24 °C, Budapest
24 °C
Budapest
Holnap
29°
Holnapután
29°
Szombat
29°
2019.07.17. szerda, Endre, Elek
filter.hu filter.hu

A cukor-összeesküvés

2016-ban egy figyelemreméltó cikk jelent meg a The Guardian internetes kiadásában a táplálkozás tudomány témakörében. Az írás azzal a brit tudósnak a történetével indul, aki 1972-ben kimondta, hogy a cukor sokkal nagyobb veszélyt jelent az ember egészsége szempontjából, mint a sokat szidott zsír. Állítását a téma szakemberei szemmel láthatólag nem vették komolyan. De miért?

Robert Lustig gyermek gasztroenterológus, a KaliforniaiaEgyetem dolgozója, akinek szakterülete a gyermekkori elhízás. A szakmai körökben ismert orvos egy kilencven perces YouTube videóban üzen 2009-ben a világnak, aminek Cukor: a keserű igazság címet adta. A szakmeber szerint az USA lakosságának az elhízását a fruktóz képében mindenhol jelen lévő cukor okozza.

Egy évvel korábban Lustig eg ykonferencián vett részt Ausztráliában, ahol hasonló gondolatokat fejtett ki a hallgatóság előtt. Az előadás után egy tudostársa odament hozzá és azt mondta: "Ön bizonyára olvasta Yudkin-ot". Lustig ekkor hallott először arról a bizonyos brit tudosról és "Finomított, fehér és halálos" címet viselő könyvéről. A brit szaakember annak idején egészan addig a kijelentésig elment, hogy a cukrot be kellene tiltani. nagy árat fizetett gondolataiért. Prominens táplálkozási szakértők és az élelmiszeripar egész pályás letámadást indított ellene. Karrierje itt megtört, elfeledett és csalódott emberként halt meg 1995-ben.

Az ausztrál tudostárs figyelmeztetésnek is szánta a baráti szavait, de Lustigot ez nem akadályota, hogy felvegye a harcot és kampányt indítson a cukorfogyasztás ellen, még úgy is, hogy tudta: az uralkodó szélirány ellen megy.

Szinte minden héten olvashatunk elemzésekről és új kuattaáskról, amik mind a cukor káros hatásait bizonyítják. Kormányzati szinten kiadott étkezési útmutatók hívják fel a figyelmet ennek a tápanyagnak a veszélyes voltára, illetve az Egyesült Királyságban George Osborne pénzügyminiszter új adót vetett ki a cukros üdítőkre. A cukor egyre inkább első számú közellenséggé válik.

Ezek a fejlemények egy markáns változáshoz köthetőek a dietetikán belül. A hatvanas évektől a taplékozástudomány szerint az egészség fő ellenségei a telített zsírsavak voltak. Úgy gondolták, hogy az helyes étrend az, amikevés zsírt tartalmaz, hiszen ezt okolták a különböző egészégügyi problémákért, mint a szívbetegségek, a az elhízás és a cukorbetegség.  Yudkin gondolatai merőben újak voltak és szembe mentek az általánossan elfogadottal.

Az uralkodó ármalatokkal szembemenő gondolatokat pedig nem csupán figyelmen kívűl hagyták, hanem el is temették. Lustig szerette volna elolvasni Yudkin könyvét, a "Finomított, fehér és halálost", de csak nagy erőfeszítések után skierült egyetlen példányt felkutatni belőle. De amikor elolvasta, akkor a végletekig meglepődött. Úgy érezte, hogy a méltatlanul elfeledet szerző 35 évvel megelőzet a korát.

1980-ban (táplálkozástudományi szakemberekkel folytatott hosszú konzultáció után) az amerikai kormány kiadott egy útmutatót az egészséges étkezéshez. A kis füzetecska emberek millióinak az étkezési szokásait befolyásolta, orvosok tekintették hivatkozási alapnak és az élelmiszeripari cégek termékfejlesztésére is nagy hatást gyakorolt. 1983-ban Nagy-Britannia is előállt egy hasonló útmutatóval.

