Miért nem elegendőek a hagyományos készségfejlesztő ajándékok?
Már a mai fiatal felnőtt generáció nagy része is olyan munkát végez, ami a születésük idején még csak nem is létezett. Sőt, a korral együtt haladó szüleik, az X generáció tagjai is egyre nagyobb számban váltanak át olyan munkára, amire az iskolarendszerű tanulmányaik nem készítették fel őket. Ők átképzéssel, autodidakta tanulással kell, hogy elsajátítsák azt a tudást, amivel életképesek maradhatnak a munkaerőpiacon.
A legegyszerűbb példával élve, ha negyven évvel ezelőtt tudtuk volna, hogy a 21. századra szinte minden munkakörhöz és a tanuláshoz nélkülözhetetlen lesz a gépírás - vagy legalábbis a hiánya lassítja és komplikáltabbá teszi a munkavégzést - akkor valószínűleg minden szakiskola, szakközépiskola és gimnázium tananyagában szerepelt volna a gépírás-oktatás, nemcsak a titkárnő/asszisztens-képzésben. És a gépírás csak a jéghegy csúcsa.
Okosjátékok a digitális kompetenciák fejlesztéséért
A digitális kompetenciák mára alapértelmezett részei a legtöbb munkának. Számítógép felhasználói ismeretek, a két általánosan használt operációs rendszer, azaz a Windows és a Linux kezelése, valamint az alapvető táblázat- és dokumentumkezelés ismeret nélkül nagyon nehéz boldogulni akár az általános iskolában is. Éppen ezért mára a digitális kompetenciák fejlesztése már gyermekkorban, iskolai keretek között elkezdődik, bár nem minden szülő ért ezzel egyet.
A jelenkori közegészségügyi válsághelyzetben azonban azok a diákok, akiket a szüleik korábban eltiltottak a számítógép, okostelefon, tablet és egyéb digitális eszközök napi szintű, rendszeres használatától, és az iskolán kívül nem állt rendelkezésükre eszköz a digitális készségek fejlesztésére, olyan hátrányt élnek át, mint az 1990’-es évek előtt a megtartott intelligencia melletti részképesség-zavarral – diszgráfia, diszlexia, diszkalkulia - együtt élő gyermekek. Képtelenek felvenni a ritmust és tartani a lépést, amíg azzal küszködnek, hogy elsajátítsák példának okáért a haladó szintű gépírást, és a többiek számára egyértelmű böngésző- és keresőkezelést.
Az okosjáték lehet a megoldás
Amikor a hagyományos játéktípusokat új tulajdonságokkal ruházzuk fel, megszületnek a digitális kor és életvitel teljes körű és hasznos megéléséhez szükséges eszközök: az okosjátékok. Az okosjáték nem a tabletre vagy okostelefonra letölthető logikai, és egyéb készségfejlesztő applikációkat takarja. Az okosjáték egy önálló játék/eszköz, amit általában okostelefonról, tabletről egy kompatibilis alkalmazás segítségével programozhatunk, vezérelhetünk.
A programozható okosjátékok között több érdekes területet tárnak fel a gyermekek - és szüleik - előtt:
1. Az elektronika területére a Save us electro Dough kitűnő beugrót jelent, hiszen amellett, hogy a finommotoros funkciókat és a kreativitást is fejleszti, az elektromosság és az elektromos áramkör működésébe vezeti be a gyermeket. Az okosgyurma előllításához a szetten kívül csak egyszerű konyhai eszközök szükségesek, és így közvetve még az alapvető háztartási ismeretek: sütés-főzés témaköre is megismertethető.
2. A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés jegyében a közvetlen környezetünkről való gondoskodás igényének elsajátítását támogatja a Thirsty Plant Kit.
3. Az egészségmegőrzésben és aktivitásban, valamint a rendszerezett életvitelre nevelésben támogatja a szülőket a Save us Mover Kit. A gyermek egyrészt megépítheti a saját aktivitásmérőjét, másrészt be is programozhatja azt a napi elfoglaltságainak nyomon követésére. A játék és mozgás, valamint tanulás mellett így a gyermek a profi időgazdálkodás irányításába is bepillantást nyerhet.
4. Az Intelino okos játékvonat a kiegészítő sín-szettekkel együtt lehetőséget ad arra, hogy játékos formában tanítsa a gyermeket a logisztika és az infrastruktúraépítés, - fejlesztés finomságainak elsajátítására.
5. Természetesen a matematikai, logikai készségek fejlesztésére is találunk játékos megoldást például a Marbotic betű és számjáték formájában.
Ha belegondolunk abba, hogy csak az elmúlt húsz évben mekkora lépésekkel haladt előre a tudomány és a technológia fejlődése, nem kétséges, hogy a következő húsz évben olyan szakmák fognak születni, amelyek a jelenkor technológiai központú, jellemzően digitális életvitelére reflektálva születnek majd meg. A felkészüléshez az okosjátékok már gyermekkorban segítséget nyújtanak.