13 °C, Budapest
13 °C
Budapest
Holnap
15°
Holnapután
10°
Hétfő
17°
2019.04.26. péntek, Ervin
filter.hu filter.hu

Agyő, Opportunity, köszönjük!

A NASA bejelentette, hogy az Opportunity marsjáró végleg beszüntette a működését. 2018. június 10-e óta nem sikerült kapcsolatot teremteni vele, mert bajba került egy globális marsi homokvihar során. Azóta a NASA többször próbálkozott a kapcsolatfelvétellel, utoljára február 12-én. „Ott voltam a teremben, amikor a parancsok kimentek, és ma délelőtt tudtam meg, hogy nincs változás, szeretett Opportunity-nk nem ad többé életjelt. Ezért állok most itt, hogy mély nagyrabecsülésem és hálám kifejezése mellett befejezettnek nyilvánítsam az Opportunity misszióját” mondta Thomas Zurbuchen, a NASA munkatársa a sajtótájékoztatón.

Az Opportunity az űrmissziótól elvárt kitartó és minőségi munkát fejtett ki. A marsjárót eredetileg 90 napos működésre tervezték a Vörös Bolygón. Az eredeti élettartamának 55-szöröséig,14 évig és 293 napig pásztázta a Mars felszínét. Ez volt az első űrszonda, ami teljesítette a maratoni távolságot, sokéves működése alatt összesen 45,16km-t tett meg.

A missziója a kezdettől fogva sikeres volt. A Marsra szállás után már három hónapon belül talált bizonyítékot arra, hogy a Marson valaha volt víz. Közel 14 éves működése során felfedezett Marson kívüli meteoritokat, részletesen tanulmányozott új helyszíneket, pl. az Endeavour krátert, analizálta a bolygó sziklájának és talajának összetételét. Ugyanakkor jóval több volt egy távirányított geológusnál. A Mars Global Surveyor keringőegység segítségével elkészítette a Mars első légköri hőmérséklet-profilját. Fontos csillagászati megfigyeléseket is végzett, pl. rögzítette, ahogy a Phobos és a Deimos (a Mars holdjai) a Mars és a Nap közé kerülnek.

Hosszú élete során egyedi geológiai rekordok birtokosa lett. Felért a 135m magas Cape Tribulation domb tetejére, és le is jött onnan, életének a legmeredekebb, 32 fokos lejtőjén. Ennek köszönhetően a napelemein megülepedett por szerencsésen lesiklott róla. Sos-sok marsi napja alatt hihetetlen panorámás felvételeket készített a vizsgált helyszínekről. Elérte azt a helyet is, ahol valaha a saját hőpajzsa zuhant rá a Marsra.

A hőpajzs körüli terület és a becsapódási kráter

Egyik legszuggesztívabb megfigyelése a kék naplemente a Mars felett. Az alább megnézhető time-lapse videó a Vörös Bolygót éppen olyan lélegzetelállítónak ábrázolja, mint ahogy egy földönkívüli területet képzelünk.

Az Opportunity és ikertestvére, a várakozásoknál szintén többet teljesítő Spirit marsjáró a bolygó két ellentétes oldalán dolgoztak. A Spiritet is 90 napos élettartamra tervezték, 2010-ig működött is, amikor foglyul ejtette egy homokdűne. További közel 2 hónapig még helyhez kötött szondaként működött, de azután a NASA elvesztette a kapcsolatot vele. 2011 májusáig próbálkoztak a kapcsolat helyreállításával, végül bejelentették, hogy a missziót befejezettnek tekintik.

És most az Opportunity-nak is vége. A NASA legutóbbi kapcsolatfölvételi próbálkozása sem sikerült, így a missziót hivatalosan teljesítettnek nyilvánították. És micsoda misszió volt! Lezárult a Mars felfedezéstörténetének egy fontos fejezete.

A Mars most valamivel nyugodtabb. Az Opportunity örökségét a Curiosity és az InSight viszik tovább, és pár éven belül újabb NASA és európai missziók is várhatók. Magától értetődően azonban kulcsfontosságú marad az űrtitkok megfejtésében a Spirit és az Opportunity úttörő munkája a Vörös Bolygón.

Forrás: iflscience.com

Hazai beszámolók
Külföldi beszámolók
Hazai beszámolók
Külföldi beszámolók
Hazai beszámolók
Külföldi beszámolók
Hazai beszámolók
Külföldi beszámolók
További anyagok