Mindkét kiadvány legfőbb útmutatása az volt, hogy csökkenteni kell a koleszterin és a telített zsírok bevitelét. (Ez volt az első ajnálás, ami arról szólt, hogy miből együnk keveset és nem a tápanyagok megfelelő mennyiségben való bevitelét hangsúlyozta.) A fogyasztók pedig vakon engedelmeskedtek. A marhahúst és a kolbászt lecserélték rizsre és tésztára, a vajat margarinra, a reggeli rántottát müzlire, a tejet csökkentett zsírtalrtamú tejre, vagy narancslére. De az évek múlásával a társadalom nem egészségesebb - hanem ellenkezőleg -, betegebb és kövérebb lett.

Ha grafikonokat nézünk az elhízottak arányáról az USA-ban, akkor valami első látásra feltűnik. A második világháború után a súlyfelesleggel rendelkezők aránya évről-évre fokozatosan növekszik. Aztán az 1980-as évek elejőtől a lassú emelkedés hirtelen felgyorsul. Amerika lakosságának 12%-a számított elhízottnak 1950-ben, 1980-ban pedig 15%. Az ezredfordulóra ez aza arány elérte a 35%-ot. A brit helyzet ugyanez.

A társadalomon belül a kövérnek számítottak aránya az 1980-as évek közepétől emelkedik meredeken. 1980-ban mindössze 6%-uk számított elhízottnak, a következő húsz évben ez az arány a háromszorosára nőtt. Ma a britek kétharmada valamilyen mértékben túlsúlyos, így ők számítanak a "legkövérebb nemzetnek" az Unión belül. Az elhízáshoz köthető kettes típusú cukorbetgség előfordulási aránya is  a magasba szökött mindkét országban.

Mindezekből egy dologra következtethetünk. A hivatalos ajánlások nem érték el acéljukat, sőt egy egészségügyi katasztrófa irányába vezetik a társadalmat. Táplálkozástudománnyal foglalkozó szakemberek egyre többet írnak a cukor és a gyorsétteremek káros hatásairól.

A tudós társadalom most nagyon mérges. Dühös a sajtóra, mert torzítva közöltek kutatások eredményeit, dühös a politikusokra, mert nem veszik komolyan őket és dühösek a társadalomra, mert túl sokat eszik és keveset mozog. Mindenki hibás - kivéve ők maguk, a táplálkozástudományi szakértők.

Pedig nem lett volna nehéz rájönni, hogy a zsírral nincs probléma. Az ételek háromfajta energiaforrást tartalmazhatnak: zsír, fehérje és szénhidrát. Mivel a fehérjebevitel aránya nem változik, ebből következik, hogy kevés zsír fogyasztása esetén szénhidrrátból merítjük a szükséges energiát. A leggyakrabban fogyasztott és legnépszerűbb szénhidrát pedig nem más, mint a cukor. Ami miatt Yudkin már évtizedekkel ezelőtt megkongatta a vészharangot. 1974-ben, egy brit orvosi szaklap, a Lancet is hangsúlyozta az alacsony zsírtartalmú diéta kapcsán, hogy "a gyógymód nem lehet rosszabb a betegségnél".

Logikus lenne feltételezni, hoyg Yudkin azért vesztette el a "harcot", mert az 1980-as évekre a zsír ellen több bizonyíték gyűlt össze,mint az általa bűnösnek kikiáltott cukor ellen.

Végülis bízhatunk a tudományban. Nem?

Egyre vitathatatlanabbnak tűnik az, hogy az elmúlt negyven évben követett táplálkozási tanácsok helytelenek. És nagyon úgy tűnik, hogy nem a vállalatok "összeesküvéséről" van szó és nem is tudományos tévedés áldozatai vagyunk. A Yudkinnal történtek cáfolják ezeket az értelmezéseket. A táplálkozástudományi szakértők tudatosan vezettek félre minket.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fősodornak ellentmondó egyének egyének egész egyszeűen különcködni akarnak. Közben pedig lehetséges, hogy ők csak ragaszkodnak valamihez, aminek másokmár hátat fordítottak. Yudkinnak már az 1950-es években volt egy hipotézise, hogy a cukor okolható tömérdek egészségügyi problémáért. Akkor még komolyanvették őt, de 14 évvel később szábályos hadjárat indul ellene. Napjainkban pedig ott tartunk, hogy nézetei újra  a tudományos fősodorban lesznek.

Napjainkban egyre-másra kérdőjelezik meg a megszokott étrendi ajnlásokat, de a kritika sokszor nem a szakma oldaláról jelentkezik, hanem "kívülállók" világítanak rá az elmélet hibás voltára.

