Lisát – akinek a közösségi médiafelületén a neve Ostdrossel (kb. keleti rigó, németül) – mindig elbűvölte a természet és a madarak, így amikor Németországból a szerelméhez költözött az USA Michigan államának Macomb megyéjébe, vágyott kicsit közelebb kerülni a hazájában nem annyira ismert madarakhoz. Törte a fejét, hogy tudná ezt megoldani; az eredmény több ezer fénykép a legkülönbözőbb gyönyörű madárfélékről, vicces megjelenésükről, fenséges pózaikról, máskor bolond viselkedésükről.
A kertjében felállított fényképezőgép-csapdával és mindenféle eleséggel tudott egészen közel férkőzni a madarakhoz. Bird Photo Box 2.0-t vásárolt, ami egy fényképezőgép-dobozból, egy makró lencséből és csatlakoztatható etetőből áll. Apró, mozgásérzékelős fényképezőgépet használt: ha egy madár közeledett az etetőhöz, máris készült egy diszkrét fénykép. Lisa esténként végignézte az aznap készült képeket; volt már 7000 fotós napja is. Vetítést minden nap tart a kertben, akármilyen idő van.
A madarak visszajárnak Lisa kertjébe. A gyakori vendégek többször is feltűnnek az alábbi képgalériában; láthatjuk, hogy süt át a személyiségük. Láthatunk többek között ostoba galambokat, szomorú kék szajkókat, tréfás vörösbegyű kékmadarakat - élvezzük ezt a nagyszerű alkalmat, hogy bepillanthatunk a gyönyörű madarak életébe.
„A sirató gerlék ma különösen imádnivalók voltak.”
Ma sok mondanivalójuk volt.
Ennek a madárnak fogai vannak!
„Jaj, de sajnáltam, hogy a taréj nem látszik!”
Ezt nevezem én tökéletes (tollazatú) napnak.
Aranymadár jön!
Ha jönnek a nehéz idők, támogatnunk, vinnünk kell egymást.
Ez a legjobb narancs!
„Ma reggel elég hűvös volt, seregélyeket láttam a kertben. Felkészül a téli gárda.”
1
Tartsuk tiszteletben egymást, tessék etetni a madarakat!
Ma egy pillét ebédelt valaki.
Seregély-produkció.
Ezek a galambok egymásba habarodtak.
Ha el tudod vinni egyben, akkor nem mondhatjuk, hogy ez sok lesz.
„Karácsonyi meglepetés: rég nem látott vendégek.”
„Ma mindannyian napimádók voltunk.”
„Az évszak első kolibri fotója Ma távolról sem tökéletesek a körülmények, esik és hűvös van, de a madarak éhesebbek és merészebben próbálkoznak.”
„Ezek úgy viselkednek, mintha az övék lenne a kert. De nem bánom, élvezem”
„Még a hóviharral együtt is csodálatos volt a mai nap. Még mindig jönnek, pedig már egy hete nem etettem őket.”
A vörösbegyű kékmadarak mintha családi kedvezményt kaptak volna hipnózis órára.
Hát ez nagyon menő, ahogy nő a csónakfarkú tolla.
„Megjelent Király úr, és magvarázslatot mutatott be.”
Elbűvölő.
Egy jó arc.
A galamb maga a tökéletes elegancia és szépség. De ő a leglököttebb is.
„Nemcsak a kellemes idő miatt lazult le ma mindenki, hanem mert ma alig jöttek seregélyek. Ez az egyik seregélyes fotó. Elég hatásos és megfélemlítő lett, de a seregélyekről szerencsére nem lehetett ezt ma elmondani.”
„Már eleve annyira izgatott voltam amiatt a kaja miatt.”
„Ha még több jön föntről, egészen belejövök ebbe a tavaszi hangulatba.”
„Ma, csütörtök reggel arra ébredtem, hogy üres a fészek, és hallom a fiókák énekét a fák közül. Úgy látszik, ma hajnalban kirepültek. Alig várom, hogy lássam őket a kertben A vörösbegyű kékmadarak nem repültek ki, Szirupnak még mindig várnia kell, hogy láthassa a testvéreit. Az az érzésem, hogy ez holnap megtörténik. Ami jó is lenne, mert hőhullám érkezését jelezték.”
Az ő évszaka egyértelműen az ősz.
Forrás: artfido.com