27 °C, Budapest
27 °C
Budapest
Holnap
25°
Holnapután
22°
Péntek
22°
2023.06.06. kedd, Norbert
filter.hu filter.hu

Pénzküldés külföldre - egyre újabb lehetőségek

Ha nemcsak egy országon belül szeretnénk egy számláról a másikra utalni, hanem határon túli célpontnak küldenénk pénzt, sőt még váltanánk is a művelet közben, jól meg kell választanunk a szolgáltatót.

Egyre többen fizettek rá túl sokat

Már igen sok éve, hogy a problémában érintett vállalkozók felfigyeltek arra, hogy igencsak drága például Portugáliából Angliába pénzt utalni úgy valakinek, hogy a célszemély a helyi valutában vegye ki a pénzt. A bankok ‘aranyárban’ kínálták a devizaszámla, deviza utalás, váltás szolgáltatását - időközben e téren is történtek változások -, így a piaci rés adott volt.

Ide tört be a TransferWise nevű startup, majd ezt követően más úgynevezett fintech cégek, melyek lehetővé tették, hogy fapados áron küldjünk összegeket másnak.

Nem utalták át határon túlra a pénzt

Az első fecske, a TransferWise ötletesen nem mozdította el az adott országból az érintett ügyfél pénzét, hanem mivel több országban volt jelen, mindig az adott célországban szabadított fel tőkét. Így lényegében megspórolta a váltási rátát és más járulékos költségeket.

Azóta már a borderless számla is hódít, azaz virtuális számlán gyakorlatilag költség mentesen tárolhatunk egy tucatnyi különböző valutát.

Hogy mitől jó ez az ajánlat, és miben más, mint a hagyományos banki szolgáltatás? Például: nincs havidíj, jóváírási díj, nincs bankszámla adat igénylési díj. (A bankkártyás feltöltésnél van viszont egy kisebb összegű jutalék.)

Az viszont hátrány a banki szolgáltatáshoz képest, hogy egy plusz nincs a számlához, ez pedig a nemzetközi számla feltörés elleni védelem. Tehát nagy összegeket nem érdemes a borderless számlánkon ‘elfektetni’.

A Revolut már nekünk is előnyös

Nem véletlen, hogy szárnyalóan nyereséges a TW, sokan pártoltak át hozzá, valamint más fintech cégekhez, így a CurrancyFairhez is.

Léteznek más lehetőségek, amelyek versenyezre kelnek a TW előnyeivel, ilyen a Revolut. Ennek a cégnek a prepaid kártyája (azaz annyi pénz van rajta, amennyit ráteszünk) lényegében középárfolyamos váltást garantál havi 6000 euróig. Más Revolut felhasználóknak pedig ingyen küldhetünk, és a váltással sem kell foglalkoznunk.

A gyanúsan nagy összegeknek itt is utánanéznek

A Revolut kártyáját ezidáig euróban lehetett feltölteni itthon, ám mostantól elindult a Revolut kártyák forintos feltöltése.

Mire használhatjuk ezt? Többek közt remek lehetőség nyaraláskor itthon feltölteni forinttal a kártyánkat, és máshol devizában fizetni vele. Sokan nincsenek tisztában vele, ha külföldön üdülve például az étteremben kártyával fizetünk, akár kétszer is számolhatják az igen drága banki váltási rátát, a plusz költségekről nem is beszélve.

Végül: felmerülhet, köti-e ezeket a cégeket is a hagyományos banktitok? Igen, itt is igazolnunk kell iratokkal, ha például milliós összegeket kezdünk mozgatni.

Hazai cikkek
Külföldi érdekességek
Hazai cikkek
Külföldi érdekességek
Hazai cikkek
Külföldi érdekességek
Hazai cikkek
Külföldi érdekességek
További anyagok