Természetesnek, sőt nyilvánvalónak tűnik, hogy nem mehetünk el más országok választásaira szavazni. Mivel nem vagyunk "ott" állampolgárok, a választási jegyzékben sem szerepel a nevünk, így nyilván le sem adhatjuk a szavazatunkat. Különben is - mi értelme lenne ennek egyáltalán? Aki ahol fizeti az adóját, ott adja le a szavazatát, nem!?
A nemzetállamok fejlődésének eddigi története során ez a gyakorlat teljesen jól bevált. Felmerül azonban a kérdés, hogy a globalizáció korában vajon még mindig ennyire magánügy a nemzeti választások kérdése?
Ha például előre tudható, hogy Donald Trump nem hiszi el, hogy a globális felmelegedés létezik - és valószínűsíthető, hogy megválasztását követően mindent megtesz majd azért, hogy a Föld egyik legnagyobb gazdaságát irányítva hazavágja a bolygót - akkor az azért nem magánügy. Mégsem fejtheti ki más az elektori véleményét a témában, mint az amerikai állampolgárok.
És mi van akkor, ha például egy velünk szomszédos országban új atomerőművet tervez építtetni a határ közelébe az egyik választási jelölt? Ha megvalósul, ez eléggé bele fog lógni a komfortzónánkba, függetlenül attól, hogy hova fizetjük az adónkat. Lehet, hogy a térképen látható országhatár-vonal ebben az esetben sem a leginkább mérvadó választóvíz?
Simon Anholt szerint a globalizáció korában a nemzeti választások sok esetben idejétmúltak. Közös feladataink (néhol problémáink) nagyságrendje meghaladja az egy-egy ország által megoldható szintet, így összefogásra lenne szükségünk.
Ennek érdekében - első lépésként - Simon létrehozta a Global Vote weboldalt, ahová folyamatosan felkerülnek az éppen aktuális választások ... és igen, minden esetben mindenki szavazhat is.
A párhuzamosan futó online szavazások eredményét a valós választások lefutását követően publikálják, nehogy bármi zavar támadjon az "igazi" folyamat során - mert a párhuzamosan futó Globális Szavazás gyakran más eredményt ad. Például ebben a párhuzamos valóságban jelenleg Hillary Clinton az USA elnöke.
Simon Anholt mindezt sokkal részletesebben elmagyarázta a TEDxFrankfurt rendezvényen. Alább elérhető az előadása, magyar felirattal