Fotóalbum boltosokról, akik szenvedélyéből üzlet lett
Jainul Abedin, újságárus New York Cityben
A vásárlás soha nem volt olyan egyszerű, mint manapság, az online kereskedések, mint például az Amazon, vagy az Alibaba révén. A Statista online statisztikai portál becslése szerint 2021-re várhatóan már 2,14 milliárd ember vásárol online módon. A 24 órás online vásárlási lehetőség miatt a helyi boltosok és kézművesek számára egyre nehezebb az online mega-kereskedőkkel való verseny.
Vladimir Antaki fotógráfus körbeutazta a világot, hogy dokumentálja azokat a különleges és érdekes helyeket, ahol a szenvedély üzletté válik. A Kehrer Verlag által kiadott új könyve, a The Guardians, utazásai során készített portrék gyűjteménye, amelyeket bolttulajdonosokról az üzletükben készített. A képek által sugallt emberiességet nem lehet online se megvenni, se eladni.
A BuzzFeed News-ban Antaki egy válogatást oszt meg könyve portréiból és kommentálja is azokat saját szavaival.
Az elmúlt 20 év során nagyon megváltozott a mód, ahogy az emberek vásárolnak, és az internet átrendezte a szabályokat is. Ha az ember vásárolhat kényelmesen és gyorsan a saját otthonából, miért is ne tenné ezt?
A kis családi üzletek nem tudnak versenyezni ezzel a kényszerítő erővel. És mivel a forgalom megcsappant ezekben a boltokban, kevesebb üzletet bonyolítanak le. Eközben a bérleti díjak tovább emelkednek a növekvő modernizáció következtében, ami a kis boltok tulajdonosaira nyomást gyakorol, és kénytelenek bezárni. A könyvemben szereplő számos történet azt bizonyítja, hogy ez globális jelenség.
Ez inspirált arra, hogy megjelenítve az üzleteket, szócsövet adjak a boltosoknak. Hiszek a szép képek erejében. Az emberek kíváncsivá válnak, ha meglátják a képeimet - megállnak és kérdéseket tesznek fel.
Henri Launay, babaklinika tulajdonos Párizsban.
„Amikor 1964-ben megnyitottam a boltomat, bőrárukat és napernyőket javítottam. Akkoriban az esernyő javítók babákat is „gyógyítottak” . ... Fizikai kényszert érzek, hogy minden nap bejöjjek a boltomba. Ez az én kis világom.”
A véletlen találkozások is részét képezik a kreatív folyamatnak. Élvezem, hogy minden várost úgy látok, mintha egy labirintus lenne, amelyben szeretek eltévedni és kincsekre lelni.
Könyvem képei véletlenszerű csámborgások termékei: úgy vélem, hogy a spontán belépés ezekbe a „városi templomokba” alapját képezik a váratlan, tervezetlen találkozásoknak. Fő célom, hogy ezeket az embereket méltóságteljesnek láttassam a saját környezetükben.
Robert Perry, bártulajdonos Philadelphiában.
„Ez a hely nem az enyém, ez a hely mindenkié, aki ide bejön, és itt hagy magából egy kis darabot. Minden nap és minden éjjel megváltozik, és ez az, amitől az nagy szenvedélyemmé vált.”
Az első portrét 2012 nyarán készítettem New Yorkban. Miközben a Times Square-en, a 42. utcában vártam a vonatomat, láttam egy férfit, aki egy újságos bódéban szemet gyönyörködtetően dolgozott. Valójában senki sem figyelt rá. Talán egyszerűen csak New York volt, ahol úgy tűnik, már senki sem vesz észre semmit.
Csináltam róla egy képet, majd egy másodikat, elkértem az e-mail címét, aztán felszálltam a vonatomra. A könyv-projekt csak néhány hónappal később született meg, miután Montréalban és Párizsban is megörökítettem néhány bolttulajdonost.
Mario Antonio Hernández Escamilla, szobrász és restaurátor Mexikóban.
„Üknagyapám, Margarito Hernández volt az első szobrász a családunkban. 204 évvel később én vagyok a dinasztia tizenkettedik szobrásza, és sajnos az utolsó.”