Nina Teicholz újságírónő The Big Fat Suprise című művében rombolja le azt a mítoszt, hogy a telített zsírsavak szívproblémákat okoznak és fejti ki, hogy kiknek (vagyis pontosan kinek) hatására terjedtek el ezek a kevésbé bizonyított nézetek.

Nina Teicholz azt is leírja, hogy vezető táplálkozástudományi szakemberek mennyire bizonytalanok saját elméleteikben az alacsony zsírtartalmú diétát illetőleg, de mennyire éberen figyelnek, hogy ellenkező nézetek ne hangozhassanak el. Ha pedig ilyet taapsztalnak, akkor azonnal támadásba lendülnek. Yudkin volt az első és az egyik legnagyobb áldozatuk.

Manapság a táplálkozástudományi szakemberek igyekeznek megoldani azt a katasztrofális helyzetet, amit képtelenk voltak előre látni, pedig lett volna rá lehetőségük.  Számukra ez a fájdalmas újratervezés időszaka. Egyre nyilvánvalóbbak a jelenlegi ajánlások hiányosságai, de közben a szakma tekintélyei zsigerből felháborodnak, ha valaki (mint például Teicholz) megkérdőjelezi az általuk hangoztatott nézeteket.

Hogy megértsük a helyzetet, vissza kell menni a modern táplálkozástudomány kezdeteihez. 1955 szeptember 23-án,  Dwight Eisenhower, az Egyesült Államok akkori elnöke szívrohamot szenvedett.  A politikus titkolózás helyett ragaszkodott ahhoz, hogy hozzák nyilvánosságra az egészségügyi problémáit. Másnap egyik orvosa, Dr Paul Dudley White sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy miként lehet megelőzni a szívproblémákat: a dohányzás abbahagyásával és a zsír és a koleszterinbevitel csökkentésével. Az orvos a Minnesota-i Egyetem egy, Ancel Keys vezette kutatására hivatkozva mondta mindezt.

A szívbetegségek viszonylag ritkaságnak számítottak az 1920-as évekig, de aztán a középkorú férfiak körében ijesztő mértékben megnőtt az aránya. Természetesen elkezdték kutatni az okokat és az ellenszert. Ancel Keys ekkor alkotta meg a szív- étrend hipotézist. (Az egyszerűség kedvééért most nevezzük zsír-hipotézisnek.) A feltevés szerint a szervezetbe jutó telített zsírok (vörös húsokból, vajból, sajtból és tojásból származnak) megelemlik a kolesztetinszintet, ami a koszorúerek belsejébe jutva károsítja és szűkíti azokat. Ez a jelenség áll a szívproblémák hátterében.   

Ancel Keys nagyon intelligens, megnyerő volt és jól tudta érvényesíteni az érdekeit. Karizmatikus személyisége is hozzájárult ahhoz, hogy a férfi társadalom elhitte, hogy ha kerüli a zsírokat, akkor majd búcsút inthet a szívproblémáknak. Maga Eisenhower elnök is követni kezdte a szakértő által ajánlott étkezési előírásokat. Be is tartotta őket 1969-es haláláig - amit szívprobléma okozott.

A tudóstársadalom egy része - különösen a brit tudósok -  viszont szkeptikusak maradtak. Leginkább John Yudkin kételkedett, aki az Egyesült Királyság vezető táplálkozástudományi szakértője volt. Statisztikai adatokat tanulmányozva úgy látta, hogy a szívbetegségeknek sokkal több közük van a cukor-, mintsem a zsírfogyasztáshoz. Laboratóriumi kísérleteket folytatott állatokon és embereken egyaránt. Azt találta - mint mások is előtte - , hogy a cukor a májban feldolgozva zsírrá alakul, mielőtt bekerül a véráramba.

Más érdekes megállípítási is voltak. Az emberek nagyon sokáig alapvetően húsevők voltak. A mezőgazdaség 10 000 évvel ezelőtti elterjedése után került be a táplálkozásba nagyarányú szénhídrát. A cukor fogyasztása pedig mindössze háromszáz évre "néz vissza". Ezzel szemben a telített zsírsavak fogyasztása tulajdonképpen egyidős az emberiséggel, hiszen az anyatejben is nagyarányban megtalálható. Yudkin úgy gondolta, hogy a táplálkozásba újonnan bekerült tápanyag lehet a hibás, nem az amihez a kezdetektől fogva hosszászoktunk.

