8 °C, Budapest
8 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Csütörtök
2023.12.04. hétfõ, Barbara, Borbála
filter.hu filter.hu

Az agancsos gyomorkeserű

A németek alkoholos italok esetében elsősorban a söreikről és a sörfogyasztásukról híresek, azonban van egy nagyon ismert és népszerű röviditaluk, egy bizonyos gyomorkeserű, ami nem más, mint a Jagermeister.

Az ital története, összetevői és kiszerelések

A szarvasemblémával ellátott Jagermeister ital receptjét 1934-ben hozták létre. A recept megalkotása egy vadászhoz köthető, ami miatt érthető, hogy a Jagermeister nevet adta neki, ami ugyanis szó szerinti fordításban vadászmestert jelent.

Jagermeister

Az ital elkészítéséhez napjainkban összesen 56-féle gyógynövényt használnak, tehát bátran ki lehet jelenteni, hogy ennek az italnak is vannak jótékony hatásai, nem véletlen, hogy a legnépszerűbb gyomorkeserű likőrök között tartják számon.

Az ital legkisebb kiszerelése 0,02 literes, a legnagyobb pedig az 1 literes palack, de természetesen a két méreten kívül vannak egyéb kiszerelések is. Az ital ideális lehet ajándékként, ugyanis díszdobozban is lehet kapni. A nevesebb italoknál nem ritka, hogy olyan kiszerelést is lehet kapni, amihez az ital emblémájával ellátott pohár jár, ez alól a Jagermeister sem kivétel.

Amennyiben felkeltette érdeklődésed az ital, akkor mindenképpen érdemes szétnézned a Prémium Italnagykereskedés Online szeszesital-kínálatában.

Az ital fogyasztása

A Jagermeister alkoholtartalma 35%, jellemzően hűtőben vagy fagyasztóban tárolják, hogy minél hidegebben, ideális esetben jéghidegen lehessen felszolgálni. Leggyakrabban önmagában, tisztán fogyasztják, de nem ördögtől való más összetevőkkel összekeverni sem.

A fiatalok körében például elterjedt, hogy a Jagermeistert kólával, energiaitallal vagy éppen narancslével felöntve fogyasztják. Vannak azonban egészen extrém keverékek is, például amikor kakaóval, tejjel, esetleg kókusztejjel együtt fogyasztják. Első nekifutásra lehet, furán hangoznak ezek a keverések, azonban a Jagermeister ízvilága és az ital likőrjellege miatt egészen ízletes és fogyasztható kombinációkat alkot a tejtermékekkel. Azonban hiába picit keserű ital a Jagermeister, nem feltétlenül szükséges más hozzávalókkal fokozni az ízvilágát.

A Jagermeister szervírozása

Amennyiben önmagában történik a fogyasztás, akkor egy röviditalos, úgynevezett stampedlis pohár tökéletesen megfelel a felszolgáláshoz. Ha valamilyen egyéb itallal felkeverve lesz fogyasztva, akkor a hozzákevert ital határozza meg a használandó poharat. Ha üdítővel, esetleg energiaitallal együtt lesz fogyasztva, akkor a legjobb az úgynevezett whiskyspoharat alkalmazni, aminek a befogadóképessége pont lehetővé teszi, hogy a néhány cent Jagermeisterhez még hozzá lehessen önteni a kívánt üdítőből a szükséges mennyiséget.

Ha pedig valamilyen tejet tartalmazó itallal lesz összekeverve, akkor a legjobb az úgynevezett highball pohár, ami egy magas pohár kimondottan tömény italokat tartalmazó kevert nedűkhöz.