Minden portré a találkozásunk első néhány percében születik meg, amikor még idegenek vagyunk egymás számára. Munkám egyik nagyon fontos szempontja, hogy a nézőim és olvasóim azonosulni tudjanak a téma megjelenítésével, és kapcsolódást érezzenek hozzá.
Például Mario Antonio Hernández Escamilla-val való találkozásom Mexikóvárosban igen különös volt. Amikor találkoztam Don Mario-val, úgy látszott, hogy nagyon mérges és szüksége van arra, hogy valakinek kipanaszkodja magát.
Hagytam, hogy közel 45 percig beszéljen, mielőtt meg tudtam győzni arról, hogy engedjen fényképezni. Ekkor derült ki, hogy az a tudás, amely 12 generáción át szállt apáról fiúra, el fog tűnni vele. Ez mélyen megérintett.
Remélem, hogy a képeim szépsége sok embert megragad, és oly mértékben kíváncsivá teszik őket a képek mögött húzódó történetek, hogy megváltoztatják fogyasztói magatartásukat, és segítenek abban, hogy az ilyen kis üzletek nyitva maradhassanak, amíg csak lehetséges.
David French, régiségkereskedő Londonban.
„Ez egy csodálatos munkahely. Nemcsak gyönyörű tárgyak vesznek körül, hanem a történelem levegője is körbeleng, melyről naponta lehet beszélgetni különböző emberekkel, és közben állandóan új dolgokat is tanulok.”
Gyermekként gyakran barátkoztam a helyi boltosokkal, és szerettem elmerülni gyönyörű és érdekes világukban. Látni, hogyan tűnnek el ezek a boltok egymás után, tényleg szomorúsággal tölt el. Művészként kötelességemnek érzem, hogy kifejezzem irántuk való tiszteletemet azzal, hogy boltjaik lefényképezésével segítek megőrizni emléküket, azaz megosztom történeteiket.
Nagyon szomorúvá tesz az a tudat, hogy néhány „hagyományőrzőm” a tudását magával viszi a sírba, ha meghal. Ez a könyv az én ajándékom nekik és mindenkinek, aki emlékszik, és emlékezni akar rájuk.
Bill Kasper, azaz Madárember, zenebolt tulajdonos New Yorkban.
„Sokan néznek be az ajtón, és azt mondják: ’Nézd már, szörnyűség, ami ott benn van.’ De aztán a barátjuk azt mondja: ’Az öreg pontosan tudja, milye van, és milye nincs.’ Ha nem félsz bejönni, valószínűleg sok mindent fogsz nálam vásásrolni.”
Mehmet Öztekin, gramofon szerelő Isztambulban.
„Visszasírom azokat a régi időket, amikor a tanoncok egy mestertől tanultak. A tudás továbbadása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy üzlet életben maradjon.”
Marie Gagné, régiségkereskedő Montreálban.
„Ennek az üzletnek egyetlen célja, hogy az embereket boldoggá tegye. Nem vesszük komolyan magunkat. Itt megáll az idő, és egy másik korban kerülünk.”
„Baba” Conrad Sarr, cipőpucoló Párizsban.
„Ez a hely az emberi kapcsolatokról szól. Életem legboldogabb pillanatai itt estek meg velem. A munkám révén sokféle emberrel találkozom.”
Habouba Ishac, varrónő Bejrutban.
„1990-ben otthagytam a munkámat, hogy együtt dolgozzak az anyámmal, aki 2006-ban bekövetkezett haláláig, 83 éves koráig itt dolgozott. Folytattam a munkáját, modernizáltam az üzletet, és újdolgokat vezettem be.”
Curtis Anthony, kerékpárkereskedő Philadelphiában.
„Szerencsés vagyok. Szeretem, amit csinálok. Úgy bánok az emberekkel, hogy szívesen visszatérjenek.”
Denise Acabo, csokibolt tulajdonos Párizsban.
„A boltom közel százféle édességet és bio csokoládét kínál olyan francia kézműves csokoládé készítőktől, mint Bonnat, Bochard és Bernachon. Vásárlóim a világ minden tájáról érkeznek.”
Dominique „Ménick” Perazzino, borbély Montréalban.
„A borbélyüzletem barátságos, családias hely. A törzsvendégek keverednek az új vendégekkel. A környék borbélyüzletei mindig találkozóhelyként is szolgáltak.”
Forrás: BuzzFeedNews
