Miért esnek a macskák mindig a talpukra?
Bár az újszülött kiscicák nem tudnak születésüktől kezdve felegyenesedni, mire elérik a néhány hetes kort, már kifejlesztik azt, amit tudományosan "korrekciós reflexnek" neveznek, és ami velük született képesség, hogy mindig a talpukra essenek. De vajon pontosan hogyan képesek a macskák elérni ezt a lenyűgöző gimnasztikai teljesítményt? Mint sok egyszerű kérdés, a válasz meglehetősen összetett.
Az első dolog, amit egy macskának meg kell tennie, amikor esik, hogy bemérje, merre van a fenn. Ezt két módon kivitelezi: vizuálisan és belső füle használatával. A kísérletek azt mutatták, hogy azok a macskák, amelyeknek legalább az egyik ilyen érzékszerve működik, de a másik nem, még képesek a korrekcióra. De ha egy macskát megfosztanak mindkettőtől, akkor nem tudják korrigálni magukat és a hátukra esnek.
Ez akkor is igaz, ha egy cica vakon születik.
A lényeg a következő: "Esés közben a macska arra törekszik, hogy a lehető legjobban „összehajtsa magát”, és miközben ezt teszi, úgy fordítja a teste elülső részét, hogy az lefelé nézzen. Aztán a teste többi részét is utána húzza"- magyarázta Andrew Cuff, a londoni Királyi Állatorvosi Egyetemen a macska biomechanikáját kutató tudós.
Lehetne azt feltételezni, hogy mindez a cica farkával van összefüggésben, de mivel a Manx fajtájú macskák - amelyeknek egyáltalán nincs farkuk, mégis képesek az esés korrekcióra -, valami másról lehet szó.
Kiderült, hogy a macska összegömbölyödése, amelyről Cuff beszél, több, mint pusztán furcsaság. Középen meghajlítva a testét, majd eltérő dolgokat csinálva a teste elülső és hátsó részeivel, azaz a mellső lábat behúzva, és a hátsókat kinyújtva - a macska megnöveli a tehetetlenségi nyomatékot elől, és közben lecsökkenti hátul. Ennek hatására a macska elülső része nagyobb sebességgel pörög, mint a hátsó.
Aztán, miután a feje a megfelelő helyzetbe került, a macska kinyújtja a mellső lábait, megakadályozva, hogy a testének az a része forogjon, és behúzza a hátsó lábait, és megcsavarja azokat. Ezek az ellentétes mozgások megakadályozzák a macska túlzott pörgését. Ezután a cica lefelé nyomja a lábait, kinyújtja a karmait, hogy megbizonyosodjon róla, hogy meg tud kapaszkodni, amikor a földet ér, a hátát meggörbíti, hogy a leereszkedését lelassítsa, és az ütődést felfogja. De ez még nem minden.
"Amikor a földet érésre kerül sor, különösen a vállaknak van nagy szerepük," - magyarázta Cuff. "A vállaik ugyanis szabadon lebegnek, nem kapcsolódnak a gerincükhöz vagy a bordáikhoz."
Érdekes kísérletet végeztek súlytalanságban: az alábbi video jól mutatja, hogy gravitáció híján a macskák messze nem tudnak olyan talpraesett módon reagálni a környezetük ingereire, mint normális körülmények között.
S vajon mi történik, ha a mindig a talpukra eső macskákat a mindig a vajas felére pottyanó pirítóssal keresztezzük? :)
Forrás: http://www.iflscience.com, YouTube
