5 °C, Budapest
5 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Kedd
2023.12.02. szombat, Melinda
filter.hu filter.hu

35 év után újra itt az ABBA

A svéd együttes 1974 és 1980 között kilencszer vezette a brit sikerlistát, több százmillió lemezük kelt el az egész világon.
Az Abba az Instagramon jelentette be, hogy az "avataros" turné-projektjükhöz az 1983-as szétválásuk óta első ízben vettek föl két új dalt.

Björn Ulvaeus e hét elején ismertette a projektet Brüsszelben. A központjában az NBC és a BBC kétórás TV-műsora áll, amelyben az együttest számítógépeken generált, a jövő évben körútra induló avatarok személyesítik majd meg.

Az együttesről digitális felvételek készültek, és „visszafiatalították” őket, hogy úgy nézzenek ki, mint 1979-ben a harmadik, utolsó körútjuk idején.

„Váratlan következménye volt az izgalmas Abba "avataros" turné-projekt indításának: mindannyian úgy éreztük, hogy 35 év elmúltával ismét jó lenne egyesíteni erőinket a stúdióban. Olyan volt, mintha megállt volna az idő, és csak egy hétvégét töltöttünk volna külön. Nagyszerűen éreztük magunkat! …Az egyik dalt: I Still Have Faith in You (Még mindig hiszek benned) decemberben bemutatják a TV-ben. … Mi korosak lettünk, de a dal új. És ez jó érzés” – zárul a közlemény.

Az Abba 1972-ben állt össze Stockholmban. Két zenészpár alkotta: Ulvaeus és Agnetha Fältskog, illetve Benny Anderson és Anni-Frid Lyngstad. 1974-ben kerültek a nemzetközi színtérre, amikor a Waterloo c. dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált Brightonban.

A 70-es évek közepétől a szétválásukig világslágerek impozáns arzenáljának szerzői és előadói lettek: a Knowing Me, Knowing You, a Take a Chance on Me, a Dancing Queen és a The Name of the Game mind a brit slágerlista élére kerültek. A dalokat a fiúk írták, a lányok énekelték. Az előadásba sosem csúszott hiba, a kritikusok mégis lehúzták a lemezeket. Az együttes népszerűsége azonban nem csökkent az idővel: 1992-ben 30millió Abba Gold lemez kelt el, ebből több mint 5millió Nagy-Britanniában, 833 hétig szerepelt a brit slágerlistákon.

A slágereikre írt Mamma Mia! musicalt 1999-ben mutatták be a londoni West Enden, még mindig műsoron tartják Londonban és másutt is az egész világon.

A musical honlapja szerint 440 városban 60 millióan látták

2008-ben filmre vitték, ami 645 millió dollár bevételt hozott. A folytatást idén júniusban mutatják be. Az új filmben az első film szereplői – Meryl Streep, Amanda Seyfried és Colin Firth – mellett megjelenő Lily James azt mondta a BBC-nek, hogy a filmben elhangzó dalok valószínűleg megint hatalmas slágerek lesznek, és újra imádni fogjuk az Abbát.

1983-ban ment szét az együttes, miután mindkét házaspár elvált. Ulvaeus és Andersson írt azóta két musicalt, az egyik a Chess. Később főleg az Abba örökségével foglalkoztak. A lányok sokkal inkább háttérbe vonultak, de Fältskog 2013-ban az A című albummal visszatért a popzene világába.

Jó ideje kapnak igen előnyös – pl. 2000-ben 1milliárd dolláros - ajánlatokat, hogy újra álljanak össze, de mindeddig nem hajlottak erre. 2014-ben Ulvaeus azt nyilatkozta, hogy sosem állnak többé együtt színpadra, elsősorban azért, mert nincs szükségük a pénzre.

Peter Robinson, a brit https://www.popjustice.com/ mp3 blog és internetes fórum szerkesztője az Abba mostani bejelentését a 21. század legnagyobb popzenei hírének, csodának nevezte.

Forrás: https://www.theguardian.com/, https://www.popjustice.com/

 

Magyar
Nagyvilág
Magyar
Nagyvilág
Magyar
Nagyvilág
Magyar
Nagyvilág
További anyagok