21 °C, Budapest
21 °C
Budapest
Holnap
11°
Holnapután
13°
Csütörtök
14°
2019.10.21. hétfõ, Orsolya
filter.hu filter.hu

A Menekültügyi Hivatal munkatársai becsengettek hozzám (vagyis nem a házmesterhez)

Van úgy, hogy az ember a kellemesen kis szobácskájában ülve, Facebook nézegetéssel és sörívással kevert munka közben nagyon súlyos és felettébb összetett erkölcsi kérdésekkel találkozik.
FILTER.HU - NÁLUNK A HÍREK NEM EGYOLDALÚAK! Összegyűjtjük a legfontosabb híreket, hogy minél könnyebben tájékozódhass. Legyél a szerkesztőnk! Regisztrálj az oldalunkon, és használd ki a speciális lehetőségeket.

Kedd, délután két óra. A gép előtt ülök, amikor csengetnek. Két ismeretlen, ötven körüli, jól öltözött férfi áll az ajtóban és udvariasan köszönnek. Zavaró tényező csak az egyiken van. Egy vastag, fehér keretes, olcsó műanyagból készült szemüvegkeret, amit szerintem kétszázért vett a Tescóban. Kérdően bámulok rájuk, miközben az egyikük valami igazolványfélét nyom az arcomba és határozott hangon megszólal.

„A Bevándorlási Hivataltól vagyunk. A szomszédairól szeretnénk kérdezni. Mit tud róluk?”

Hirtelen szóhoz sem jutok, ők is érzik, hogy erős felütés volt, így adnak pár másodpercet nekem. Ez alatt azért leesik, hogy nem a tőlünk jobbra lakó ötvenes vénlányról van szó, aki azóta folyamatosan csúnyán néz rám, mióta a gyerekeim megszülettek. (Szerintem zavarja az üvöltés. A gyerekeké is, meg az enyém is.) A másik lakás lehet érdekes, ahol egy olasz fiú és egy néger lány lakik. „Róluk?” – bökök az ajtójuk felé. A szemüvegtelen bólint, majd egy papírból felolvas két nagyon hosszú nevet, amiből az egyik azonnal kiesik az emlékezetemből és a másikból is csak annyi marad meg, hogy Luigi.
"A nevezett olasz és ruandai állampolgárok laknak ott?" – hangzik a kérdés
Nem tudom, csak annyit tudok, hogy egy olasz fiú és egy fekete lány lakik ott. De miért kérdeznek róluk?
Ez egy eljárás része – hangzik a felettébb informatív válasz. – Tehát igazolja, hogy ott laknak?
Igen – mondom, miközben a pasi valamit jegyzetelget.

Közben egyre csak jár az agyam. Mit mondjak nekik? Vajon szórakoztassam-e őket azzal, hogy egy időben elég sokat járt oda egy másik lány és mindig kint hagyták a cipőiket a lábtörlőn, miközben a folyosón lakók (elnézve a két pár női és egy pár férfi lábbelit) azon poénkodtak, hogy milyen nyíltan hirdeti a srác, hogy micsoda jó dolga van.

Igazából ez az egyetlen dolog, ami eszembe jut velük kapcsolatban. XXI. századi elidegenedett nagyvárosi vagyok, csak az ilyeneket veszem észre, na.

"Beszélt velük valaha is? – hangzik az újabb kérdés.
A fiúval egyszer igen, tőle kértem ragtapaszt – tárom eléjük az igazságot kötelességtudó állampolgárként.
"És milyen nyelven beszéltek?" – hangzik a meglepő kérés.
Angolul.
Nem beszél magyarul?
Szerintem nem, mi angolul beszéltünk.
Biztos nem tud magyarul? – kérdezi nagyon nyomatékosan a férfi, ezzel még rejtélyesebbé téve az ügyet.
Mi a telefonszáma? – faggatózik tovább.
Fogalmam sincs. Miért keresik őket? – próbálkozok be újra.
Az Ön számát szeretnénk elkérni, még lehet, hogy keresni fogjuk – mondja. A kérdésemet most már „egy nesze semmi fogd meg jól” – típusú válaszra sem méltatja, viszont ismételten kétségét fejezi ki Luigi nyelvi kompetenciái tekintetében – Biztos nem tud a fiú magyarul?
Én csak annyit tudok, hogy mi angolul beszéltünk." – nyögöm ki, mielőtt megadom a számomat.

