5 °C, Budapest
5 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Kedd
2023.12.02. szombat, Melinda
filter.hu filter.hu

Az olasz kávé nyomában: miért isszák az olaszok üresen az espressót?

Miért issza valaki cukor és tej nélkül a kávét? És hogyan kell pontosan elkészíteni ezt az italt, ha valóban igazi olasz ízekre vágyunk?

Az olasz kávé története

Az olaszok egy kicsit úgy jártak a kávéval, ahogyan a magyarok a paprikával: nem őshonos növény Itáliában (sőt, meg sem terem), mégis, ha a kávéra gondolunk, szinte mindenkinek Olaszország jut az eszébe. Pedig először a hitetlen arabusok itala volt, de gyorsan népszerűvé vált a keresztények között is. A legenda szerint VIII. Kelemen pápa is nagy hódolója volt a kesernyés italnak. Olyannyira, hogy egyszer, miután megkóstolta, állítólag ezt mondta: „Oly finom ez a nedű, hogy vétek lenne, ha csak a pogányok ihatnák. A Sátánt úgy igázhatjuk le, ha áldásunkat adjuk a kávéra, és igaz keresztény itallá tesszük.”

Akár így volt, akár nem, tény, hogy az első európai kávéház 1624-ben, Velencében nyílt meg, La Bottega del Caffé néven. Az olasz kávé igazi aranykorát azonban a 20. század hozta el. Luigi Bezzera, egy milánói mérnök ekkor alkotta meg az első kazános kávégépet, ami az espresso gépek ősének tekinthető. Az olasz kávé történetének azonban magyar vonatkozása is van: a magyar származású Francesco Illy, vagyis Ily Ferenc alkalmazta először a vákuumcsomagolást, és az ő szabadalmaztatta a világ első automata espresso kávégépét is. A technológiát Giovanni Achille Gaggia tökéletesítette tovább, aki 1948-ban megalkotta azt a rendszert, amiben már a maihoz hasonló presszókávé főtt le.

Az espresso, vagyis a presszókávé

Fotók: Bestmixer.hu

Magyarországon általában az erőteljes, sötétebb kávéból készülő italt tartják “olasz kávénak” - de a dolog nem ennyire egyszerű. Észak-Olaszországban ugyanis a világosabb, kifinomultabb kávé dívik, ahogy haladunk dél felé, úgy lesz egyre sötétebb, erősebb pörkölésű, koncentráltabb a kávé, ezzel együtt a csészébe kerülő ital mennyisége is csökken. A szicíliai kávé a legsötétebb, legintenzívebb, leginkább “arabos”.

Olaszországban maga “a kávé” az espresso, vagyis elég egy kávét kérni - olaszul: “un caffé” -, és egy presszókávét kapunk. Az igazi olasz espresso 7 g őrölt kávéból készül 90 fokos vízzel, 9 bar nyomáson, a csapolási ideje pedig 20-25 másodperc. A kifolyó kávé mennyisége 25-35 ml, a rajta lévő bársonyos habbal, a cremával együtt. Az olaszok az espressót szigorúan tej és cukor nélkül fogyasztják, 70 ml-es csészében, ideális esetben 67 Celsius fokon.

A capuccino

Az espresso mellett ez a másik népszerű kávé, ami nem csak Itáliában népszerű, hanem az espressóhoz hasonlóan az egész világot meghódította. Alapja a krémes presszókávé, amire forró tejet, végül tejhabot öntenek, az arány 1:1:1. A taljánok csakis reggel, illetve délelőtt fogyasztanak tejjel készült kávékat, így a cappuccinót is. Az egyik legbiztosabb módja, hogy egy turista elárulja magát, ha délután valamilyen tejes kávét rendel.

Az olasz kávé titka

Olaszország tehát kétségtelenül a kávé hazája, szinte bárhová ülünk be egy kávéra, tökéletes élményben lesz részünk. Ennek a titka pedig a minőségi, precíz berendezéseken és a szigorúan betartott kávékészítési folyamaton túl a kiváló alapanyag. A köztudatban az van, hogy a kávé keserű - ám ez ezekre az italokra nem igaz. Az ilyen kávé nem egyszerűen keserű, annál sokkal több: önmagában fogyasztva is fantasztikus zamatokkal rendelkezik valóságos ízorgia. Ez a magyarázata, hogy egy jó espresso cukor és tej hozzáadása nélkül is varázslatos ízekkel nyűgözi le fogyasztóját.

Készíts te is igazi olasz kávét!

Ezeket az ízeket azonban Magyarországon is elő lehet csalogatni, ha valaki birtokában van az ehhez szükséges ismeretanyagnak és fortélyoknak. De hol lehet minderre szert tenni? Egy olyan rangos, több éve működő, népszerű és színvonalas mixeriskola barista tanfolyamán, mint amilyen a Bestmixer.

A Bestmixer iskola barista tanfolyamán neves, sok éves szakmai múlttal rendelkező szakemberek oktatják a kávékészítés tudományát, akiknek szenvedélyük a kávé, és a kisujjukban van ez a szakma. A tanfolyamon megismerheted az összes kávétípust, a különféle pörkölési technikákat, a kávégépek, őrlők típusait, beállításukat. Készíthetsz espressót, cappuccinót, lattét, és az összes többi kávéfajtát - amit természetesen el is fogyaszthatsz.

Válaszd az ország egyik legmenőbb iskoláját és sajátítsd el a barista szakma fortélyait. Imádni fogod!

Étel
Ital
Étel
Ital
Étel
Ital
Étel
Ital
További anyagok