20 °C, Budapest
20 °C
Budapest
Holnap
24°
Holnapután
28°
Szombat
29°
2019.06.19. szerda, Gyárfás
filter.hu filter.hu

Hogyan öli meg az amerikai gyermeknevelés a házasságot?

Amikor mi magunk már nem voltunk gyerekek, de saját gyerekeink még nem voltak: valamikor akkortájt lett vallássá a szülőség Amerikában – írja Danielle Teller amerikai kutatóorvos. Sok más valláshoz hasonlóan ez is feltétlen odaadást követel: semmi más nem lehet fontosabb az életünkben a gyerekeinknél, soha nem ejthetünk ki egyetlen illojális szót sem az utódunkkal való kapcsolatunkról. Reflex-szerűen soroljuk a gyereket az első helyre és nem gondolunk arra, hogy nem volt ez mindig így – fejti ki.

Imádnivalók

A Sacred Cows (=Szent tehenek) c. könyvükben Danielle Teller és a férje, Astro Teller tudós-vállalkozó az amerikai társadalomnak a házasság és a válás körüli képtelen, de mélyen gyökerező hiedelmeit vizsgálták. A könyv megjelenése után sokan kérdezték tőlük, hogy legközelebb a modern gyermeknevelés szent teheneivel fognak-e foglalkozni. Ilyenkor gyorsan körülnéztek, hallotta-e valaki a kérdést, és megkérték az óvatlan olvasót, beszéljen halkabban.

A gyermeknevelés-vallás rémületes erejét akkor érthetjük meg, ha felidézzük Ayelet Waldman 2005-ös, New York Times-beli cikkének esetét. A cikkben azt magyarázta a szerző, hogy jobban szereti a férjét, mint a négy gyerekét.

Majdnem 10 évvel később Oprah Winfrey műsorában újra meg is erősítette ezt, és hozzátette, hogy a szemléletének pozitív hatása van a gyerekeire, mert úgy érzik, bízhatnak a szülők kapcsolatának a szilárdságában. A cikk miatt egész Amerika nemcsak lehurrogta, rossz anyának tartotta Waldmant, hanem idegenek is fenyegették, hogy megverik és feljelentik a gyermekvédelemnél. Civilizált társadalomban nem ilyen a vita; az eretneket üldözik így az elvakultan vallásosak.

A gyermeknevelés-vallás eredete homályba vész, de az első jelek talán a 80-as évek közepén népszerűvé vált „baba a fedélzeten” matricák voltak. Senki se ragasztana ilyet az autójára, ha a társadalom nem érezné úgy, hogy az emberi élet a szüléssel ér a csúcsra, utána csak a hanyatlás marad. A totyogó kisgyerek majdnem olyan becses, mint a csecsemő, a tizenéves már kevésbé, az 50 éves testi épsége pedig – úgy tűnik - senkit se érdekel. Hiszen nem igazán látni „középkorú könyvelő a fedélzeten” matricás járművet az utcán.

A gyermeknevelés-vallás másik jele: a kultúránkban tökéletesen elfogadhatatlan lett bármi rosszat mondani a gyerekeinkről, vagy netén beismerni, hogy nem mindig tetszenek nekünk. A házastársunkról, a szüleinkről, a nagynéninkről, a nagybácsinkról mondhatunk rosszat, de próbáljunk csak olyasmit mondani, hogy „a lányomnak nincs sok barátnője, mert ő nem egy szuper kellemes emberke” – rakétasebességgel repülnénk ki a szülői munkaközösségből.

A gyerek lutri. Pont annyi pozitív és negatív tulajdonsága van, mint egy felnőttnek, és akadnak gyerekek, akiknek a személyisége nem annyira illeszkedik a szülőkéhez. A természet úgy védte meg az ilyen helyzetek ellen a gyerekeket, hogy az újszülötteket ellenállhatatlan cukisággal ruházta fel, biztosítva, hogy a szüleik elég erősen kötődjenek hozzájuk, így a barlanglakó őseink nem lökték ki az utódjukat egy hókupacra, ha a kisded rosszul viselkedett. Akármennyire szeretik is a szülők a gyerekeiket, és akarják neki teljes szívükből a legjobbat – mindig, állandóan nem imádják őket. Az a pasas az irodában, akit mindenki balfácánnak tart, az is volt valaha gyerek, és jó eséllyel a szülei is észrevették a balfácánságát. Csak nem mondhatták ki.

Ayelet Waldman nem azzal követte el a szentségtörést, hogy úgy vélte: a gyerekei a tökéletesnél kevésbé csodálatosak. Csak annyit mondott, hogy a férjét jobban szereti náluk. Ez abba a kategóriába esik, hogy ne-legyen-más-istened-rajtam-kívül. Ebben a vallásban – akárcsak sok minden másban - a nemeket eltérően ítélik meg. Az anya mindenekfelett a gyermekeiért áldozza fel magát; ám sok feleség megsértődne, ha a férje azt mondaná: „Te nagyszerű ember vagy, de amit irántad érzek, az még csak nem is hasonlítható ahhoz, ahogy a kis Johnt szeretem.”

Az anya szentéletű, az apa nem. Az anya vidám, tiszta, élénkszínű világban, gyermekdalok közepette él, és sosem jut eszébe a szex. Az apa attól még jó szülő marad, ha beismeri, hogy kívánja a feleségét, de Ms. Waldmant a társadalom nem hajlandó ugyanúgy megítélni. Helytelen, ha az anya olyasmiben leli örömét, amiben a gyerekei nem szerepelnek.

A szülőség vallássá emelésének kétségtelenül vannak előnyei, de nyilvánvalók a csapdák is. Azok a szülők, akik nem fejezhetik ki őszintén, amit éreznek, kevésbé képesek az otthoni, családi problémák megoldására. Az univerzum központjaként nevelt gyerek nehéz helyzetbe kerül, amikor erodálódik a különleges státusa, és önálló felnőtté kellene válnia. A legfájdalmasabb pedig a tökéletesen gyerekközpontú életet élő házaspárok tagjai között olyannyira megszűnő kontaktus, hogy semmi mondanivalójuk nem marad egymásnak, miután a gyerekeik kirepülnek.

A 21. században a legtöbb ember szerelemből házasodik. Abban bízunk, hogy a házastársunk élethossziglan a lelki társunk lesz. A gyerekek érkezésével úgy hisszük, a lelkitárs-narratívába szünetet lehet beiktatni, mert az új prioritásunk és "vallásunk" a szülőség lett. A lehető legjobban neveljük a gyerekeinket, és tudjuk, ez akkor sikerül, ha elhagynak bennünket, kirepülnek a világba, társat találnak, és saját gyerekeik lesznek. Azután elhagynak, akiket istenítettünk, mi pedig megpróbáljuk összeszedni régóta hanyagolt házasságunk darabkáit és igyekszünk új célt találni magunknak.

Csoda, hogy ebben a korcsoportban nő a leggyorsabban a válások száma? Talán itt az ideje, hogy újra átgondoljuk a szülőség-vallást.

Forrás: qz.com

Együtt
Már/még külön
Együtt
Már/még külön
Együtt
Már/még külön
Együtt
Már/még külön
További anyagok