A két férfi távozik, de a szemüveges (szinte gondolatolvasóként) még visszaszól a folyosó közepéről: „A szemüveg kölcsönben van, holnaptól már másik lesz.”
Kezdek magamhoz térni a sokkból, próbálom értelmezni az eseményeket. Akkor most a szomszédomban valamiféle társadalomra veszélyes elemek, akik törvénytelen tetteket hajtanak végre az éj leple alatt, vagy éppen fényes világosságnál? És én most értesülök erről? Vagy a bürokratikus és embertelen hatóság ártatlan és védtelen emberek után szaglászik? Mit gondoljak? Túl sokat mondtam, vagy túl keveset? Bajba sodortam valakit?

Válaszok nincsenek. Viszont úgy érzem, kicsit felveszem a házmestertempót, ha a szomszédokat nem tájékoztatom az esetről. Kopogtatok az ajtón. Luigi (most már a nevét is tudom) a zárt ajtón keresztül megkérdezi, hogy ki vagyok és mit akarok. Mondom, hogy a szomszéd és el szeretnék mondani valamit. Kiszól, hogy várjak egy kicsit. Percekig nem nyit ajtót. Bevillan az emlék, hogy amikor ragtapaszért mentem, ugyanezt csinálta. Most rejti el a hullákat? Vagy mossa fel a vérfoltot? Esetleg heorinnal tömött csomagokat dugdos el a szőnyeg alá? Jó ötlet, amit csinálok? Nem kellene inkább meghúzni magamat? Végre nyílik az ajtó, ott áll a srác, szinte a rejtély szaga lengi körül.
Egyértelmű, hogy egyedül van a pici garzonlakásban. Nagy kő esik le a szívemről, hogy legalább nem szex közben zavartam meg. Viszont jön az újabb dilemma. Milyen nyelven szólaljak meg? Magyarul kellene, hátha kiugrik a nyúl a bokorból. Vagy akkor leleplezem magamat: sejtem, hogy bűnös üzelmek elkövetői? (Homályos a kép, de az biztos: az ő nyelvtudása kulcselem.) Végül ő szólal meg angolul. (Továbbra is titkolja mekkora nyelvzseni, hogy még magyarul is tud? Vagy a hülye hivatalnok okoskodott?) Gyorsan elmondom neki, hogy csak szeretném, ha tudná: a Bevándorlási Hivataltól érdeklődtek utánuk nálam, de én igazából semmit nem mondtam, hiszen nem is tudok semmit róluk. Látszólag nagyon megdöbben. Gyorsan megköszöni, majd véget is ér a kis beszélgetésünk.

Fél óra múlva tenyerelnek a csengőn. Sejtem kik azok. Első gondolatom, hogy várok egy kicsit. Tudják csak meg, milyen a másik lábtörlőjén perceket szobrozni! De aztán jó fej vagyok, egyből ajtót nyitok. A szomszéd párocska kedvesen, de láthatólag felfokozott várakozással kéri, hogy jó részletesen számoljak be nekik a Bevándorlási Hivatal alkalmazottaival való afféromról. Mit kérdeztek? És én mit mondtam? Készséggel válaszolok, ők meg csak hümmögnek közben. De legalább nem néznek jelentőségteljesen egymásra. Végül mosolyognak háromszor is megköszönik a számomra (de szerintem számukra is) kínos beszámolót.

Ennek lassan két hete. Azóta nem hívtak se a Bevándorlási Hivataltól, de az olasz maffia se törte rám az ajtót. Tippem sincs mi volt ez az egész. De azért abban biztos vagyok, hogy az igazság sokkal prózaibb és kevésbé izgalmasabb, mint azok a forgatókönyvek, amik eszembe jutottak.

Viszont múlt héten volt alkalmam összeismerkedni a folyosó végén lakó iránival és két, angolul mérsékelten beszélő rendőrrel.