Yudkin szülei oroszországi zsidók voltak, akik 1905-ben, a pogromok miatt menekültek Angilába. John 1910-ben született a londoni East End-en. Az apa meghalt, amikor a kisfiú csak hat éves volt és az anya nagy nélkülözések között nevelte fel hat fiát. Yudkin egy ösztöndíj révén került a Cambridgei Egyetemre, ahol biokémiát, élettant, majd gyógyszerészetet tanult. A második világháborút egy orvosi alakulatban harcolta végig, majd londoni Queen Elisabeth Collage tanára lett, ahol nemzetközi hírnevűvé tette a diatetikai tanszéket.

Ancel Keys természetesen tudatában volt annak, hogy Yudkin elméletei a cukorral kapcsolatban élesen ellentmondanak a saját kutatásainak. Ezért támadásba lendült kollgája ellen és nonszensznek nevezte tudományos eredményeit. Azzal is vádaskodott, hogy Yudkint a tej-, illetev a húsipar támogatja. A megtámadott tudós érdemben soha nem reagált. Ő egy nagyon szelíd ember volt, akitől távol állt az, hogy belekeveredjen bármiféle sárdobálásba.

Ez a magatartás azonban nagyon sebezhetővé tette.

A különböző táplálkozástudományi szervezetek, mint a  British Sugar Bureau, vagy a World Sugar Research Organisation áltudománynak bélyegezte munkásságát.  Yudkin egy nagyon zárkozott személyiség volt és csak elvétve beszélt arról, hogy minként élte meg ezeket a támadásokat. Egyszer egyik művében célzott arra, hogy néha már megkérdőjeleződik benne, hogy egyáltalán érdemes-e tudományos módszerekkel kutatni az emberi egészséggel kapcsolatban.

A hatvenes években Keys már jelentős pozíciókat tudhatott magáénak. Ő és a vele "szövetséges" szakemberek befolyásos állásokat töltöttek be a legjentősebb egészségügyi szervezetekben Amerikában, például a American Heart Associationban, vagy a National Institutes of Health-ben. Ezek a szervezetek jelentős hatást gyakorlotak mind a kutatók munkájára, mind az egészségről, táplálkozásról alkotott közgondolkodásra.

"Az embereknek tisztában kell lennie a tényekkel"- nyilatkozta Keys a Time magazinnak. "Ha pedig ezek után a halálba akarják enni magukat, akkor hagyni kell."

Pedig Keys érvei és munkássága meggyőzőnek hatott, még az elméletének korábbi ellenzői is elismerték kutatásainak eredményeit. Pedig a "nagy dobás" még hátra volt. 1958 és 1964 között Keys és munkatársai egy nagyszabású kutatást végeztek, ami során 12 770 középkorú férfi adatait gyűjtötték be a táplálkozási szokásairól, életmódjáról és egészségügyi állapotáról különböző  országokból. (Konkrétan Görögországból, Jugoszláviából, Finnországból, Hollandiából, Japánból és az Egyesült Államokból.) A "Hét ország tanulmánya" végül 1970-ben lett publikálva egy 211 oldalas monográfia formájában. Az eredmények természtesen - ahogy Keys ezt megjósolta - szoros összefüggéseket mutattak a telített zsírok fogyasztása és a szívbetegségek között. A zsír hipotézis ezzel végleg érvényét vesztette a közgondolkodásban.

A nagyszámú adatot Keys adu ászként kezelte. (Egy kortárs úgy emlékezett, hogy valahányszor kérdéseket szegeztek neki, mindig úgy regagált, hogy "5000 esetet dolgoztam fel. És Ön mennyit?") Akármilyen sok embert vontak is be a kutatásba, az egésznek a módszertana kérdéses volt. Például nem volt arra koncepció, hogy miért éppen a kérdéses országokat vonták be a tanulmányba.

Sejthető, hogy Keys választását az irányította, hogy gyanúja szerint ezekkel az államokkal lenne legkönyebb igazolni feltételezéseit. Például, ha már nagyrészt európai országok közül válogatott, akkor kézenfekvő lett volna bevonni Franciaországot és az NSZK-t. Viszont ezekben köztudottan sok zsírt fogyasztanak, de a szívbetegségek mégis nagyon alacsony arányban fordulnak elő.

