Hogyan változtatta meg a Kis Jégkorszak a történelmet?
A nagy lehűlés segített megtörni a feudalizmust és a megszorító céhek rendszerét.
Könnyen megfeledkezünk róla, hogy milyen változó volt a Föld éghajlata a geológiai időskálán. Ez részben azért van, mert olyan nehéz elképzelni a változékonyság mértékét.
Egy pólustól a pólusig teljesen jéggel borított világot - az úgynevezett Föld-hógolyót, olyan nehéz elképzelni, még akkor is, ha a leghosszabb és legrégebbi teljes vagy közel-teljes eljegesedés háromszázmillió évig tartott.
A jég nélküli világot is nehéz vizualizálni, bár összehasonlítva ez egy sokkal újabb jelenség: talán „csak” harmincnégy millió évvel ezelőtt volt, hogy krokodilok úsztak az édesvízi tóban, amit ma Északi sarkként ismerünk, és pálmafák nőttek az Antarktiszon. Bolygónkon jég nélküli, teljesen eljegesedett és részben eljegesedett szakaszok váltják egymást. Jelenleg a legutóbbi szakaszban vagyunk, és ez az oka annak, hogy tévesen érzékeljük földünk klímáját elfogadhatónak és stabilnak.
Az emberiség írott történetének mintegy 5 ezer éve alatt volt egy olyan időszak, amikor klímánk „levert hangulatban volt”, a tizennegyedik század elejétől, és ez több száz évig tartott.
Ebben a korszakban, mely Kis Jégkorszak néven ismert, a hőmérséklet két Celsius fokkal, Fahrenheitben mérve 3.6 fokkal csökkent. Összehasonlítva a Föld-hógolyó szélsőségeivel, ez talán nem tűnik soknak, de az akkor élt emberek számára mégis érezhetően drámai változás volt.
Ez a középkor vége és a modern világ születése közötti időszak volt. A Bécsben élő német történész, Philipp Blom új könyvében: „A természet lázadása: hogyan alakította át a hosszú, tizenhetedik századi jégkorszak a Nyugatot, és alakította ki a jelent" (Nature’s Mutiny: How the Little Ice Age of the Long Seventeenth Century Transformed the West and Shaped the Present - Liveright kiadó), azt állítja, hogy ez nem véletlen. Szerinte bonyolult kapcsolat áll fenn a megváltozott éghajlat által okozott társadalmi, gazdasági és intellektuális változások, valamint a kialakuló piacok, a felfedezések és a szellemi szabadság között, amely a felvilágosodás korának kezdetét jelentette.
Biztosak vagyunk benne, hogy a föld hűvösebb lett: annak megállapítására, hogy milyen volt a hőmérséklet a történelem folyamán, számos technika létezik, mint például a jégmagok és az évgyűrűk tanulmányozása.
Számos írásos dokumentum ad számot a hidegről levelek, naplók, prédikációk, bortermelők nyilvántartása és egyéb anyagok formájában. A lehűlés szakaszosan történt, 1300 körül kezdődött, majd egy erősebb és hirtelen lehűlés jött 1570-ben, és körülbelül száztíz évig tartott. Blom könyvének középpontjában ez utóbbi időszak áll. Egyetértés van a hűlés bekövetkeztéről, de nincs megegyezés arról, hogy ez miért következett be.
Bizonyíték van arra, hogy a lehűlést a napfolttevékenység csökkenése okozhatta, ennek következtében a napsugárzás csökkenése, vagy a vulkáni kitörések növekedése. (Bár a szeizmikus okozati összefüggés fordítva lehet, Blom magyarázata szerint az óceáni áramlatok változása megváltoztathatta a kontinentális talapzatra gyakorolt nyomást, ami viszont hozzájárult a vulkáni kitörések és az ebben az időszakban jelentkező földrengések számának növekedéséhez.)
