.. Lehet, hogy az olvasás boldogabbá tesz?
13 °C, Budapest
13 °C
Budapest
Holnap
Holnapután
Szombat
2018.11.21. szerda, Olivér
filter.hu filter.hu

Lehet, hogy az olvasás boldogabbá tesz?

Hallottál már olyanról, hogy "biblio-terapeuta"? Az olvasás útján történő gyógyítás történetét cikkünkben olvashatod!
Booking.com

Néhány évvel ezelőtt ajándékba kaptam egy levelező kurzust egy biblio-terapeutával az Élet Iskolája (School of Life) londoni központjában. Ez az iskola olyan innovatív tanfolyamokat kínál, amelyek segítenek az embereknek a létezés napi érzelmi kihívásainak feldolgozásában.

Be kell vallanom, hogy kezdetben nem igazán tetszett az ötlet, hogy „receptre felírt” könyveket olvassak.

Olvasási felfedezéseimben általában szerettem követni Virginia Woolf szenvedélyes elkötelezettségét a szerencsés véletlenek iránt. Nemcsak a könyveket élveztem, hanem a véletlenszerűséget is, ahogy rájuk akadtam (a buszon, egy hátizsákos hostelben Damaszkuszban, vagy a sötét könyvtár könyvhalmazai között kutatva tanulás helyett, a  középiskolában).

Már régóta óvatosan kezeltem egyes olvasók sajátos kinyilatkoztatását: ezt olvasd el, mondják, egy könyvet adva a kezedbe különös csillogással a szemükben, anélkül, hogy figyelembe vennék, hogy a könyvek különböző dolgokat jelentenek különböző  embereknek, vagy különböző dolgokat ugyanannak az embernek, élete különböző szakaszaiban. Például a húszas éveimben szerettem  John Updike történeteit a Maple házaspárról (The Maples), de gyűlölöm ezeket a harmincas éveimben, és nem is tudom pontosan, hogy  miért.

De a kurzus ajándék volt, és meglepődtem, hogy mennyire élveztem a kérdőívet, amit Ella Berthoud biblioterapeuta küldött az olvasási szokásaim felől tudakozódva. Soha senki sem tett fel még nekem ilyen kérdéseket, annak ellenére, hogy a regényolvasás mindig is nélkülözhetetlen életelemem volt.

"Szeretem falni a könyveket, több könyvet  csomagolok el utazáskor, mint ruhát" - mondtam Berthoudnak.

Megvallottam a piszkos kis titkomat is, mely szerint nem szeretek könyveket vásárolni vagy birtokolni, mindig jobban szeretem azokat a könyvtárból kikölcsönözni (ami, író lévén, nem tüntet fel jó színben a könyveladást illetően).

Hosszas oda-vissza e-mail levelezéseink voltak, melyeken keresztül  Berthoud kérdéseivel mélyebben beleásott családom történetébe, és végül  elküldte a nekem „felírt” olvasmányok listáját, mely tele volt drágakövekkel, amelyek közül egyet sem olvastam korábban. Az évek során a saját tempómban olvastam el ezeket a könyveket, saját könyv-felfedezéseimmel tarkítva azokat.

A biblioterápia (irodalomterápia) egy régtől ismert gyakorlat, amely  terápiás céllal ösztönöz okvasásra. A kifejezés első használatát rendszerint a The Atlantic Monthly című havilapban, 1916-ban megjelent "Egy irodalmi klinika" című cikkhez kötik.  Ebben a szerző egy "bibliopátiás intézetről" ír, melyet  egy ismerőse, Bagster,  a templomának a pincéjében működtet, és onnan gyógyulást ígérő olvasmányokat ajánl.

"A biblioterápia egy új tudomány" - magyarázza Bagster. "Egy könyv lehet ösztönző,  nyugtató, irritáló vagy altató. A könyv lehet olyan, mint egy nyugtató szirup, vagy lehet olyan, mint egy serkentő mustártapasz."

Ma az irodalomterápia sokféle formát ölt, a börtönlakóknak tartott irodalmi kurzusoktól, a demenciában szenvedő idős emberek olvasási köréig. Néha egyszerűen csak egy-egy-csoportos foglalkozást jelent az olvasástól elszokott olvasók számára, akik szeretnének visszatérni a könyvek élvezetéhez.

Berthoud és régi barátja, Susan Elderkin biblio-terapeuta elsősorban az "érzelmekre ható"  biblioterápiát gyakorolják, azt állítva, hogy az irodalomnak regeneráló hatása van. Ők ketten a Cambridge-i egyetemen hallgatókként találkoztak több, mint húsz évvel ezelőtt, megosztva könyvespolcuk tartalmát, különös tekintettel Italo Calvino "Ha egy téli éjszakán egy utazó" című regényére, amely az olvasás természetéről szól. A barátságuk során regényeket „írtak fel” egymásnak, hogy gyógyítsák egymás bajait, például szerelmi bánatot, vagy karrier gondokat.

"Amikor Susan szakmai válsággal küszködött, mert író akart lenni, és azon töprengett, vajon képes-e megbirkózni az elkerülhetetlen elutasítással - Don Marquis "Archy és Mehitabel" című költeményeit adtam a kezébe" - mondta Berthoud.  "Ha Archy annyira elkötelezett volt a művészete iránt, hogy az Evening Sun című újság New York-i irodájában minden este nekiugrott az írógép billentyűinek,  hogy szabadverseket írjon, akkor neki is készen kell állnia arra, hogy szenvedjen a művészetéért." 

