Tanítsuk meg a szüleinket internetezni
A fenti kérdést hetven felé járó - és egyébként fantasztikusan cuki, nevetős, mindenkivel-barátkozós, mindent-tudni-akarós anyukám tette fel a minap. Amióta nyugdíjba ment - rajztanár volt egy belvárosi általános iskolában -, egy idő után hiányozni kezdett neki a pezsgés, a kreativitás, "a nagy kollegiális röhögések", ahogy ő szokta mondani. Mivel én gyakorlatilag az interneten élek és dolgozom, és ha meglátogatom, gyakran látja, ahogy scrollozok le-fel a telefonomon, megkért, hogy tanítsam meg internetezni.
Odáig még jól ment, hogy vettünk neki egy "rá méretezett" előfizetést, WIFI-rooterrel, és beszereztünk egy kis notebookot meg egy nem túl drága okostelefont. Arra odafigyeltem, hogy mindent kiterjesztett garanciával, sőt baleseti garanciával vegyünk meg, mert szeretem édesanyámat anyagi biztonságban tudni. Nem egy tudatos fogyasztó, már csak a koránál fogva sem, ezért is úgy érzem, vigyáznom kell rá. Persze Ő is elkezdett Facebook-ozni. Oké, az elején voltak "apró" döccenők. Az első héten például három profilt is létrehozott magának a közösségi oldalon... Kettőnél már a jelszavát is elfelejtette, tehát még törölni sem tudom neki ezeket. Naponta háromszor változtatgatja a profilképét (fogalmunk sincs róla, hogy csinálja), eutanáziára ítélte a WIFI-rootert (azt a rejtélyt is örök homály fedi, nem tudtuk feléleszteni, le kellett cserélni), és Google fordítóval angolul kommentelget vadidegen embereknek. És rendszeresen felhívogat, ha választ kap, hogy mi az, hogy az angolban nincs magázás, amikor híresen udvarias népek.
Szóval nem volt könnyű kezdet. Ezért döntöttük úgy a húgommal, hogy mindenképpen rászánunk egy hétvégét, és megtanítjuk anyukánkat a virtuális világban való "működésre." Elmagyaráztuk neki, hogy bár számára az internet nem más, mint egy fotelből nézhető, kattintgatásra "életre kelő", folyamatos érdekességekkel elé táruló mesevilág, de azért komoly veszélyei is vannak. Feltörhetik a gépét, ellophatják a személyazonosságát, az adatait, köztük akár bankkártya-adatokat is, mint például PIN-kódot, ha óvatlanul megadja őket valahol. Mindezek következményeként pedig komoly anyagi kár is érheti. Megmutattuk neki, milyen képeket oszthat meg és milyeneket nem tanácsos. A lelkére kötöttük, hogy ne jelöljön vissza vadidegeneket, ne válaszolgasson és kommentelgessen mindenkinek. Sőt, végigböngésztük vele azokat az internetes hír- és online shopping oldalakat is, amelyeket a testvérem és én tapasztalatból már megbízhatónak ítéltünk meg.
Nehéz dolog ez, hiszen egy hetven fölötti ember már szinte gyermeki bizalommal közelít a virtuális világ felé, és a mi anyukánkra ez különösen igaz. Szeretném, ha élvezné az online lét előnyeit, csevegne a barátnőivel, meg tudna venni otthonról néhány szép ruhát, lakberendezési tárgyat, tájékozódhatna a világ dolgairól. Egy idősebb embernek is éppúgy szüksége van emberi kapcsolatokra, az életét színesítő információkra, képekre, videókra, zenékre, mint bárki másnak. De az óvatosság mindennél fontosabb.
Anyu nagyon hálás nekünk, hogy ebben segítettünk neki. A "betanulás" közben ráadásul rengeteget röhögtünk együtt, ami szintén pótolhatatlan. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen bensőséges, közös hétvégénk. Bevallom, az olyan típusú kérdéseivel, hogy "Most akkor hogy megy rá a szelfim a wifire?" még mindig nem nagyon tudunk mit kezdeni, de ez legyen a legnagyobb baj. A mosoly, ami a szája szélén játszadozik, miközben egy vicces videót néz, amit az egyik barátnője küldött át neki chaten, megér ennyi kis macerát. Sőt, sokkal többet is megér!
