Az óceán egy teljesen más világ, melyet a fotós, aki 27MM néven is ismert, szeret felfedezni. Akár sekély, akár mély vízben búvárkodik, Gener átadja magát az élménynek, hogy eggyé váljon a tengerrel és e szenvedélyét különleges vízalatti fotóin jeleníti meg.
A művész, aki a Baleár-szigeteken született, a tengerből meríti inspirációját.
„Amikor ebben a hatalmas, folyékony közegben vagy, nem kapsz levegőt és nem érzed a gravitációt, mások a fényviszonyok és a szabályok, az erő inspirál és egy másfajta gondolkodásra késztet.” – mondja. Egy korábbi interjúban a fotós ezt mondta: „Nem számít, hogy 70 méterre vagy fél méterre van az ember a tenger felszínétől. Elképzelhetetlen, hogy búvármaszk nélkül menjek a strandra, ahogyan elképzelhetetlen, hogy egy hegyre menjen fel az ember, és otthon hagyja a szemét.”
A mélykék iránti vonzódását összegezve Gener gyakran idézi Verne Gyula: Nemo kapitány című regényét.
„A tenger a természet hatalmas medencéje. Földünk – úgymond - a tengerrel kezdődött, és ki tudja, hogy nem a tengerrel fog-e véget érni! Itt van a legnagyobb nyugalom. A tengert a zsarnokok nem igázhatják le. Felszínén továbbra is elkövethetnek rosszindulatú cselekedeteket, harcolhatnak egymás ellen, felfalhatják egymást, szállíthatnak mindenféle földi szörnyűséget. De a tenger felszíne alatt harminc lábbal véget ér az uralmuk, befolyásuk meggyengül, erejük megsemmisül.”
Enric Adrian Gener: Honlap | Facebook | Flickr
[Design You Trust] által
Forrás: My Modern Met