A módszertan más szempontból sem volt meggyőző. Az epidemiológiai kutatások során adatokat gyűjtenek az emberek szokásairól és egészségügyi állapotáról, majd összefüggéseket keresnek. A módszer fertőző betegségek tanulmányozására lett kifejlesztve. Keys és munkatársai krónikus betegségeket tanulmányoztak a metódussal, amik sok tekintetben nagyon máshogy viselkednek, mint a fertőzések. Évtizedekbe telik a kialakulásuk és az életmód és étrendbeli tényezők olyan bonyolult kölcsönhatásaként alakulnak ki, hogy nagyon nehéz "nyomon követni", mi mit váltott ki.

A korrelációk nem feltétlenül jelentenek ok-okozati összefüggést. Ennek kimutatására szükség van egy jóval szabályozotabb eljárásra, a kontrollált vizsgálatra. Ennek a legegyszerűbb formája az, hogy emberek sokaságát bevonunk egy kutatásba és két csoportra osztjuk őket. Ebből az egyik mondjuk a megfelelő étrendet fogyasztja, a kontrollcsoport pedig nem. Mondjuk 15 év múlva összehasonlítják a két csoport egészségügyi paramétereit. Persze ez a módszer is problémás, gyakorlatilag lehetetlen hosszú évekig kontrollálni egy nagy csoport ember étkezését. De mégis ez az egyetlen út arra, hogy kimondhassuk, hogy X tényezőből következik Y tényező.

Keys korrelációt fedezett fel a telített zsírok és a szívbetegségek között és egyértelműen elvetette annak lehetőségét, hogy az ilyenfajta egészségügyi problémákat valami teljesen más okozza.

A nagyszabású kutatás lezajlása után évekkel Alessandro Menotti, az egyik olasz szakember, aki részt vett benne, újra átnézte az adatokat. Úgy találta, hogy a cukor és a szívbetegségek sokkal szorosabb együttjárást mutatnak, mint a zsír és ugyanezen problémák.

De ekkor már késő volt. Ekkorra a Hét ország tanulmánya minden sarkkövének számított a táplálkozástudományon belül. A Kongresszusi Bizottág azon szekciója, ami a táplálkozási útmutatókért volt felelős George McGovern szenátor irányítása alatt állt. Ők szolgáltatták a bizonyítékokat Amerika diatetikával foglalkozó társadalmának. Ezek az egyetemi oktatók, kutató mind ismerték egymást, sok esetben együtt is dolgoztak. Mind egyetértettek, hogy a zsír jelenti a problémát - hiszen McGovern és társai ebben soha nem kételkedtek. Csak nagy ritkén kértek felülvizsgálatot. 1973-ban Yudkint Londonból a bizottság meghívta, hogy mutassa be alternatív elképzeléseit a szívbetegsége okairól. 

A szenátor nekiszegezte a kérédst az angol tudósnak, hogy valóban úgy gondolja, hogy a zsír és a koleszterin bevitel nem jelent veszélyt az egészségre.

"Igen, én biztos vagyok ebben" - felelte Yudkin.

"Ez pontosan ellentéte annak, amit az orvosom tanácsolt nekem" -hangzott McGovern felelete.

2015-ben a National Bureau of Economic Research tudósai egy nagyon érdekes megfigyeléssel álltak elő. A fizikus Max Planck gondolataiból indultak ki. Szerinte ugyanis egy új tudományos elmélet nem azzal lesz általánossan elfogadott a szakértők társadalmában, hogy a "régi rend" hívei is magukévá teszik, hanem azzal, hogy kitermelődik egy új generáció, ami már ebben nő fel.

A tudósok 12 000 elit kutatót neveztek meg a legkülönbözőbb területekről. Az elit kritériumainak meghatározásában szerepet kaptak az elnyert kutatási pénzek, a publikációk száma és a tagsága különböző tudományos szervezetekben. Közülük 452 még nyugdíjazása előtt elhalálozott. A különböző publikációkat elemezve megpróbáltak utána járni annak, hogy mi történt ezeken a területeken, ahonnan az elismert tudósok hirtelenséggel távoztak. 

