„Utálom a háborút és az erőszakot, de ha abban kell élni, akkor nem értem, miért kellene büszkén búcsút intenünk hadba vonuló férfijainknak, aztán hazamennünk és füles sapkát kötögetnünk nekik.”
Miután Nancy a 30-as évek végén Bécsben élt, és tanúja volt annak, hogy „az utcákon kószáló náci bandák vaktában verték a zsidókat”, az ellenálláshoz csatlakozott. Megfogadta, hogy bármit megtesz a náci mozgalom ellen.
Azt mondta: „nagyon, nagyon mélyen gyűlöltem a nácikat.”
Franciaországot elhagyni szándékozó szövetséges katonák és menekültek futára és kísérője lett.
„A nők sokkal könnyebben utazgathattak akkor Franciaországban. Egy nő sok olyan bajból ki tudott kerülni, amilyenből egy férfinek nem ment volna.”
Mindent megtett az ellenállási mozgalomért, amit szükségesnek talált. Saját maga mondta el, hogy puszta kézzel ölt meg egy német őrszemet, és kivégeztetett egy nőt, akit német kémnek tartott. 1944 áprilisában 31 évesen egyike volt annak a 39 női ejtőernyősnek, akit – 430 férfival együtt – Franciaországba vezényeltek, hogy segítsenek előkészíteni a normandiai partraszállást.
A szövetséges katonanők közül Nancy az egyik legtöbb kitüntetéssel büszkélkedhetett. Visszatekintve megjegyezte:
„Sose féltem. Egyszerűen nem értem rá félni.”
Forrás: https://historicalsnaps.com/, http://www.nytimes.com/, https://en.wikipedia.org/wiki/