Céline Dionra rájár a rúd, az utóbbi másfél évben különösen. 2016-ban meghalt rákban a férje és a bátyja, mindennek a tetejébe ő maga is betegségekkel küzd. A diagnózist csak most mondta el, noha a problémái már jó ideje fennállnak.
2010-ben egy koncertfilmben említést tett a torokproblémáiról, amik miatt már 2008-ban lemondott fellépéseket.
A filmben még az is megjelent, ahogy fölkereste az orvost. A rajongók azonban csak 2014-ben értesülhettek Dion állapotáról, amikor a szóvivője elmondta, hogy fellépések helyett egy ideig a családjára és a betegségére kíván koncentrálni.
Ez év elején a sztár ismét lemondta a fellépéseit „elhúzódó nátha” miatt. A vírus irritálta a hangszálait és nem kapott levegőt, pihentetnie kellett a hangját. Március 21-én pedig bejelentette, hogy a következő három hétre tervezett fellépéseit lemondja közeledő fülműtétje miatt. Az utóbbi egy-másfél évben a fülproblémája - nyitott tuba szindróma - miatt nem hallott rendesen és nagyon nehéz volt énekelnie.
Nem vagyok valami szerencsés mostanában – írta a 49 éves énekesnő a Facebookon. – Annyira vártam, hogy újra felléphessek, és most meg ez történik. Egyszerűen nem tudom elhinni! Bocsánatot kérek mindenkitől, aki elutazott volna Las Vegas-ba, hogy láthasson a színpadon. Tudom, mekkora csalódás ez, és nagyon sajnálom.
A Dion hivatalos Facebook-lapján közzétett közlemény szerint az egy ideje használt fülcseppek már nem hatnak, egy minimálisan invazív sebészeti beavatkozásra van szükség.
Úgy tudni, a kanadai sztár május 22-én tér vissza a színpadra, az eddig meghirdetett koncertekre eladott jegyeket visszaváltják.
Forrás: https://www.shared.com/