5 °C, Budapest
5 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Kedd
2023.12.02. szombat, Melinda
filter.hu filter.hu

Kisgyerekkori furcsa szokások: van ok az aggodalomra?

Anyának lenni nem könnyű. Nap, mint nap ott vagyunk a gyerekünk mellet. Figyeljük a fejlődését, testének és szellemének változásait. Előfordulhat, hogy egyszer csak megjelennek olyan szokások és viselkedések, amiket hirtelen nem tudunk hova tenni. Talán nincs is olyan szülő a világon, akinek legalább egyszer meg ne fordult volna a fejében, hogy amit gyereke csinál, az minden, csak nem normális.

Kisgyerekek időnként nagyon meglepő, sőt aggasztó dolgokkal tudnak előrukkolni.  A szőnyeget kezdi "enni", direkt beleveri a fejét a falba, vagy éppen nyilvánosan mutogatja az intim testrészeit. Van, hogy ezek beleférnek a "normálisba", a kisgyerek szellemi fejlődésének valamilyen szakaszával magyarázhatóak ezek a felnőttek esetében már abnormális dolgok.

Önnyugtató mozdulatok

Ha a kisgyerek ideges, kimerült, vagy fáradt, gyakran megpróbálja önmagát megnyugtatni. Egy hosszan ismételt, ritmikus mozgás számára alkalmas erre. Lehet, hogy előre és hátra dönti magát, de esetenként "végtelenítve" ütögeti fejét a kiságy szélébe, vagy a falba. Általában három éves kor körül szokták kinőni ezt a viselkedést.

Az önnyugtatást szolgája a tárgyak szája vétele, például a cumizás és az ujjszopás. Egy kisbabának ezeket bájosnak találhatjuk, de nagyobb gyerekek esetében sokak ellenérzést kiváltja. A szakma véleménye szerint három-négy éves kor felett fogászati és logopédiai problémákat okozhat. De nem csupán a saját ujjukat, vagy a cumit veszik szája a kicsik önnyugtatás céljából. Nagyjából két éves korig teljesen normális, ha a nyűgös pici valamit a szájába töm és szopogatja. Legyen az akár egy piszkos csomagolópapír, vagy a szőnyeg sarka.

A fent leírt viselkedési formák csak akkor tekinthetőek normálisnak, ha alkalmanként jelentkeznek. Ha a gyerek gyakran és hosszan ismétel egy ritmikus mozdulatot, vagy egész nap a szőnyeg sarkát eszi, akkor mindenképp érdemes átgondolni dolgokat.

Szokások, amikhez ragaszkodik

Minden ember (nem csupán a gyerekeke,a  felnőttek) számára megnyugtató rutin, jó tudni "mi következik". Ezért lehet az, hogy a kisgyerek ragaszkodik egy előre kialakított napirendhez és teljesen kiborul, ha abban eltérés következik be. Sok gyerek szereti játék közben szabályos sorba rendezni tárgyakat és dühös lesz, ha valaki arrébb rakja valamelyik kisautót, vagy babát. Ez is teljesen normális, mindaddig amíg valami konkrét (a játék narratívájából adódó) okkal magyarázható a düh. Például ha az esti alváshoz elrendezett kisvonatokat zavartuk meg.

"Illetlenség"

A legtöbb kisgyerek élvezi azt, ha saját intim testrészeit megfoghatja, vagy odadörzsölheti valaminek. Kényes téma, mert tudatni kell a gyerekkel, hogy ne csináljon ilyet nyilvánosan, de közben nem szabad bűntudatot se kelteni. Azt kell közvetíteni a gyerek felé, hogy ez elfogadható viselkedés, de csak akkor, ha mások nincsenek ott.

Forrás: parents.com

További érdekes cikkeket találsz lentebb, a "Gyereknevelés? Nem könnyű!" témánkban:
Kerülendő
Ez tetszik!
Kerülendő
Ez tetszik!
Kerülendő
Ez tetszik!
Kerülendő
Ez tetszik!
További anyagok