Arra is van bizonyíték, hogy a lehűlés, legalábbis bizonyos mértékig, emberi tevékenység következménye. A Quaternary Science Reviews című folyóiratban megjelent legújabb kutatások szerint Columbus Amerikába való érkezését követően ötvenhatmillióan haltak meg betegségben, és annyi megművelt földterületet hagytak el, amelyek újra-erdősítésre szorultak, hogy a CO2 szint mérhetően csökkent és bolygónk hőmérséklete is alacsonyabb lett. Blom ésszerű következtetésekre jut arra nézve, hogy mi okozta azokat a rémesen hideg teleket.
„Hogy tudsz belenézni azokba a szemekbe, és hagyni, hogy kint aludjon?”
Bármi legyen is az ok, a hatások erőteljesek voltak. Bár Blom Európára, a Föld legsűrűbben lakott északi részére koncentrál, világossá teszi, hogy a Kis Jégkorszak hatásai globálisak voltak.
Kínában, akkor és most is a világ legnépesebb országában, a Ming-dinasztia 1644-ben megbukott, amelynek oka többek között a kiszámíthatatlan termés volt.
Európában befagytak a folyók, a tavak és a kikötők, ami olyan jelenségekhez vezetett, mint például a „fagyos vásárok” a Temze-folyón, amikor a vásárterek a folyó londoni árterén húzódtak, amelyek furcsa ritkaságból rendszeres eseménnyé váltak. (Virginia Woolf az Orlando című regényének egy jelenetét ide helyezte.)
Madarak fagytak meg és estek le az égből. Férfiak és nők szenvedtek fagyhalált; a francia király szakálla alvás közben keményre fagyott.
Az angol történelem néhány fontos eseményéről kiderült, hogy a Kis Jégkorszakkal kapcsolatban áll: 1588-ban a Spanyol Armadát egy példátlan sarkvidéki hurrikán pusztította el, és a londoni 1666-os Nagy Tűz egyik okozója az előző kemény telet követő nagyon száraz nyár volt.
A hideg időszak ujjlenyomatai meglepő helyeken érhetők tetten. Miért származnak a zenetörténet legcsodálatosabb, Stradivarius és a Guarneri által készített hegedűi a Kis Jégkorszak közepéről? Blom idézi azokat a kutatásokat, amelyek azt állítják, hogy a hideg időszakokban hosszabb ideig tartott a fák kifejlődése, melynek következtében „jobb hangminőségű és intenzívebb rezonanciájú” faanyag jött létre.
Blom meggyőző érvelése szerint a hideg időjárás legkonzekvensebb hatása, hogy tönkretette a termést, különösen a gabonatermést. Ez a társadalmi rend alapvető változásához vezetett Európa szerte és azon túl is.
A Kis Jégkorszak „hosszú távú, az egész földrészre kiterjedő mezőgazdasági válságot hozott létre” Blom szerint. A gabonafélék termése száznyolcvan évig nem érték el a korábbi szintjüket. Ez a társadalom egész működését befolyásolta. Az európai történelemben eddig az időpontig a társadalom nagyrészt a feudális vonalak mentén szerveződött.
A lakosság nagy része parasztokból állt, akik az uralkodó osztály által birtokolt földön éltek. Eközben a városi életet szigorú céhek uralták, amelyekben Blom leírása szerint „a társadalmi tőke, az osztály- és családi helyzet, a megbízhatóság és a verseny jelentett értéket - de nem ösztönöztek senkit arra, hogy társadalmi helyén túl merészkedjen.” Ez az évszázadokon át tartó rend felborult.
Először felkelések, élelmiszer-zavargások és lázadások voltak és növekvő számú boszorkányperek, mert a tudomány előtti világban nem találtak jobb magyarázatot a terméscsökkenésre, minthogy a boszorkányok felelősek mindezért.
Idővel azonban nagyobb társadalmi eltolódások jöttek létre. A feudális élet alapvető sémája az volt, hogy a parasztok a termés egy részét megtarthatták maguknak, egy másik részét félretették, hogy elvetethessék a következő évi termés érdekében, és a harmadik részét feudális uraknak adták.
Amikor viszont a parasztok nem rendelkeztek többlet gabonával, a rendszer összeomlott. Miután nem volt helyi termés, elengedhetetlen volt, hogy messzebbről hozzanak terményeket. A pénz, illetve a készpénzzel, vagy valami azzal egyenértékűvel való vásárlás és eladás nagyobb szerephez jutott.
