Keith Richards, a Rolling Stones kicsapongó életet élő legendás gitárosa majdnem teljesen abbahagyta az ivást, mondván: „Elegem lett belőle".
Annak ellenére, hogy dorbézoló életmódja élénken foglalkoztatta a mémgyárat, Richards elmondta a Rolling Stone magazinnak, hogy többé-kevésbé szakított az ivászattal.
A Rolling Stones: " Egyszerre vagyunk színház és valóság "
„Már körülbelül egy éve, hogy felhagytam vele. Elegem lett az ivásból" - nyilatkozta Richards.
A 74 éves Richardsnak évtizedekig a Jack Daniels whisky, vagy a vodka volt a kedvenc itala. Alkalmanként még megiszik egy pohár bort vagy egy sört.
Richards szerette a Jack Daniels whiskyt
„Ideje volt abbahagyni. Csakúgy, mint a másik dolgot" - mondta a magazinnak, utalva a múltbeli kokain, heroin és egyéb kemény drogoktól való függőségére. Richards korábban úgy nyilatkozott, hogy azután szokott le kábítószerről, miután 1977-ben Kanadában letartóztatták, mert heroint találtak nála.
Zenésztársa, Ron Wood, aki szintén évekig küzdött az alkoholizmussal, azt mondta, hogy Richards-szal könnyebb dolgozni, amióta nem iszik.
„Sokkal kellemesebb vele, nyitottabb az új ötletekre" mondta Wood egy nemrég készült interjúban.
„Úgy gondolom, hogy Keith egyre gyakrabban közelítette meg a tűrési határt, amelyen túllépve már kezelhetetlenné vált és ő rájött erre” - tette hozzá Wood.
A Rolling Stones jövő áprilisban kezdi meg a következő észak-amerikai turnéját.
Forrás: The Guardian