5 °C, Budapest
5 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Szombat
2018.12.12. szerda, Gabriella
filter.hu filter.hu

Egy orosz halász mélytengeri szörnyeket posztol

Roman Fedorcov életének nagy részét halászhajókon tölti. Néhány fogása azonban az interneten köt ki, ahelyett, hogy valakinek a tányérján végezne.

"39 éves vagyok, tizenhét éve dolgozom halászhajók fedélzetén" - mondta el a Bored Panda internetes portálnak.

"Oroszországban, Murmanszkban  élek, ez egy nagy kikötőváros. A középiskola elvégzése után a Tengerészettudományi Egyetemen tanultam.  Szakterületem a halászati ​​technológia, tudom, hogyan kell a halakat előkészíteni a fagyasztásra, majd a vevőkhöz való eljuttatásra."

Roman fényképei nagyrészét a Norvég és a Barents-tengeren készítette, de néhány felvétel az Atlanti-óceán partjainál készült.

Halászataik során Roman és társai hat órás ciklusokban élnek. Hat órát dolgoznak, majd hat órát pihennek. "Olyan kereskedelemben eladható halakat kell kifognunk, mint a tőkehal, a foltos tőkehal, a laposhal, a vörös álsügér, a hering, a makréla és így tovább" - tette hozzá. "A legkülönlegesebb halak, amiket valaha kifogtam: a csikós cápa, a nyúlhal, a nagy naphal,  és a horgászhal." – meséli.

„A műszakom alatt a halgyárban dolgozom, a halak feldolgozásáért vagyok felelős, és más tengerészeket kell irányítanom, miközben dolgoznak.”

Roman szeret szokatlan állatokat találni a halászatai során. "Úgy döntöttem, hogy közreadom ezeket a közösségi médiában, mert sokaknak elképzelésük sincs, hogy néznek ki bizonyos halak. Gyakran mély benyomást tesz rám a mélytengeri lények kinézete és szívesen megosztom élményeimet másokkal. Soha nem félek a halaktól, amelyeket kifogok, inkább lenyűgöznek."

Görgess lefelé, és nézd meg a rémisztő szörnyeket, melyeket Roman annyira kedvel!

 

Ronda vagyok, de nem baj

Úgy néz ki, mint egy rajzfilmbeli  sárkány, pedig nincs photoshoppolva

 

Gyönyörű 

Iszonyatos fogak

A tengerfenék szépe
Ezek a hala a Gyűrűk urainak törpéire emlékeztetnek
Egy aranyos kis teremtmény a Norvég tenger mélyéről
Ez a Psolus Phantapus, a mélytenger menő fickója
Jobb, ha az ideges emberek ide se néznek!
Szeretettel köszöntök minden nőt a nőnap alkalmából! 
Nem kell szörnyeket kitalálni, a természet már megtette
Gyilkosnak született
Nagy naphal Marokkó közelében, az Atlanti óceánban
Ha túl sok kávét iszol
Füles hal
A borzalmas szépség
Remélem nem eszel éppen
Tengeralattjáró
Gusztustalan, élő szépség

A nap fotója
Lepényhal
Furcsa teremtmény
Tündéri tengeri sün a Norvég tengerből
A tengeralatti kertből
Üdvözlet a Norvég tengerből
Egy különleges hal

Forrás: boredpanda 

Nem csak meghökkentő állatokról olvashatsz meghökkentő híreket az alábbi témánkban, görgess lejjebb!
Itthon
Külföldön
Itthon
Külföldön
Itthon
Külföldön
Itthon
Külföldön
További anyagok