18 °C, Budapest
18 °C
Budapest
Holnap
13°
Holnapután
10°
Vasárnap
10°
2024.04.18. csütörtök, Andrea
filter.hu filter.hu

Tippek térkőválasztáshoz

A huszadik század közepéig még a földutaknak is örülni kellett, majd egyre több ilyen utat váltott fel az aszfaltút. Eltűntek a mély nyomok az utakról, gyorsabbá vált a közlekedés. Ugyanígy szerették volna az emberek a saját udvarukból is eltüntetni a motor, ill. autó által a vizes talajba vájt barázdákat. Ez is hívta életre a modern térköveket, melyek manapság már szinte minden ház udvarát vagy legalábbis egy részét borítják.

Válasszon a céljainak megfelelő térkövet!

A terhelés mértékét figyelembe véve kétféle térkövet különböztetünk meg. Míg az egyik kisebb terhelés esetén alkalmazandó, addig az utóbbi még az autókkal is megbirkózik. Nagyobb terhelésre lett kialakítva, ennek megfelelően más a szegély rögzítésének módja is.

térkő

Illeszkedjen az udvar többi részéhez!

Amikor még kisiskolás koromban jártunk az osztállyal a Parlamentben, nagyon megfogott az összkép, a pompa, hogy mennyire illett minden mindenhez. Ha ön is látta már a Parlamentet belülről, tudja, miről beszélek. Ennek a harmóniának kell érvényesülnie a saját udvarában is. Ehhez vagy egy nagyon jó képzelőerő kell, vagy egy jó látványterv.

Legyen szó bármelyikről is, manapság már annyiféle térkövet gyártanak, hogy garantáltan talál majd önnek megfelelőt, mind színben, mind alakban.

Visszatérve a Parlamenthez, engem anno a legjobban talán a Díszlépcsőházban található (egyenként 4 tonnás) nyolc darab gránitoszlop fogott meg. Jelenleg is nagy kedvencem a Barabás Téglakő Kft. gránitköve, érdemes önnek is megnéznie, kiváló választás, ha minőségi, szép térkövet szeretne.

Egyszerre szerezze be a térköveket!

Amennyiben rászánta magát, hogy térkövekkel színesítse az udvarát, akkor fontos, hogy egyszerre (egy gyártásból) szerezze be a szükséges mennyiségű térkövet. Így tudja garantálni, hogy a lerakásnál ne üssenek el egymástól a térkövek. Ugyanis bármennyire is figyelnek a gyártók, hogy minden esetben azonos színárnyalatot kapjanak, sajnos előfordulhat, hogy más árnyalatot sikerül legyártani. Ennek oka lehet az eltérő színű folyami kavicsok, eltérő színű cement és egyéb adalékok, stb.. Ezért fontos, hogy pontosan ki legyen számolva, hogy mennyi térkőre lesz szüksége, és ennek megfelelően egyszerre legyen beszerezve az alapanyag.

Bízza szakemberre a térkő lerakását!

Ne szabjon határt a térkő kiválasztásában és lerakásában, hogy mennyire érzi magát alkalmasnak a lerakáshoz! Mindenképp érdemes szakemberrel lerakatni a térkövet, mert így nem kell kompromisszumokat kötni és garantáltan szép lesz a végeredmény. Sajnos sok helyen elbukhat egy térkő lerakása (pl.: vízelvezetés, megfelelő szegély beépítése, tömörítés, stb.). Ezeket nyilván ön sem szeretné elrontani, ezért keressen egy szakembert! Önnek nem lesz más dolga, mint biztosítani az alapanyagokat, ill. megbeszélni a terveket, és már készülhet is! Amint kész, már élvezheti is újjávarázsolt udvarát.