Sok rajongójuk nem is tudja, hogy a két színész egy párt alkotott. 1980-ban találkoztak John Boorman filmjének, az Excaliburnak a forgatásán. Neesonnak ez volt az első nagyobb szerepe, Sir Gawaint alakította, míg Helen Morganát játszotta a filmben.
Helen Mirren és Liam Neeson a The Graham Norton Show forgatásán
Mi nem randizgattunk, hanem négy évig együtt éltünk. Komoly kapcsolat volt ez egy darabig! Milyen szerencsés voltam! - mondta Helen.
Liam Neeson és Helen Mirren az 1980-as években négy évig éltek együtt.
Abban az időben a színésznő már ismert volt színpadi munkáiról, és befutott a The Long Good Friday címü filmben. Neeson, aki 7 évvel fiatalabb nála, még karrierje kezdetén volt.
Mirren a Neesonnal való viszonyát "csodálatos kapcsolat"-ként emlegette.
Egy korábbi interjúban Helen így nyilatkozott Neesonról:
Nehéz volt neki, mert az árnyékomban élt. Én híres voltam és pénzem is nekem volt. Végül úgy döntöttünk, hogy ideje Neesonnak kibújni a szárnyaim alól. Elegánsan és tapintatosan kezelte a helyzetet. Szerettük egymást. Nehéz volt elválni.
A színész 1987-ben Hollywoodba költözött. Schindler listája című filmben játszott szerepéért Oscar-díjra jelölték és ez komoly hírnevet szerzett neki. 65 éves korában akciósztárként új szerepkörben tűnt fel.
1994-ben feleségül vette Natasha Richardson színésznőt, és két gyermekük született. Felesége 2009-ben síbalesetben halt meg.
A most 72 éves Helen Mirren egy évvel a Neesonnal történt szakítás után összejött Taylor Hackford amerikai rendezővel, és 1997-ben összeházasodtak.
Forrás: The Telegraph