Áttetsző márvány fátyol egy lenyűgöző 19. századi szobron
A közismerten rendelkezésre álló kövek közül csak a márványnak van enyhe áttetszősége, vagyis felszín alatti ragyogása, ami az emberi bőrhöz teszi hasonlatossá. Ez az áttetszőség adja a márványszobroknak a felszín alatti vizuális mélységét, és ez kelti a valóságérzést, amikor emberábrázolásra használják.
Az olasz szobrász, Giovanni Strazza 19. századi alkotása, a Lefátyolozott szűz (The Veiled Virgin), tökéletesen illusztrálja a márványnak ezeket a tulajdonságait.
Lefátyolozott szűz
Keveset tudunk a szobor megalkotásáról. A történészek úgy vélik, hogy a Milánóból származó Strazza az 1850-es években Rómában dolgozott és ott faragta meg.
A Lefátyolozott szűz szobor Szűz Máriát ábrázolja reálisan megjelenített arcvonásainak kontúrjait lefedő fátyollal. A csukott szemek és a lehajtott fej azt az érzést kelti, mintha a nőalak békésen imádkozna vagy bánatos lenne – mindkét dolog a Szűz Mária ábrázolásoknak történelmi jellegzetessége.
A Lefátyolozott szűz carrarai márványból készült, abból a Toszkánából származó anyagból, melyet az ókori római építők és az olasz reneszánsz művészek is használtak.
Ez a kiváló minőségű márvány tökéletes alapanyag fátylak kifaragásához, amely népszerű szobrászati motívum volt Strazza és szobrász társai körében. Különösen szívesen ábrázoltak női mellszobrokat és szobrokat, melyek arcát ilyen áttetsző fátyol borította. Pietro Rossi és Raffaelo Monti Lefátyolozott hölgy című szobraik is jó példái ennek a trendnek.
Fátyol a szobron
Miért volt a fátyol olyan népszerű a 19. századi olasz szobrászok körében? Az egyik ok, hogy lehetővé tette, hogy bemutassák művészi képességüket.
Annak az illúziónak a keltése, hogy egy merev anyag, mint a kő, úgy nézzen ki, mint egy testhez símúló, finom szövet, magasfokú készséget igényel. Ezért már ősidőktől fogva a szobrászok szívesen öltöztették alakjaikat különböző szövetekbe, hogy megmutathassák szobrászművészetüket. A görög hellenisztikus korszak és az olasz reneszánsz szobrai a legjobb példák erre, és Strazza, valamint kortársai számára is minden bizonnyal inspirációt jelentettek.
„Régészeti szempontból (a Lefátyolozott szűz fátyla) a ’nedves anyag’ hagyományából származik, amely már a görög-hellenisztikus szobrászatban is létezett” - magyarázza Claire Barbillon, az École du Louvre igazgatója . „A szobrászok mindig is felvállalták ezt a kihívást.”
A drapéria neoklasszikus értelmezésén kívül a művészek ebben az időben a Risorgimento-ra vagy Olaszország egyesülésére adott válaszként is használták a fátyol-motívumot.
Mivel az olasz nép megújult érdeklődést tanúsított a művészet és a kultúra iránt, a lefátyolozott nő képe az egyesített ország allegóriájává vált. Ez a szimbólum, a Newfoundland and Labrador Heritage honlap magyarázata szerint hasonlítható ahhoz, ahogy „Britannia Angliát szimbolizálta, Hibernia jelképezte Írországot, és a Szabadságszobor hölgye az Egyesült Államokat.”
Vajon Strazza miért kombinálta a nacionalista szimbólumot a katolikus ikonográfiával? Bár a szobrász vallási elhivatottsága nem ismert, sokan úgy gondolják, hogy az odaadás inspirálta a munkáját. De az is lehetséges, hogy egyszerűen a reneszánsz és barokk mesterek vallási tárgyú szobraiból merített ihletet.
A lefátyolozott szűz Kanadában
Bár az ember azt gondolná, hogy a szobor Olaszországban maradt, több mint 150 éve Kanada ad otthont neki. 1856-ban a newfoundlandi St. John’s bazilikába szállították, majd John Thomas Mullock püspök a bazilika melletti püspöki palotában helyezte el.
Naplójában Mullock elragadtatással írt az új beszerzésről: „Rómából biztonságban megérkezett egy gyönyörű, márvány Szűz Mária szobor, mely Strazza alkotása. Az arca le van fátyolozva, de az arcvonások jól láthatók. A művészet igazi gyöngyszeme.”
A helyi újság, a Newfoundlander, lelkesen dokumentálta a szobor megérkezését. „Azt állítani, hogy ez az alkotás művészi tökéletességében felülmúl minden szobrot, amit valaha láttunk, csak megközelítőleg adja vissza benyomásunkat lenyűgöző szépségéről. A véső ilyen győzelmének korábban nem voltunk tanúi. A hétköznapi nyelv nem tudja érzékeltetni az ilyen ritka művészi tehetséget és a nézőben, általa kiváltott érzelmeket.
1862-ben a szobrot áthelyezték a közeli, kiállításokra használt kolostorba (Presentation Convent), és azóta is ott található.
Forrás: artFido
