Szenes Hanna, a háborús hős
„Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön, mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön. Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít, amikor ők maguk már nincsenek köztünk. Ezek a fények csillognak és különösen, ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek” – írta Szenes Hanna költő, a brit hadsereg Különleges Hadműveletek Osztályának (SOE) ejtőernyőse.
Húszas éveinek elején egyike lett annak a 37 zsidónak, akiket a második világháború alatt a SOE Palesztinából ejtőernyővel Jugoszláviába dobott le, hogy megkíséreljék valamilyen módon megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását Auschwitzba.
1944. március 14-én került Jugoszláviába. A magyar határon letartóztatták a magyar csendőrök, akik megtalálták nála a SOE-vel és a többi partizánnal való kapcsolattartást biztosító brit katonai rádió adóvevőt.
Bebörtönözték, levetkőztették, egy székhez kötözték és három napig korbáccsal és bunkósbottal verték. Több fogát elvesztette a verés következtében.
A vallatók a rádióadó kódját akarták megtudni tőle, hogy kiderítsék a többi ejtőernyős kilétét és csapdát állítsanak nekik. Átszállították egy budapesti fogházba, ahol tovább vallatták. Brutálisan megkínozták, de csak a nevét árulta el, a kódot nem.
„Most, most szeretnék valamit mondani,
Valamit, ami több mint a szó,
Tarkább a színnél,
Zengőbb a rímnél,
Amit nem mondott előttem millió.
Valamit. – Hallgat köröttem a föld,
Várakozón bámul rám az erdő,
Kíváncsi szemmel néz rám az ég is
Minden hallgat. És hallgatok én is.”
1944. október 28-án árulásért halálra ítélték, és november 7-én a kivégzőosztag agyonlőtte.
Az alábbi sorokat három évvel korábban írta:
„Meghalni… ifjan…
Nem. Nem akartam.
Szerettem a dalt, és a fényt,
A melengető napot, két csillogó
szempárt.
Háborút, romlást, nem akartam én,
Nem, nem akartam.”
Forrás: https://historicalsnaps.com/, https://en.wikipedia.org/wiki/Hannah_Szenes, http://regi.sofar.hu/hu/node/13314, https://hu.wikipedia.org/wiki/Szenes_Hanna
