A 19. század vége felé Thomas Edison feltalálta a szénszálas izzót, aminek következtében gyökeresen megváltoztak az emberek világítási szokásai. Ez volt az első érdemi lépcső a mai világítás kialakulásához. Természetesen nem szabad alábecsülni a korábbi kísérletezőket sem, de a tényleges áttörés Edison és Joseph Wilson Swan elképzelései alapján következett be. Ez is, mint minden nagy találmány, vonzotta a felfedezőket, így remek tudósok fejlesztették tovább, akik között magyar kutatók is találhatóak szép számmal. Nekik köszönhetjük, hogy létrejöttek a xenonlámpák és a fénycsövek. 1972-ben pedig a LED indult világhódító útjára.
Milyenek voltak az első zseblámpák?
Az első zseblámpák egyszerűek és könnyen kezelhetők voltak. Ebből adódóan nem lehettek bonyolult felépítésűek. Egy lámpatestből, foncsorból, izzóból, kapcsolóból és természetesen a különböző méretű elemekből épültek fel. Ezen kívül, mint mindenben, itt is kompromisszumot kellett kötni a teljesítmény és az élettartam tekintetében. Vagy intenzív, de nem tartós, vagy pedig hosszú élettartamú, de halovány a fényű zseblámpák közül lehetett választani. Az egész zseblámpa, így annak kezelése sem igényelt különösebb szakértelmet. 1 gomb volt, amivel ki- és bekapcsolni lehetett a lámpát, így nem volt lehetőség a különböző üzemmódok bevezetésére.
Ahogy fejlődött a technika, úgy álltak át a gyártók a LED fényforrásokra, hiszen hamar fel kellett ismerniük, hogy ez jelenti a jövőt. Így jutottunk el oda, hogy az elemlámpák összetettebbek, kiforrottabbak lettek, valamint már nincs szükség a kompromisszumra az élettartam kontra fényerő függvényében. Éppen ezért egy modern zseblámpa úgy épül fel, hogy tartalmazza a szükséges áramforrást, a kapcsolót, a LED vezérlőt és diódát, a foncsort és a lámpatestet. Utóbbi egyben hűtési feladatokat is ellát, így megelőzhető a lámpa túlmelegedése.
Hogy egy konkrét példával éljünk, méltán népszerű a Fenix FD30 LED zseblámpa, ami nem elenyésző, 900 lumenes fényerővel bír. A sugárzási szöge kellően széles ahhoz, hogy alkalmassá tegye akár kutatási feladatok ellátására is. Ebben a lámpában egy erős és strapabíró mini reflektort kapunk, mivel a fénye azzal egyezik meg. A lámpatest repülőgépgyártáshoz használt alumíniumból van, ami 1 méteres magasságig és 1 méteres mélységig ütés-, illetve vízálló. Gumírozott markolata úgy van kialakítva, hogy meggátolja, hogy elejtsük, még akkor is, ha esetleg nedves és csúszós. Üzemmódok tekintetében is kellően sokszínű, hiszen a fókuszált ponton és a széles szórt fényen túl van még pár lehetőség, sőt még a pulzáló villogás sem áll távol tőle. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a darab valóban nagy teljesítményű zseblámpának számít.
Ha pedig még olvasgatna a témában, akkor a Zseblámpa.com oldalon további izgalmas blogbejegyzések várják.