Évekkel később, amikor Berthoud festői és anyai énje közötti egyensúly megteremtésén fáradozott, Patrick Gale : Notes from an Exhibition (Megjegyzések egy kiállításról) című könyvét adtam a kezébe, amely egy sikeres, de gondokkal küszködő női művészről szól.

Éveken át folytatták az egymásnak, családjuknak és barátaiknak való könyvajánlásokat. Amikor 2007-ben Alain de Botton filozófus, egy Cambridge-i volt osztálytársuk, a School of life (Az élet iskolája) megalapításán gondolkodott, felvetették neki egy irodalomterápiai klinika működtetésének gondolatát.

"Amennyire tudjuk, ebben a formában senki se csinált ilyet akkoriban" - mondta Berthoud. "A biblioterápia orvosi kontextusban létezett, és önsegítő könyvekre alapozódott. Mi viszont a szépirodalmat választottuk, mert az megadja az olvasónak az átalakulás élményét."

Berthoud and Elderkin az ókori görögökig vezetik vissza az irodalomterápia módszerét, ahol a thébai könyvtár bejáratára ez volt felírva ”A lélek gyógyító helye”.

A 19. században Freud a pszichoanalízisben kezdte használni az irodalmat.

Az első világháború után a frontról hazatérő, traumatizált katonáknak gyakran olvasási tanfolyamokat ajánlottak gyógyulásként. Az Egyesült Államokban könyvtárosok képzést kaptak arról, hogy milyen könyveket adjanak  első világháborús veteránok kezében, és van egy szép történet arról is, hogyan használták  Jane Austen regényeit biblioterápiás célokra ugyanabban az időben  Angliában - mondja Elderkin.  Később a biblioterápiát a kórházakban és a könyvtárakban különböző módon alkalmazták, és újabban pszichológusok, szociális munkások és idősgondozók, valamint az orvosok alkalmazzák gyógymódként.

George Eliot írőnőről azt pletykálják, hogy élettársának elveszítése feletti bánatát egy olvasási programmal küzdött le,  melyet egy fiatal férfi irányított, aki aztán a férje lett.

Eliot úgy gondolja, hogy "a művészet áll a legközelebb az élethez; egy módja a tapasztalat kiszélesítésének és az embertársainkkal való kapcsolattartás kiterjesztésének személyiségünk határain túl."

De nem mindenki ért egyet a fikciós irodalom olvasásának  azon jellemzésével, miszerint képessé tesz arra, hogy jobban viselkedjünk a való életben. Suzanne Keen 2007-ben megjelent "Empátia és a regény" című könyvében vitatja ezt az "empátia-altruizmus” hipotézist, és kétségei vannak afelől, hogy vajon a fikciós irodalom olvasása során az empatikus kapcsolatok valóban önzetlen, pro-szociális viselkedéssé válnak-e a világban. Arra is rámutat, hogy milyen nehéz igazolni egy ilyen hipotézist.

"A könyvek önmagukban nem tudnak változást hozni, és nem is mindenki érzi úgy, hogy ezt kell tenniük" - írja Keen. Mint minden könyvmoly tudja, az olvasók akár antiszociálisnak és enerváltnak is tűnhetnek. A regényolvasás nem csapatmunka. "Ehelyett, élvezni kell, amit a regény ad nekünk: az erkölcsi kötelesség felszabadítását az alól, hogy érzéseink legyenek a kitalált szereplőkkel szemben, ahogyan egy igazi, élő ember fájdalmaival vagy a szenvedésével szemben kell éreznünk."

Paradox módon az olvasók néha nagyobb empátiával viszonyulnak a nem valóságos helyzetekhez és a karakterekhez - mondja Keen. Ő teljes szívvel hisz az olvasásnak az ember egészségre gyakorolt ​​előnyös hatásában, amely lehetővé teszi a mindennapi élet kényszerei elől való elmenekülést.

Berthoud egyik kliense leírta, hogy a csoportos és egyéni foglalkozások Berthouddal hogyan segítették őt, hogy megbirkózzon élete egy sor katasztrófájával, beleértve a férje elvesztését, egy ötéves kapcsolat megszűnését és egy szívrohamot.

"Úgy éreztem, hogy az életem céltalan" - mondta. "Úgy éreztem, hogy mint nő, nem vagyok sikeres."

Az elsőnek „felírt” könyvek között volt John Irving "Hotel New Hampshire" című regénye. - A férjem kedvenc írója volt, de én nem tudtam elolvasni a könyveit érzelmi okokból. Meglepődött és nagyon meghatódott, hogy a könyvet a listán találta. A könyv elolvasását nagyon örömteli érzelmi élménynek ítélte.

Bár több könyvet publikálnak manapság, mint valaha, az emberek valójában egyre kisebb és kisebb körből válogatnak olvasnivalót. Ha megnézzük a legtöbb könyvklub olvasási listáját, ugyanazokat a könyveket találjuk rajta, amelyeket a sajtó beharangoz. Ha kiszámolod, hogy hány könyvet olvasol el egy év alatt, és mennyi az, amit még  elolvashatsz, mielőtt meghalsz, rájössz, hogy nagyon kell válogatnod ahhoz, hogy a legtöbbet hozd ki az olvasásra szánt idődből.

Forrás: www.newyorker.com

Szeretnél fejlődni? Kattints a képre alább és látogasd meg a Be Your Best weboldalt, ahol az önmegismeréssel és -fejlődéssel kapcsolatos minden hírt összegyűjtjük neked!