A kereskedelmi kultúrával rendelkező városok különösen nagy előnyt kovácsoltak ebből a változásból. A legjobb példája a „Természet lázadása”-ból adódó változásokra Amszterdam volt, amely a Habsburg birodalom álmos kisvárosából virágzó, gazdaságilag dinamikusan fejlődő, gyorsan bővülő kereskedelmi hálózatok központjává vált, lakosságának a száma egy évszázad alatt megtízszereződött.
Itt követhetjük nyomon annak a gondolatnak a megszületését, hogy a piacok és a piaci szabályok irányítják az emberek közötti üzleti kapcsolatokat; azt is látjuk, hogy az új elosztási rendszer hogyan teremtett lehetőséget egy új, törekvő, szívtelen, üzleti gondolkodású emberfajta kialakulásának.
Amszterdam lett a székhelye a világ első nagy, kizsákmányoló tengerentúli vállalkozásai egyikének, a holland Kelet-Indiai Társaságnak, a V.O.C-nak (Vereenigde Oostindische Compagnie). Blom elmeséli Jan Pieterszoon Coen-nek, a V.O.C tisztviselőjének a történetét, aki leégette az indonéz Jakarta városát, majd expedíciót vezetett, hogy megbüntesse a közeli szigetek kereskedőit, akik megtörték a V.O.C szerecsendió monopóliumát, azzal, hogy angol és a portugál kereskedőknek is értékesítették a terméket. Coen kivégeztette a kereskedőket, tizenötezer szigetlakót öletett meg és a túlélőket eladta rabszolgának. Sikerei Indonéziában nem lettek volna lehetségesek, ha a „Mindenható nem áld meg és nem harcol az oldalunkon” mondta Coen a Társaság igazgatóinak.
Az igaz hívőknek Isten és a piaci törvények elválaszthatatlanokká váltak, ezzel az összemosással magyarázni lehetett mind az emberek, mind a természeti értékek kizsákmányolását, amely aztán a mai környezeti válsághoz is elvezetett.
Ez egy átfogó történet, amely a közgazdaságtan és a tudomány, a filozófia és a felfedezések, a vallás és a politika fejlődését öleli fel. Blom az érveit kiemelkedő emberek tömörített, szépséges életrajzain keresztül fejti ki.
Találkozunk René Descartes-szel, a filozófussal (és nyugdíjas katonával), John Dee mágussal és proto-tudóssal, Michel Montaigne esszéistával, Athanasius Kircher jezsuita polihisztorral, Baruch de Spinozával, a kiközösített zsidó filozófussal, Pierre Bayle enciklopédia íróval és Rembrandt van Rijn-nel, a nagy festővel, aki ábrázolta és meg is testesítette a holland gazdasági átalakulás új emberi tájképét.
A Természet lázadása című könyvben igen messzire kerülünk a szokatlanul hideg időjárás tárgyától, gondolhatja az olvasó. De nem lenne tisztességes, ha a könyv bizonyítékainak kérdését olyan mereven kezelnénk.
Ez a könyv egy új gazdasági rendszerről és a vele járó filozófiai és kulturális trendekről szól; az éghajlat központi eleme a történetnek, de az összefüggések nem követik a vaslogikát. Blom inkább arra törekszik, hogy egy szélesebb képet rajzoljon, amely releváns napjainkban is.
Könyve a kapcsolatokról és asszociációkról szól, nem pedig végleges bizonyítékról, valamint inkább a szellemi világban bekövetkező eltolódásokról, összefüggésekről, mint az okokról. Annak ellenére, hogy Blom hipotézise erőltetett, és lehet, hogy ijesztő is, de a megfelelő szögből nézve egy kicsit optimista is. A mondanivaló lényege: az éghajlatváltozás mindent megváltoztat.
Az eredeti cikk a 2019. április 1-ei kiadás nyomtatott kiadásában jelent meg „The Ice Capades” címmel.
Forrás: The New Yorker