A kutatók úgy találták, hogy Planck-nak tökéletesen igaza volt. Az "elitek" mellett dolgozó fiatal tudósok nagy hirtelen elkezdtek kevesebbet publikálni.  Ezzel párhuzamben azok a fiatalok törtek előre fokozatosan, akik kisebb valószínűséggel idéztek az elhunyt tekintélytől. Az ő publikációikat "felkapták", egyre nagyobb hatással voltak az adott területre, egyre többet idézték őket. A tudományos tér szerkezete átrendeződött.

Ludwik Fleck, lengyel tudományfilozófus elmélete szerint a tudomány nem más, mint egy "gondolati kollektíva". Emberek csoportja (a tudósok) cserélnek gondolatokat, olyan szavakat és kifejezéseket használva, ami alatt mindannyian ugyanazt értik. Egy idő után ez a csoport ugyanolyan tudattal fog rendelkezni, mint az egyének.

Ezzel együtt olyan mechanizmusok kedzik jellemezni a tudományos közösséget, mint az egyén szociális viselkedését. A tekintélyek tisztelete, hajlamosság a többség véleményének elfogadására, a deviáns megatartás büntetése és a hiba beimerésének nehézsége. A tudományos módszerek az ezekben rejlő hibalalhetőségek kivédésére jöttek létre és sok esetben tényleg hasznos és jó munkát végeztek.

Gary Taubes, ameriai szerő több, érvekkel jól alátámasztott cikkben és könyben (leghíresebb közülük a 2010-ben kiadott "Miért hízunk el") kritizálta a jelenkori táplálkozástudomáyni dogmákat. Műveit a szakma sem hagyhatta figyelmen kívül. Egyik fontos megállapítása az, hogy a hivatkozott, az emberi test működésével foglalkozó kutatások nagyrészt német és osztrák tudósok második világháború előtti munkái. Az ötvenes években, Amerikában történt hasonló megfigyelések figyelmen kívűl lettek hagyva. Az európai szakemberek nagyrészt gyakorló orvosok voltak, akik nagy tudással rendelkeztek az anyagcsere folyamatairól. Az amerikaiak inkább járványügyi szakemberek közül kerületk ki, akik nem rendelkeztek jelentős ismeretekkel a biokémiáról és a hormonális működésről.

Ez vezetett a modern táplálkozástudomány nagy tévedéseihez.

A koleszterin "hibáztatása" csak egy eset. Amikor rájöttek arra, hogy a szívinfarktuson átesettek artériájában koleszterin rakódott le, akkor ez a tápanyag tiltólistára került. A logikusnak tűnő gondolat ott csúszott el, hogy az emberi szervezet nem passzív, képes önmagát szabályozni és újratervezni. A test képes az önszabályozásra. Például, ha edzés miatt kimelegszünk, akkor izzadás segítségével lehűtjük magunkat. A koleszterin jelen van testünk minden sejtjében, a máj termeli. Biokémikusok rágóta tudják, hogy ha a táplálékkal többet viszünk be, akkor a máj kevesebbet termel.

Ezek után nem meglepő, hogy eddig nem sikerült egyértelmű korrelációt találni például a koleszterinben gazdag tojássárga fogyasztása és a vér koleszterinszintje között. Az emberek ehetnek egy, vagy kettő, vagy akár huszonöt tojássárgát egy nap, nincs kimutatható változás ebben az értékben. Különben is, a tojás tápagyagokban gazdag, sokoldalúan felhasználható és finom étel. Kár lenne megbélyegezni. Az egészségügyi szervezetek szép lassan kihátráltak e mögül az elképzelés mögül. Pesze csak szép csendben és lassan, hogy ne kelljen sarkosan elismerni tévedésüket. Ez bizonyos értelemben sikerült is, hiszen egy 2014-es felmérés szerint az amerikai orvosok 54%-a úgy véli, hogy az étellel elfogyasztott koleszterin emeli a vér koleszterinszintjét.

Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy Ancel Keys korán felismerte, hogy a magas koleszterinszintről nem az evéssel bevitt koleszterin tehet. Más bűnös után nézett, ami állítása szerint megnöveli a vér koleszterinszintjét, és ezt a telített zsírsavakban találta meg. Állítását az emlegettet Hét ország tanulmányában tette közre.

