mi is az a Business Angel?

Képzeljünk el egy startup vállalatot, ahol megvannak már a tervek, koncepciók egy vadiúj cég/vállalkozás létrehozására. Tudják, mit akarnak, és azt is, hogy ötleteiket hogyan valósítsák meg, milyen termékeket, szolgáltatásokat akarnak kínálni. Ami viszont hiányzik: a tőke, amellyel el tudnának indulni a szépen megtervezett úton. Ilyenkor kerülhet a képbe a Business Angel, vagyis egy olyan személy, aki biztosítja az anyagi fedezetet a startup számára, illetve szükség esetén kiterjedt kapcsolati rendszerével és (szakmai, menedzseri, vezetői és egyéb) tapasztalataival is – mentori jelleggel – támogatja az alakuló céget.  A vállalatalapítás kezdeti szakaszában a startupok mindenféle finanszírozási stratégiát alkalmaznak, hogy előremozdítsák projektjeiket. Az egyik az, hogy megkeresnek egy ilyen angyalt, vagyis valakit, akinek nagy a tőkéje, és aki úgy dönt, hogy nemrégiben létrehozott vállalatokba fektet be, cserébe  pedig részesedést kap a jövőbeli vállalkozásban.

Üzleti angyalok

Számos országban az üzleti angyalok jelentik a második legnagyobb külső finanszírozási forrást az újonnan alapított vállalkozásokban a család és a barátok után. Egyre fontosabbak kockázati tőke szolgáltatóiként, valamint a gazdasági növekedéshez és a technológiai fejlődéshez való hozzájárulásuknak köszönhetően. S hogy miért jó ez nekik? Azért éri meg számukra is anyagi támogatást nyújtani, mert cserébe részesedést kapnak a startup profitjából. Azonban általában hosszú időnek kell eltelnie, mire a vállalkozásba fektetett pénz és energia megtérül, és jövedelmezővé válik az új cég.

Az angyalok és a formálisabb, kockázati befektetők között a legfontosabb különbség az előbbiek befektetéseinek személyes jellege. Az üzleti angyalok saját pénzüket adják bele egy projektbe, ezáltal nagyobb kockázatot vállalnak, mint a kockázatitőke-alapok kezelői. A másik fontos különbség, hogy míg egy egyszerű befektető csupán a tőkét adja bele az üzletbe, addig a Business Angel-lel egy szorosabb együttműködés jön létre, hiszen az figyelemmel kíséri, mentorálja a különböző folyamatokat az általa támogatott startupnál. Kapcsolatban lehet nem csupán magával a céggel, de a szállítókkal, az ügyfelekkel, de akár a versenytársakkal is.

Ezek a vagyonos személyek előszeretettel invesztálnak be olyan magántulajdonban lévő üzleti vállalkozásokba is, amelyeket nem jegyeznek nyilvánosan a tőzsdén. Tisztában vannak azzal, hogy befektetésük akár kudarccal is végződhet. Általában eszközeik 5–15% -át invesztálják be új vállalkozásokba, és 20–30% közötti megtérülési rátát várnak el befektetéseikből.

Mi sem mutatja jobban, mint hogy a Business Angel hazánkban is egy létező megoldás az üzleti életben, minthogy létezik már angyalbefektetői adókedvezmény is, amely azt teszi lehetővé, hogy a befektetők az ilyen startapukban szerzett részesedések bekerülési értékével csökkenthessék a társaságiadó-alapjukat. Ennek ellenére ez a támogatási forma ma még gyerekcipőben jár, de mind a vagyonukat beinvesztálni kívánó üzletembereknek, mind a tőkehiánnyal küzdő vállalkozóknak nagyszerű megoldást kínálhat céljaik elérésére.

Kiadó: Enterom Kft.