A táplálkozástudósokat nem nagyon zavarták a hiányos bizonyítékok, viszont volt egy kritika, amivel mindenképpen foglalkozniuk kellett. Csak 1993-ban merült fel, hogy miért ajánlják az alacsony zsírtartalmú étrendet a nőknek is, amikor csak és kizárólag férfiakon folytak a "tesztelések". A Nemzeti Szív, Tüdő és Vértani Intézet minden adddiginál nagyobb volomenű viszgálatba kezdett úgy, hogy most már női alanyokat is bevontak a kutatásba.

A kutatás megállapította, hogy az alacsony zsírtartalmú ételeket fogyasztó nők nem szenvednek kevesebb valószínűséggel rákban, vagy szívproblémákban, mint az "egészségtelenül" étkezők. A megállapítás nagy megdöbbentés okozott.

Még a viszgálatot vezető szakember is őszinte csodálkozását fejezte ki az eredményeket illetőleg. Gyorsan kialakult a tudományos konszenzus, hogy az aprolékosan megtervezett, vastagon finanszírozott, kíváló kutatók által véghezvitt vizsgálat teljeséggel hibás, sőt értelmetlen. A tudományos mező nem rendeződik át egykönnyen.

2008-ban az Oxfordi Egyetem vállalta, hogy egy átfogó kutatást készít a szívbetegségek okairól Európában. Az adatok azt mutatták, hogy a telített zsírsavak fogyasztása és ezen egészségügyi problémák között fordítottan arányos összefüggés van. A franciákat (ahol a legtöbb zsírt fogyasztanak) például a legkevésbé súlytják ezek a bajok a kontinensen. Ukrajnában pedig a lagmagasabb a szívbetegek száma, annak ellenére, hogy ők eszik a legkevesebb zsírt. Zoë Harcombe, brit elhízáskutató, 192 országot felölelő tanulmányában ugyanerre a következtetésre jutott. Minél kevesebb zsírt esznek egy országban, annál magsabb lesz a szívbetgek aránya.

Mint látjuk, az utóbbi évtizedekben a majd fél évzsázadig egyeduralkodó elképzelés az egészséges étkezésről egyre inkább és egyre erősebben megkérdőjeleződik.

2008-ban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete is elismerte, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozólag, hogy az alacsony zsírtatrtalmú étrend csökkentené a szívbetegségek, vagy a rák kockázatát.  Másik mérföldkő Ronald Krauss cikke volt, amit 2010-ben publikált az American Society for Nutrition-ban. A Kaliforniaia Egyetem nagytekintélyű kutató orvosa azt jelentette ki, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a telített zsírsavak fogyasztása növeli a szívkoszorúér-betegségek és kardiovaszkuláris betegségek kockázatát.

Sok táplálkozástudományi szakértő hajlandó elfogadni ezekt a következtetéseket. Viszont az újság, amelyik közölte Krauss cikkét, tartott az olvasók felháborodásától és ezért ugyanabban a számban leközölte Kesy egyik "jobbkezének" a cikkét, amely cáfolta a Kaliforniai Egyetem kutatójának megállapításait. Az írás lényege az volt, hogy Krauss okfejtése ellentmond minden általánosan elfogadott orvosi javaslatnak, így csak hibás lehet.

Amikor a nyugati társadalom vészesen hízni kezdett, akkor mindenki a zsírt "hibáztatta". Végülis logikusnak tűnik, hogy aki sok zsírt eszik, azon ez lerakódik. (Egy kis nyelvi csavar is van ebben. Sok nyelvben mondják a túlsúlyos embereket hájasnak. De a nagyon izmosat mégsem mondják fehérjésnek.) A tudományos érvek is nagyon meggyőzőnek tűntek, egy gramm zsírban kétszer annyi kalória van, mint egy gramm szénhidtrátban, vagy fehérjében. Azt pedig mindenki tudja, hogy aki több kalóriát visz be, mint amennyit eléget, azon az emberen zsír rakódik le.

Pedig mindez nem igaz. A zsír szerepét az elhízásban nagyon nehéz bizonyítani, ha azt nézzük, hogy mennyien elhíztak az 1980-as évektől kezdve, de vannak más bizonyítékok is.

Forrás: The Guardian

Mozogni kell!
Kellékek, étrend
Mozogni kell!
Kellékek, étrend
Mozogni kell!
Kellékek, étrend
Mozogni kell!
Kellékek, étrend
További anyagok